2016-os vajdasági tartományi parlamenti választás

Az újvidéki Báni Palota, a tartományi parlament épülete

2016. április 24-én tartományi parlamenti választást tartottak a szerbiai Vajdaság Autonóm Tartományban.

Előzmények

2014. június 6-án a vajdasági parlament új választási rendszert vezetett be. A kezdeményező a Vajdasági Szociáldemokrata Liga volt, amely koalícióban kormányzott a Demokrata Párttal és a Vajdasági Magyar Szövetséggel. A két másik kormánypárt nem támogatta a javaslatot, de az az ellenzéki pártok segítségével mégis többséget kapott.[1]

Pásztor István, a vajdasági parlament elnöke 2016. március 22-én írta ki a választást, amely azonos napra esik az országos parlamenti választással és a helyi önkormányzati választásokkal.[2]

A Vajdaságban 1 729 201 fő jogosult a szavazásra.[3]

Választási rendszer

Az új rendszerben csak pártok, pártszövetségek és civilszervezetek indulhatnak, melyek listáira lehet szavazni. A listaállításhoz legalább 6000 támogatói aláírás előzetes összegyűjtése szükséges, a nemzeti kisebbségi pártok, szervezetek esetében 3000 aláírás is elegendő. Az aláírásokat a választás előtt legalább 15 nappal be kell nyújtani.

A választás egyfordulós és az egész Tartomány egyetlen körzetnek számít. A mandátumokat a szavazatok arányában, D'Hondt-módszerrel osztják el a bejutott pártok között. A bejutási küszöb 5%, a kisebbségi listákra az ún. természetes küszöb vonatkozik, ami a nem kisebbségi pártok esetében az egy mandátumra jutó szavazatmennyiséggel egyenlő. Összesen 120 mandátumot osztanak el.[4]

A választások lebonyolítását a Tartományi Választási Bizottság (szerbül Pokrajinske izborne komisije, PIK) intézi.

Induló pártok, pártkoalíciók és szervezetek

# Lista neve és támogatói Listavezető Ideológia Típus
1. Alekszandar Vucsics – Szerbia győz
Szerb Haladó Párt (SNS), Szerbiai Szociáldemokrata Párt (SDPS), Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja (PUPS), Új Szerbia (NS), Szocialisták Mozgalma, Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO), Szerb Néppárt (SNP), Szerbia Ereje Mozgalom, Önálló Szerbiai Demokrata Párt
Maja Gojkovics mérsékelt szerb nacionalista
2. Munka és Tudás Vajdaságért – Demokrata Párt, DSHV, Új Párt, ZEP–Zöldek – Dr. Bojan Pajtics
Demokrata Párt (DS), Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége (DSHV), Új Párt (Nova), Zöldek – Zöld Ökologista Párt (ZEP)
Miroszlav Vaszin baloldali-nemzeti liberális, mérsékelt horvát nacionalista, ökologista
3. Ivica Dacsics – Szerbiai Szocialista Párt, Egységes Szerbia – Dragan Markovics Palma, Szerbiai Hazafias Mozgalom
Szerbiai Szocialista Párt (SPS), Egységes Szerbia (JS), Szerbiai Hazafias Mozgalom (PPS)
Dusan Bajatovics szocialista
4. Nenad Csanak – Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Fel a fejjel!
Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV)
Braniszlav Bogaroski szociáldemokrata
5. Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István
Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), Magyar Egység Párt (MEP)
Pásztor István mérsékelt magyar nacionalista K
6. Dr. Vojiszlav Seselj – Szerb Radikális Párt
Szerb Radikális Párt (SRS)
Gyuragy Jaksics szélsőjobboldali szerb nacionalista
7. Dveri – Szerbiai Demokrata Párt – Szanda Raskovics Ivics – Bosko Obradovics
Oltárajtó Mozgalom (Dveri), Szerbiai Demokrata Párt (DSS)
Mr. Ivan Kosztics szélsőjobboldali szerb nacionalista, konzervatív
8. Borisz Tadics – Csedomir Jovanovics – Szövetség Egy Jobb Vajdaságért – Szociáldemokrata Párt, Liberális Demokrata Párt
Szociáldemokrata Párt (SDS), Liberális Demokrata Párt (LDP)
Uranija Kozmidisz Luburics szociáldemokrata, liberális
9. Dinara–Drina–Duna Nemzeti Mozgalom – Tomiszlav Bokan
Dinara–Drina–Duna Nemzeti Mozgalom (3D)
Tomiszlav Bokan szerb nacionalista
10. Magyar mozgalom az autonómiáért – Dr. Korhecz Tamás – VMDK – Csonka Áron
Magyar Mozgalom (MM), Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK)
Korhecz Tamás mérsékelt magyar nacionalista K
11. Zöld Párt
Zöld Párt (ZS)
Braniszlava Jeftics szlovák kisebbségi K
12. Szerb–Orosz Mozgalom – Alekszandar Gyurgyev
Szerb–Orosz Mozgalom
Alekszandar Gyurgyev orosz kisebbségi K
13. A Szabad Szerbiáért – Fogadalmat Tevők – Milica Gyurgyevics
Szerb Szábor Fogadalmat Tevők
Szlobodan Jovics szerb nacionalista
14. Vajdasági Tolerancia
Újvidéki Párt (NP), Montenegrói Párt, Szandzsáki Raska Párt
Alekszandar Odzsics
15. Elég volt! – Szasa Radulovics
Elég volt! (DJB)
Szvetlana Kozics szociálliberális, centrista

K: nemzeti kisebbségi lista.

A PIK elutasította a „Elég volt – Szasa Radulovics” listát,[5] de fellebbezés után a Közigazgatási Bíróság végül jóváhagyta.[6] A PIK elutasította a „Szerbia Polgárai és Polgárnői” nevű, a Cigány Párt és a Szerbiai Bunyevác Polgárok Pártja közös listáját.

Közvélemény-kutatások

Az egyes listák támogatottsága a biztos listaválasztók között és a részvételüket biztosra ígérők aránya százalékban:

Dátum Cég Lista (főbb pártok) Biztos
résztvevők
1. (SNS) 4. (LSV) 3. (SPS-JS) 5. (VMSZ) 6. (SRS) 7. (Dveri-DSS) 2. (DS) 15. (DJB)
2016. április eleje B92–CeSID[7] 41 12 8,5 8 7,6 7,6 6,2 5,4 53

Eredmények

A szavazás végeredménye a következő:[8]


Száma Aránya (%)
Választásra jogosultak 1 729 376 100
Leadott szavazatok
  • ebből érvényes
  • ebből érvénytelen
962 525
935 817
26 708
55,66
97,23
2,77
Lista neve Típus Szavazatok Mandátumok
száma aránya (%) száma aránya (%) változása az előző
választáshoz
képest
Alekszandar Vucsics – Szerbia győz 428 452 45,78 63 52,50 Növekedés +41[9]
Ivica Dacsics – Szerbiai Szocialista Párt, Egységes Szerbia – Dragan Markovics Palma, Szerbiai Hazafias Mozgalom 85 311 9,12 12 10 Csökkenés –1[10]
Dr. Vojiszlav Seselj – Szerb Radikális Párt 73 742 7,88 10 8,33 Növekedés +5
Munka és Tudás Vajdaságért – Demokrata Párt, DSHV, Új Párt, ZEP–Zöldek – Dr. Bojan Pajtics 69 740 7,45 10 8,33 Csökkenés –48[11]
Nenad Csanak – Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Fel a fejjel! 61 979 6,62 9 7,50 Csökkenés –1
Elég volt! – Szasa Radulovics 53 317 5,70 7 5,83 Növekedés +7
Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István K 47 034 5,03 6 5 Csökkenés –1
Dveri – Szerbiai Demokrata Párt – Szanda Raskovics Ivics – Bosko Obradovics 31 218 3,34 Csökkenés –4[12]
Borisz Tadics – Csedomir Jovanovics – Szövetség Egy Jobb Vajdaságért – Szociáldemokrata Párt, Liberális Demokrata Párt 26 800 2,86 Csökkenés –1[13]
Magyar mozgalom az autonómiáért – Dr. Korhecz Tamás – VMDK – Csonka Áron K 16 452 1,76 2 1,67 Növekedés +2
Dinara–Drina–Duna Nemzeti Mozgalom – Tomiszlav Bokan 15 285 1,63
Zöld Párt K 10 970 1,17 1 0,83 Növekedés +1
Szerb–Orosz Mozgalom – Alekszandar Gyurgyev K 5 574 0,60
A Szabad Szerbiáért – Fogadalmat Tevők – Milica Gyurgyevics 5 000 0,53
Vajdasági Tolerancia 4 943 0,53
Összesen 935 817 100 120 100 0
A vajdasági parlament összetétele (2016)

Politikai következmények

Igor Mirovics

A tartományi választást – hasonlóan az országos választáshoz – a Szerb Haladó Párt listája nyerte fölényesen, a Demokrata Párt kiszorult a hatalomból. Az új tartományi kormánykoalíciót a SNS és választási szövetségesei (a Szocialisták Mozgalma és a Szerbiai Szociáldemokrata Párt), a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség alkotta. A tartományi kormányfő Igor Mirovics, az SNS elnökségi tagja lett, a parlament elnöke továbbra is Pásztor István maradhatott.[14] A magyar képviselők száma eggyel nőtt a megelőző ciklushoz képest, mivel – bár a VMSZ jelenléte csökkent – bejutott az MMVMDK kisebbségi lista két képviselője is a parlamentbe.

Érdekességek

  • 2016. május 8-án egy karlócai, egy szabadkai és egy topolyai szavazóhelyen meg kellett ismételni a választást, mivel a jegyzőkönyvekben hibák voltak.[15]
  • Egy felmérés szerint a vajdasági magyarok közel fele nem vagy csak kis mértékben érdeklődik a politika iránt.[16]

Jegyzetek

  1. Megváltozott a választási rendszer Vajdaságban (videó) Archiválva 2016. április 16-i dátummal a Wayback Machine-ben – Pannon RTV, 2014. június 6.
  2. Szerbia: kiírták a vajdasági tartományi választásokat is – Kitekintő.hu, 2016. március 22.
  3. Eddig 18 listát hirdettek kiMagyar Szó, 2016. április 11.
  4. Tartományi képviselőházi rendelet a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházába való képviselő-választásról – Skupstinavojvodine.gov.rs
  5. A Tartományi Választási Bizottság nem fogadta el Saša Radulović pártjának a listáját – Magyar Szó, 2016. április 12.
  6. Az Elég volt és a Vajdasági Tolerancia is részt vesz a tartományi választásokon – Vajdaság Ma, 2016. április 17.
  7. A haladók a tartományban is élen járnak – Magyar Szó, 2016. április 11.
  8. Извештај о укупним резултатима избора за посланике у Скупштину Аутономне Покрајине Војводине одржаних 24. априла 2016. године Archiválva 2016. június 1-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF – Tartományi Választási Bizottság (szerbül)
  9. A Vigyük Előre Vajdaságot – Tomislav Nikolics lista eredményéhez képest.
  10. A SPS–PUPS–JS–SDPS – Ivica Dačić lista eredményéhez képest.
  11. A Választás Egy Jobb Vajdaságért – Bojan Pajtics lista eredményéhez képest.
  12. A Szerbiai Demokrata Párt – Vojislav Koštunica lista eredményéhez képest.
  13. A Vajdasági Fordulat – Csedomir Jovanovics lista eredményéhez képest.
  14. Megválasztották az új tartományi kormányt (videó) Archiválva 2017. március 12-i dátummal a Wayback Machine-ben – Pannon RTV, 2016. június 20.
  15. Három szavazóhelyen megismétlik a tartományi választásokat – Vajdaság.ma, 2016. április 29.
  16. Közvélemény-kutatás: a vajdasági magyarság nem nagyon érdeklődik a politika iránt Archiválva 2016. június 2-i dátummal a Wayback Machine-ben – Szeged ma.hu, 2016. február 24.

Külső hivatkozások

Read other articles:

Sergej Kraigher (1969) Sergej Kraigher (serbokroatisch-kyrillisch Сергеј Крајгер; * 30. Mai 1914 in Postojna, Österreich-Ungarn; † 2001 in Ljubljana, Slowenien) war ein jugoslawischer Politiker. Als Vorsitzender des Staatspräsidiums war er 1981/82 Staatsoberhaupt Jugoslawiens. Inhaltsverzeichnis 1 Biografie 2 Werke 3 Literatur 4 Weblinks Biografie Bis 1937 studierte Sergej Kraigher Medizin in Ljubljana und Zagreb, er beendete das Studium aber nie. Stattdessen machte er eine K...

 

Ekonomi   Ekonomi menurut kawasan  Afrika · Amerika Amerika Selatan · Asia Eropa · Oseania Kategori umum Ekonomi mikro · Ekonomi makro Sejarah pemikiran ekonomi Metodologi  · Pendekatan heterodoks Bidang dan subbidang Perilaku  · Budaya  · Evolusi Pertumbuhan  · Pengembangan  · Sejarah Internasional · Sistem ekonomi Keuangan dan Ekonomi keuangan Masyarakat dan Ekonomi kes...

 

Ericson Public LibraryLocation702 Greene St.Boone, Iowa, United StatesTypePublicOther informationDirectorJamie WilliamsWebsitewww.boone.lib.ia.usReferences: [1] U.S. National Register of Historic Places Show map of IowaShow map of the United StatesCoordinates42°03′47″N 93°52′58″W / 42.06306°N 93.88278°W / 42.06306; -93.88278AreaLess than one acreBuilt1900-1901ArchitectLiebbe, Nourse & RasmussenArchitectural styleRenaissance RevivalMPSPublic...

ForceOut Основна інформаціяЖанр мелодійний дез-металРоки 2009—2016Країна  УкраїнаМісто ЗолочівЛейбл Metal Scrap RecordsСклад Дмитро Крутиголова Віталій Виговський Іван Кулішко Володимир Данильчук ДивозорІншіпроєкти Kroda Paganland Рай Із Твоїх Снів Eskapism VigridForceOut VK ForceOut - український мет...

 

『ラヴ・スロウ・モーション』ジェーン・バーキン の スタジオ・アルバムリリース 1998年9月ジャンル フレンチ・ポップス時間 44分22秒レーベル フィリップス・レコード専門評論家によるレビュー allmusic linkチャート最高順位 11位(フランス[1])ジェーン・バーキン アルバム 年表 ベスト・オブ・ジェーン・バーキン(1997年)ラヴ・スロウ・モーション(1998年)アラベ...

 

Former Maratha princpality Colaba State1698–1840CapitalKolabaReligion HinduismGovernmentMonarchySarkhel (until first half of the 18th century) Historical eraEarly modern• Established 1698• Disestablished 1840 Preceded by Succeeded by Maratha Empire Siddis of Janjira British India Today part ofIndia Family tree of the Angres Colaba State, also known as Culaba State or Angria's Colaba[1] was a small princely state in India under the protection of the British. It was...

Sarjani AbdullahBupati Pidie ke-22Masa jabatan12 Juli 2012 – 12 Juli 2017PresidenSusilo Bambang YudhoyonoJoko WidodoGubernurZaini AbdullahIrwandi YusufWakilM IriawanPendahuluMirza IsmailPenggantiRoni Ahmad Informasi pribadiLahir20 Maret 1970 (umur 53)Nyong, Bandar Baru, Pidie Jaya, Aceh, IndonesiaKebangsaanIndonesiaPartai politik  Partai Aceh (2007—)Afiliasi politiklainnya  Gerindra (2013—2022)Karier militerPihak Gerakan Aceh MerdekaMasa dinas1...

 

Finnish actress This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Asta Backman – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2021) (Learn how and when to remove this template message) Asta BackmanBornAgda Elisabeth Inberg(1917-02-04)4 February 1917Vaasa, FinlandDied18 February 2010(2010-02-18) (aged&#...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Babylon by Bus book – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2023) (Learn how and when to remove this template message) Babylon By Bus First editionAuthorRay Lemoine, Jeff Neumann (with Donovan Webster)CountryUnited StatesLanguageEnglishSubjec...

Painting by René Magritte The SeducerArtistRené MagritteYear1950Dimensions38 cm × 46 cm (15 in × 18 in) The Seducer (Le Séducteur, also known as The Tempter[1]) is a surrealist painting by René Magritte. It was created in 1950 and again in 1953 in Brussels, Belgium. The 1950 version is held by the Virginia Museum of Fine Arts and the 1953 version is in a private collection.[2] Other versions were created in 1951.[3] The p...

 

Building in Indianapolis, INScience and Engineering Laboratory BuildingIndiana University Indianapolis Science and Engineering Laboratory Building, 2023.General informationAddress350 N. Blackford St., Indianapolis, IN 46202-3115Coordinates39°46′20.841″N 86°10′14.088″W / 39.77245583°N 86.17058000°W / 39.77245583; -86.17058000Completed2013AffiliationIndiana University-Purdue University IndianapolisDesign and constructionArchitect(s)Blackburn Architects and BS...

 

British politician image of William Noel The Honourable William Middleton Noel (2 May 1789 – 20 January 1859), was a British politician. Background Noel was the third son of Sir Gerard Noel, 2nd Baronet, and Diana, Baroness Barham, daughter of Admiral Charles Middleton, 1st Baron Barham. Charles Noel, 1st Earl of Gainsborough, was his elder brother.[1] Political career Noel succeeded his father as Member of Parliament for Rutland in 1838, a seat he held until 1840.[1][2&...

2000 studio album by DovesLost SoulsStudio album by DovesReleased3 April 2000 (2000-04-03)Recorded1996–2000Studio Frank Bough Sound II (VIBE Recording Studios), Cheetham Hill, Manchester[1][2] Jacobs Studios, Farnham, Surrey[3] The Windings, Wrexham, Wales[3] Jez Williams' house, Northenden, Manchester[3] Real World Studios, Box, Wiltshire (track 8)[3] Genre Indie rock dream pop neo-psychedelia shoegazing space rock Leng...

 

From Vegas to Macau IIIPoster film resmiNama lainTradisional賭城風雲IIISederhana赌城风云IIIMandarinDǔ Chéng Fēng Yún SānKantonDou2 Sing4 Fung1 Wan4 Saam1 Sutradara Wong Jing Andrew Lau Produser Wong Jing Andrew Lau Connie Wong Ditulis oleh Wong Jing SkenarioWong JingPemeranChow Yun-fatAndy LauNick CheungLi YuchunJacky CheungCarina LauPenata musikChan Kwong-wingChan Chi-yatSinematograferAndrew LauCho Man-keungPenyuntingAzrael ChungPerusahaanproduksiMega-Vision Project ...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أكتوبر 2021) هدى عبد المنعم عضو المجلس القومي لحقوق الإنسان في المنصبفبراير 2012 – يناير 2016 الرئيس محمد حسين طنطاوي (رئيس المجلس العسكري) محمد مرسي عبد الفتاح السيسي معلو...

British fashion retailer New Look Retailers LtdTypePrivate Limited CompanyIndustryRetailFounded1969; 54 years ago (1969) Taunton, Somerset,UKFounderTom SinghHeadquartersWeymouth, Dorset, United Kingdom: (Corporate Services) London, United Kingdom: (Creative, Digital and Productive departments)Number of locations570 approx. (2021)[1]Area servedWorldwideKey peoplePaul Gilbert - Non-Executive Director[2]Richard Collyer - CFO[2]Helen Connolly - Executive ...

 

قرية القواصر  - قرية -  تقسيم إداري البلد  اليمن المحافظة محافظة البيضاء المديرية مديرية مكيراس العزلة عزلة مكيراس السكان التعداد السكاني 2004 السكان 35   • الذكور 14   • الإناث 21   • عدد الأسر 6   • عدد المساكن 6 معلومات أخرى التوقيت توقيت اليمن (+3 غرينيتش) ...

 

American adult animated sitcom The Brak ShowGenre Comedy Satire Surreal humour Slapstick Slice of life Created by Jim Fortier Andy Merrill Pete Smith Based onBrakby Hanna-BarberaVoices of Andy Merrill George Lowe C. Martin Croker Carey Means Marsha Crenshaw (2000–02 and 2007) Joanna Daniel (2002–03) ComposerEddie HorstCountry of originUnited StatesOriginal languageEnglishNo. of seasons3No. of episodes28 (and 1 webisode) (list of episodes)ProductionRunning time 11 minutes 5 minutes (webiso...

Structure of a flanking line. In the forefront, there are different cumulus species evolving from the cumulus mediocris to the cumulus congestus; behind, there are cumulonimbus calvus; finally, the huge cumulonimbus capillatus incus dominates the background showing a strong thunderstorm. A flanking line is an area of cumulus congestus or small cumulonimbus that mark an area of widespread updrafts on the edge of strong thunderstorms. These flanking lines generally occur in the vicinity of supe...

 

2015 video gameDragon Fin SoupDeveloper(s)Grimm BrosPublisher(s)Grimm BrosPlatform(s)Microsoft Windows, PlayStation 3, PlayStation 4, PlayStation VitaReleaseWW: November 3, 2015Genre(s)Roguelike, action role-playingMode(s)Single-player Dragon Fin Soup is an action role-playing video game created by the independent development studio Grimm Bros. It is the studio's first title and was released on Microsoft Windows, PlayStation 4, PlayStation 3, and PlayStation Vita.[1] It is influenced ...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!