2012-es szerbiai parlamenti választások

A szerbiai parlament épülete Belgrádban

2012. május 6-án Szerbiában parlamenti választásokat tartottak. Ez volt a 9. választás a többpártrendszer 1990-es bevezetése óta.

Ugyanezen a napon elnökválasztást, a vajdasági tartományi parlamenti és helyi önkormányzati választásokra is sor került.

Választási rendszer

Pártok részéről jelöltlista állításához 10 000 aláírás szükséges, és az aláírások összegyűjtésének és leadásának sorrendjében kerülnek fel a szavazólapra. A választási törvény előírása szerint a listán szereplő jelöltek legalább egyharmada kell legyen.

A választás egyfordulós, listás, az egész ország egy körzetnek számít. A leadott érvényes szavazatokból a d’Hondt-módszer szerint számolják ki a 250 mandátum megoszlását. A bejutási küszöb 5%.

A kisebbségi pártok számára nincsen küszöb, náluk a kisebbségi választói névjegyzékben szereplők száma és az általuk leadott szavazatok mennyisége alapján osztanak mandátumot: a szavazataik számát elosztják a listán bejutott képviselőkre leadott szavazatok átlagával. 2008-ban körülbelül 15 000 leadott szavazatra volt szükség egy mandátumhoz.[1]

Ha egy párt a választásokon a leadott voksok 1 (kisebbségi párt esetében 0,2) százalékát sem szerzi meg, akkor a kampányhoz nyújtott költségvetési támogatást vissza kell fizetnie.

2012. május 6-án 6 és 20 óra között 7 058 683 polgár szavazhat. A választások lebonyolítását a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) intézi.

Koszovóban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szervezte meg a szavazás lebonyolítását.[2]

Induló pártok, pártkoalíciók és a listavezetők

A választásokon 17 párt vagy koalíció indul. (K: kisebbségi népcsoport listája.)

1. Választás A Jobb Élet Mellett – Borisz Tadics

2. Szerb Radikális Párt (SRS) – Vojiszlav Seselj
3. Szerbia Egyesült Régiói (URS) – Mladjan Dinkics

4. Fordulat – Csedomir Jovanovics

5. Vigyük Előre Szerbiát – Tomiszlav Nikolics

6. Szerbiai Demokrata Párt (DSS) – Vojiszlav Kostunica
7. SPS-PUPS-JS – Ivica Dacsics

8. „Dveri” – Szerbia életéért

9. Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – Pásztor István (K)
10. Reformpárt (RS) – Milan Visnjics
11. Szandzsáki Demokratikus Akciópárt (SDA) – Szulejman Ugljanin (K)
12. Munkások és Parasztok MozgalmaZoran Dragisics
13. Szociáldemokrata SzövetségNebojsza Lekovics
14. Mindannyian Együtt koalícióEmir Elfics (K)

15. Preševói-völgyi Albánok Koalíciója (K)
16. Montenegrói PártNenad Stevovics (K)
17. Kommunista PártJoska Broz
18. Egyik sem a felkínált válaszok közül (K)

Közvéleménykutatások

Az egyes pártok támogatottsága és a várható részvétel százalékban.

Felmérés
időpontja
Cég Párt neve Részvétel
SNS DS SPS SRS LDP DSS URS Dveri VMSZ
2012február 515. Faktor Plus[3] 30,6 28,2 7,1 7 6 5,6 3 N/A N/A 36
2012. február 25.március 4. Faktor Plus[4] 29,3 26,4 7,1 6,8 6,2 5,4 N/A N/A N/A 40
2012. március 1825. Faktor Plus[5] 33,2 29,1 11,1[6] 5,8 6,4 5,8 3,8 N/A N/A 48,8
2012. április vége YourReputation Platform[7] 32,6 31,6 14 8 10 8 8 N/A N/A 57

Kampány

A kampány témája ezúttal elsősorban a gazdasági helyzet volt. A nagy pártok mindegyike az Európai Unióba való belépés mellett állt ki, és Koszovó kérdése sem került előtérbe.[8]

A választások előtt civil kampány folyt az érvénytelen szavazás mellett.

Plakátok

Eredmények

Száma Aránya (%)
Választásra jogosultak 6 770 013 100
Leadott szavazatok
  • ebből érvényes
  • ebből érvénytelen
3 910 312
3 739 317
170 995
57,76
95,63
4,37
Párt Típus Szavaztok Képviselők
száma
Változás az előző
választáshoz
képest
száma aránya (%)
Vigyük Előre Szerbiát 940 659 25,16 73 Növekedés +73
Választás A Jobb Élet Mellett 863 294 23,09 67 Csökkenés –35[9]
SPS-PUPS-JS 567 689 15,18 44 Növekedés +24
Szerbiai Demokrata Párt 273 532 7,32 21 Csökkenés –9
Fordulat 255 546 6,83 20 Növekedés +7[10]
Szerbia Egyesült Régiói 215 666 5,77 16 Növekedés +16
Szerb Radikális Párt 180 558 4,83 Csökkenés –78
„Dveri” – Szerbia életéért 169 590 4,54
Vajdasági Magyar Szövetség K 68 323 1,83 5 Növekedés +1[11]
Munkások és Parasztok Mozgalma 57 199 1,53
Kommunista Párt 28 977 0,77
Szandzsáki Demokratikus Akciópárt K 27 708 0,74 2 0[12]
Mindannyian Együtt K 24 993 0,67 1 Növekedés +1
Egyik sem a felkínált válaszok közül K 22 905 0,61 1 Növekedés +1
Szociáldemokrata Szövetség 16 572 0,44
Preševói-völgyi Albánok Koalíciója K 13 384 0,36 Csökkenés –1
Reformpárt 8 867 0,24 0
Montenegrói Párt K 3 855 0,10 0
Összesen 3 739 317 100 250 0

Csalás gyanúja

Az új parlament összetétele 2012-től
  SPS-PUPS-JS (44 mandátum)
  Választás A Jobb Élet Mellett (67 mandátum)
  Fordulat (20 mandátum)
  Szerbia Egyesült Régiói (16 mandátum)
  Szerbiai Demokrata Párt (21 mandátum)
  Vigyük Előre Szerbiát (73 mandátum)
  Kisebbségek pártjai (9 mandátum)

A választáson számos kisebb szabálytalanság történt, ám a RIK elutasította a választás megismétlését.

Pásztor István, a VMSZ elnöke 2012. május 9-én bejelentette, hogy a választási csalás történt, és a pártjára leadott 30 000 szavazat eltűnt.[13] Május 10-én Tomiszlav Nikolics a Demokrata Párt által elkövetett csalásról beszélt, és egy 3000 szavazatot tartalmazó zsákot mutatott, amit állítólag egy szemeteskukában találtak. Nikolics szerint ötszázezer elhunyt és nem létező személy neve került fel a választói névjegyzékre.[14][15] Velimir Ilics, az Új Szerbia elnöke azt állította, hogy a rendőrségnek is tudnia kellett a csalásról. Szabadkán újraszámolták a helyi szavazatokat, és a jegyzőkönyvek és a szavazatokat tartalmazó zsákok tartalma között jelentős eltérések voltak, például volt olyan zsák, amiben több szavazólap volt, mint a papíron szereplő megjelentek száma.[16]

A RIK által kihirdetett végeredményt nem fogadta el sem a Szerb Haladó Párt, sem a Dveri. Borisz Tadics korábbi államfő és Ivica Dacsics belügyminiszter visszautasította a csalás vádját. Az LDP elfogadta a választás eredményét. Az URS és a DSS vizsgálatot követelt, hogy eloszlassák a kétségeket.

A pártoknak a hivatalos végeredmény bejelentése után 1 napjuk van az óvás bejelentésére.

Politikai következmények

A győztes Szerb Haladó Párt önmaga nem tud kormányt alakítani, így a Szerbiai Szocialista Párt vezetőjének, Ivica Dacsicsnak a kezében van a döntés, hogy vele, vagy a korábbi koalíciós partnerrel, a Demokrata Párttal lép ismét koalícióra. Dacsics bejelentette, hogy a koalíciókötésért cserébe a miniszterelnöki pozíciót akarja megkapni. Ezután a Borisz Tadics vezette Választás a Jobb Élet Mellett koalíció és az Ivica Dacsics vezette SPS-PUPS-JS koalíció között választási megállapodás született: a SPS-PUPS-JS Tadicsot támogatja az elnökválasztás második fordulójában, és annak lezárulta után folytatják a kormányalakítási tárgyalásokat.[17]

Jegyzetek

  1. Hamarosan választások lesznek Szerbiában – Hvg.hu, 2012. március 13.
  2. Halott szavazók, élő sebekOrigo, 2012. május 7.
  3. Közvélemény-kutatás: A haladók 30,6, a demokraták 28,2 százalékonVajdaság Ma, 2012. február 18.
  4. Szerb választás - Az ellenzéki Haladó Párt és Tadic elnök Demokrata Pártja az élen[halott link] – Vajdasághírek.com, 2012. március 5.
  5. Továbbra is a Szerb Haladó Párt és a Demokrata Párt messze a legnépszerűbb – Vajdaság Ma, 2012. március 27.
  6. Az SPS vezette koalíció eredménye.
  7. Fej fej mellett a Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt[halott link] – Vajdasághírek.com, 2012. május 2.
  8. Utáljuk Európát, de muszáj belépni – Origo, 2012. május 6.
  9. Az Európai Szerbiáért koalícióhoz képest, amiben a G17+ és a Szerb Megújhodási Mozgalom is részt vett.
  10. A Liberális Demokrata Párthoz képest, 2012-ben a Szerb Megújhodási Mozgalom is tagja a koalíciónak.
  11. A Magyar Koalícióhoz képest.
  12. A Bosnyák Lista az európai Szandzsákérttal összehasonlítva.
  13. „Harmincezer szavazat elveszett”Magyar Szó, 2012. május 10.
  14. „Minden idők legnagyobb választási csalása” – Magyar Szó, 2012. május 11.
  15. Szemétben talált lapok (Választások 2012). YouTube, Pannon RTV, 2012. május 10.
  16. Közügyek – 2012.05.11. YouTube
  17. A demokraták és a szocialisták megállapodtak a koalíciórólVajdaság Ma, 2012. május 9.

További információk

Commons:Category:2012 elections in Serbia
A Wikimédia Commons tartalmaz 2012-es szerbiai parlamenti választások témájú médiaállományokat.

Read other articles:

Dalam nama Korea ini, nama keluarganya adalah So. So Chae-wonFinal Piala Dunia Panahan 2019 di Moskwa.Informasi pribadiKewarganegaraanKoreaLahir12 November 1997 (umur 26) Nama KoreaHangul소채원 Alih AksaraSo ChaewonMcCune–ReischauerSo Ch'aewŏnOlahragaNegara Korea SelatanOlahragaPanahan Rekam medali Mewakili  Korea Selatan Pesta Olahraga Asia 2018 Jakarta–Palembang Tim putri 2018 Jakarta-Palembang Tim campuran Kejuaraan Panahan Dunia 2017 Mexico City Tim putri Piala Duni...

 

Canadian architect Kelvin Crawford StanleyBorn(1919-10-22)October 22, 1919Calgary, AlbertaDiedDecember 19, 1995(1995-12-19) (aged 76)Sidney, British ColumbiaAlma materUniversity of Manitoba (B.Arch.)OccupationArchitectPracticeInternational StyleBuildingsParamount Theatre Kelvin Crawford Stanley was a Canadian architect based in Edmonton, Alberta from 1946 until 1964. He subsequently worked in Montreal and Ottawa in the late 1960s.[1][2][3] Life Kelvin Crawfor...

 

Берлінка — термін, який має кілька значень. Ця сторінка значень містить посилання на статті про кожне з них.Якщо ви потрапили сюди за внутрішнім посиланням, будь ласка, поверніться та виправте його так, щоб воно вказувало безпосередньо на потрібну статтю.@ пошук посилань с

暮蟬悲鳴時解 罪滅篇 ひぐらしのなく頃に解 罪滅し編 When They Cry – Higurashi Kai Tsumihoroboshi-hen 假名 ひぐらしのなくころにかい つみほろぼしへん 罗马字 Higurashi no Naku Koro ni Kai Tsumihoroboshi-hen 類型 恐怖、解謎 遊戲 遊戲類型 有聲小說 使用平台 Windows 95/98/Me/XP 遊戲引擎 NScripter 開發團隊 07th ExpansionTAITO (s) 發行商 07th Expansion 監製 龍騎士07 製作人 龍騎士07 音樂 音樂工房 遊戲人...

 

Agnelo RossiKepala Emeritus Dewan KardinalCardinal Rossi pada 1967.GerejaGereja Katolik RomaPenunjukan19 Desember 1986Masa jabatan berakhir31 Mei 1993PendahuluCarlo ConfalonieriPenerusBernardin GantinJabatan lainKardinal-Uskup Sabina-Poggio Mirteto (1984-95)ImamatTahbisan imam27 Maret 1937oleh Luigi TragliaTahbisan uskup15 April 1956oleh Paulo de Tarso CamposPelantikan kardinal22 Februari 1965oleh Paus Paulus VIPeringkatKardinal-Imam (1965-84)Kardinal-Uskup (1984-95)Informasi pribad...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Aula Brownover Aula Brownover (Brownsover Hall) adalah rumah mansion abad ke-19 di desa tua Brownsover, Rugby, Warwickshire yang telah diubah untuk digunakan sebagai hotel. Ini adalah bangunan terdaftar Grade II*.[1] Sejarah Awal (1471-1850) Ma...

III Brigada Aérea Activa 15 de marzo de 1949País ArgentinaRama/s Fuerza Aérea ArgentinaTipo Brigada aéreaTamaño 18 aeronavesParte de Comando de Adiestramiento y Alistamiento de la Fuerza AéreaAcuartelamiento Aeródromo ReconquistaGuarnición Aérea ReconquistaGuerras y batallas Guerra de las Malvinas[editar datos en Wikidata] La III Brigada Aérea (III BA) de la Fuerza Aérea Argentina se ubica en la ciudad de Reconquista, Provincia de Santa Fe. Desempeña funciones de at...

 

Estate in Bristol with a pesthouse Plan of the Forlorn Hope Estate (1828) The Forlorn Hope Estate is an area of Bristol in St Paul's. The 13-acre estate was originally a farm owned by St Nicholas Church vestry from 1693.[1] At that time it consisted of a main dwelling house, stables, associated buildings and gardens of c. 2.5 acres, plus fields of c. 10.5 acres. By 1828 the estate had been divided into a number of smaller properties and gardens.[2] During the 1870s...

 

Gedenkstein in Ahlerstedt-Ottendorf, Samtgemeinde Harsefeld Willi Wegewitz (* 8. März 1898 im Forsthaus Hollenbeck, Landkreis Stade; † 2. Januar 1996 in Hamburg-Harburg) war ein deutscher Archäologe, Heimatforscher und Museumsleiter.[1] Inhaltsverzeichnis 1 Leben 2 Leistungen 3 Herausgeberschaft 4 Schriften 5 Literatur 6 Weblinks 7 Einzelnachweise Leben Während seiner Schulzeit interessierte Willi Wegewitz sich für Botanik. Seit dem Jahr 1912 besuchte er das Lehrerseminar in Sta...

Central part of the thoracic cavity Not to be confused with Mediastinum testis. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Mediastinum – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2014) (Learn how and when to remove this template message) Mediastinum3D rendering of a high resolution computed...

 

Центральноукраїнський державний університет імені Володимира ВинниченкаЦДУ Центральний корпус університету 48°30′52″ пн. ш. 32°15′41″ сх. д. / 48.51456000002777813° пн. ш. 32.26163300002777845° сх. д. / 48.51456000002777813; 32.26163300002777845Координати: 48°30′52″ пн. ш. 32°15′...

 

Computer storage device This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article's lead section may be too long. Please read the length guidelines and help move details into the article's body. (May 2018) This article has an unclear citation style. The references used may be made clearer with a different or consistent style of citation and footnoting. (December 2012) (Learn how and wh...

2011 American filmBeastlyTheatrical release posterDirected byDaniel BarnzScreenplay byDaniel BarnzBased onBeastlyby Alex FlinnProduced bySusan CartsonisRoz WeisbergMichael FlynnStarringAlex PettyferVanessa HudgensMary-Kate OlsenPeter KrauseLisaGay HamiltonNeil Patrick HarrisCinematographyMandy WalkerEdited byThomas J. NordbergMusic byMarcelo ZarvosDistributed byCBS FilmsRelease date March 4, 2011 (2011-03-04) Running time86 minutesCountryUnited StatesLanguageEnglishBudget$17 mi...

 

Character in King Lear Fictional character CordeliaKing Lear characterCordelia, by William Frederick YeamesCreated byWilliam ShakespeareIn-universe informationFamilyLear (father)Goneril (sister)Regan (sister)SpouseKing of France Cordelia is a fictional character in William Shakespeare's tragic play King Lear. Cordelia is the youngest of King Lear's three daughters and his favorite. After her elderly father offers her the opportunity to profess her love to him in return for one-third of the la...

 

20th-century American artist Coreen Mary SpellmanCourtesy of Spellman Museum of Forney HistoryBornMarch 17, 1905Forney, Texas, USDiedOctober 15, 1978(1978-10-15) (aged 73)Denton, Texas, USEducationTexas Woman's UniversityColumbia University Teacher's CollegeUniversity of IowaOccupation(s)painter, printmaker, teacher Coreen Mary Spellman (1905–1978) was an American printmaker, painter, and teacher active in Texas from the 1920s until her death in 1978. Personal life Spellman was born Ma...

Comic book series based on tabletop RPG Advanced Dungeons & DragonsPublication informationPublisherDC ComicsScheduleMonthly (concluded)FormatOngoing series (concluded)Publication dateSeptember 1988 – September 1991No. of issues36 issuesCreative teamCreated byJeff Grubb, Rags Morales Advanced Dungeons & Dragons is a comic book that was produced by DC Comics under license from TSR. Publication history From 1988 to 1991, DC Comics published several licensed D&D comics, including Ad...

 

31°28′34″N 34°24′12″E / 31.4761°N 34.4033°E / 31.4761; 34.4033 جامعة فلسطين شعار جامعة فلسطين الشعار جامعة نظامية ... بتقنيات إلكترونية معلومات التأسيس 2005 (منذ 18 سنة) الانتماءات اتحاد الجامعات العربية اتحاد جامعات العالم الإسلامي رابطة الجامعات الإسلامية الرابطة الدولية للجامعات ...

 

Un estudio en escarlata de Arthur Conan Doyle Primera edición de 1887Género Novela policíaca, misterioSubgénero Ficción de detectives, misterio y novela policíaca Ambientada en Londres Idioma InglésTítulo original A Study in ScarletTexto original A Study in Scarlet en WikisourcePublicado en Beeton's Christmas Annual 1887 Editorial Ward LockCiudad Reino Unido País Reino Unido,((Estados Unidos))Fecha de publicación 1887Sherlock HolmesUn estudio en escarlataEl signo de los cuatro ...

2020 edition of the G1 Climax G1 Climax 30G1 Climax 30 logoPromotionNew Japan Pro-WrestlingDateSeptember 19 to October 18, 2020CitySee venuesVenueSee venuesTagline(s)Be The One!Event chronology ← PreviousLion's Break Crown Next →Road to Power Struggle G1 Climax chronology ← PreviousG1 Climax 29 Next →G1 Climax 31 G1 Climax 30Kota Ibushi, winner of G1 Climax 30Tournament informationSportProfessional wrestlingLocation  Japan DatesSeptember 19, 2020–October 18,...

 

Carretera Nacional N−152 España España Datos de la rutaIdentificador   ID europeo   Tipo CarreteraLongitud 1,7 kmAdministraciónAdministración OrientaciónUbicación 42°25′48″N 1°56′01″E / 42.429958, 1.933561[editar datos en Wikidata] La  N-152  es una carretera nacional española inicialmente su recorrido era de 165 km y comunicaba Barcelona con Francia pasando por Vich y Ripoll. Actualmente sólo queda como  N-...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!