A versenyhétvégén bejelentették, hogy a nagydíj szerződését újabb öt évvel meghosszabbították, így 2016-ban sor kerülhet a 31. magyar nagydíjra is.[2][3]
A futam kezdetekor az aszfalt 44 °C-os volt, ez később emelkedett, ami nehézzé tette a gumiválasztást. A mezőny jó része – mint az a hétvége során gyakorlat volt – a keményebb keverékű abroncsokat részesítette előnyben, csak Barrichello és Coulthard indult lágy gumikon.
A rajtnál Massa mindkét McLarent megelőzte, Kovalainent már pillanatokkal startjel után, míg Hamiltont az első kanyarban, külső ívről. A manőverben segítségére volt, hogy Hamilton a kigyorsításkor kicsit megcsúszott. A 6. helyről rajtoló Räikkönen megpróbált előrébb jutni, de egészen a bokszutca falához szorult, az első kanyarban pedig az ideális íven többen is lehagyták. Egy helyet veszítve, Alonso mögött, hetedikként haladt tovább. Hátrébb Piquet megcsúszott, és két helyet veszített. A célegyenes előtt Vettel is kicsúszott, de vissza tudott jönni a pályára. Az első kör végén Massa, Hamilton, Kovalainen, Glock, Kubica, Alonso, Räikkönen, Webber sorrendben haladt át az élmezőny a célvonalon.
A 2. körben Hamilton futotta a legjobb időt, Button a célegyenes végén megelőzte csapattársát, Barrichellót. A következő körben Hamilton ismét leggyorsabb kört autózott, Kovalainen kezdett leszakadni az első két helyezetthez képest. Hátrébb Räikkönen beragadt Alonso mögé, előzési kísérletei sikertelenek voltak. Az 5. körben már 10 másodperces hátrányban volt Masssához képest, aki átvette Hamiltontól a leggyorsabb kört, és kezdett előnyt kialakítani vele szemben. A 6. kör végén az élen nem változott a helyzet, a 9.-15. helyeken Trulli, Piquet, Coulthard, Heidfeld, Button, Barrichello, Vettel volt a sorrend. A 16. Bourdais csak nehezen tudta pályán tartani az autóját. Csapattársa, Vettel is hasonló gondokkal küzdött, aki már másodszor sodródott ki a célegyenes előtti kanyarban.
Az élen Massa lassan távolodott Hamiltontól. Kovalainen nem tudta velük tartani a lépést, őt szorosan követte a vele közel azonos időket autózó Glock. Az 5. helyezett Kubica viszont már jóval lassabb volt. Míg Räikkönen továbbra sem tudott mit kezdeni Alonsóval, addig Massa a 18. kör végén elsőként állt ki a boxba. Őt Kubica és Webber is követte, mindketten újra kemény keverékű gumikat raktak föl. Massa a könnyebb ezért gyorsabb Alonso elé tért vissza a pályára, esélyt adva az őt üldöző Räikkönennek a felzárkózásra. A következő körben Hamilton is kiállt kerékcserére, ő azonban csak Räikkönen mögé tudott visszaállni, ami Massának kedvezett, mert előtte éppen nem haladt senki, Hamiltont viszont kissé föltartotta Räikkönen és Alonso. Hamarosan Glock is kiállt a 2. helyről tankolni, és szokatlanul hosszú középső etapot vállalva, 13.5 mp-ig tankolt. A lekörözött Vettel kissé feltartotta Räikkönent, csak a sikán levágásával tudta elengedni. Ez lélegzetvételnyi előnyhöz juttatta Alonsót. Amikor a kör végén mindketten kiálltak a boxba, Alonso hajszálnyival, de maga mögött tudta tartani Räikkönent. A 24. körben Vettel lett az első kieső, aki több alkatrész túlmelegedése miatt kényszerült kiállni. A boxkiállások első sorozata során az élen nem változott a sorrend, bár Hamilton továbbra is közel volt Massához. Hátrébb Piquet megelőzte Trullit, aki a 10. helyre szorult vissza.
Coulthard 29 kört tett meg lágy gumikon, nehéz autóval. Kerékcseréje után a 13. helyre állt vissza, Barrichello elé. A 32. körben Bourdais, Nakadzsima és Barrichello boxkiállásakor is lángra lobbant az üzemanyag az utántöltésnél, de mindhárom tüzet gyorsan megfékezték. Ekkor már csak Heidfeld nem volt még kint a boxban, aki a 11. helyen haladt. A boxkiállások nagy vesztese Kubica volt, aki csak a 9. helyre tudott visszaállni, Trulli mögé.
A 41. körben a 2. helyen haladó Hamilton bal első defektet kapott a 2-es kanyarban, ami azt jelentette, hogy lassú tempóban kellett végigautóznia majdnem egy teljes kört, mire ki tudott állni kerékcserére. Coulthard elé tudott visszajönni a pályára, a 9. helyre. Ugyanebben a körben Heidfeld végrehajtotta egyetlen boxkiállását, két körrel később Massa viszont már másodszor jött ki kerékcserére és tankolásra. Hamilton visszacsúszása miatt már dobogós helyen autózó Glock elé jött vissza, akit feltartott a nehezebb autóval. Mivel Glock Kovalainent szerette volna befogni, a tervezettnél előbb kiállt a boxba Massa mögül, hogy ne fogja vissza. Piquet elé tért vissza, ezalatt Bourdais második kiállásakor ismét tűz ütött ki, amit a szerelői ezúttal is eloltottak, bár mindkétszer időt vesztett.
Kovalainen második kerékcseréje után megtartotta a helyét Glockkal szemben. Előtte Räikkönen és Alonso haladtak, de nekik még hátra volt egy boxkiállás. Az élen Massa biztos előnye tudatában lassított, Hamilton jóval gyorsabb volt nála ezekben a körökben, de jelentős hátrányban, a 9. helyen autózott. Az 50 kör óta szorosan Alonso mögött haladó Räikkönen kicsúszott és időt vesztett vele szemben, de a második boxkiállását egy körrel később tudta végrehajtani, ami éppen elég volt ahhoz, hogy elé kerüljön. A 6. helyen tért vissza a pályára. Piquet kerékcseréje után Hamilton és Trulli közé került, utóbbit határozott manőverrel utasította maga mögé, mikor visszatért a pályára.
Räikkönen már a 4. helyen haladt, és mivel szabad volt előtt az út, lágy gumijain a verseny addigi leggyorsabb köreit autózta. Gyorsan csökkentette a hátrányát a 3. helyezett Glockkal szemben, a 61. körben, amikor 1:21.195-tel a nagydíj leggyorsabb versenykörét futotta, közel egy másodpercet vert a Toyota pilótájára. A körhátrányban haladó Sutil a célegyenes végén fékhiba miatt jobb első defektet kapott. Lecserélte a sérült abroncsot, de a felfüggesztése is sérült, ezért 4 körrel később feladta a futamot.
Három körrel a leintés előtt Massa motorja a célegyenesben felmondta a szolgálatot, a brazil versenyző füstölő autójával félreállt. A vezető hely így Kovalainené lett. Az így már dobogós Räikkönen felhagyott Glock üldözésével és lassított, nehogy csapattársa sorsára jusson. A dobogós helyeken így Kovalainen, Glock, Räikkönen lett a sorrend, negyedik lett Alonso, defektje után az ötödik helyre zárkózott föl Hamilton. Hatodik lett Piquet, hetedik Trulli, egy pontot szerzett Kubica. A 9. helytől lefelé Webber, Heidfeld, Coulthard, volt a sorrend. Körhátrányban fejezte be a versenyt Button, Nakadzsima, Rosberg, Fisichella, Barrichello és Bourdais. Massát 3 kör hátránnyal a 17. helyen rangsorolták.
Szintén pályafutása legjobb eredményét érte el Timo Glock, aki először állhatott dobogóra, úgy, hogy ez még csak a harmadik alkalom volt, amikor pontot szerzett.
↑Beer, Matt: Massa tops first practice in Hungary (angol nyelven). www.autosport.com, 2008. augusztus 1. [2008. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 1.)
↑Beer, Matt: Hamilton quickest in second practice (angol nyelven). www.autosport.com, 2008. augusztus 1. [2008. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 1.)
↑Beer, Matt: Hamilton leads all-McLaren front row (angol nyelven). www.autosport.com, 2008. augusztus 2. [2008. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 2.)