A bécsi 1-es jelzésű villamos egyike a Bécs belvárosában közlekedő villamosvonalaknak. Útvonalát sokszor módosították, egy időben csak a Ringet járta körbe a 2-es villamossal ellentétes irányban. Ma is nagyrészt a Ringen halad, összeköti Bécs több részét a belvárossal. Egyik végállomása a Prater főfasora, a másik a délen fekvő Fadinger István tér.
A kék csíkkal megjelölt helyen a pálya a föld alatti villamosalagútban vezet.
Az új egyes villamost 1981 március elsején adták át a forgalomnak, ekkor a Ringet kötötte össze az északkeleti Stadlau híddal (Stadlauer Brücke). Ezt az útvonalát öt év múlva, 1986-ban nagy mértékben átalakították. A villamosjárat ekkortól csak a Ringen járt körbe, a kimaradó szakaszt a ma már nem létező új 21-es villamossal váltották ki. A megmaradt útvonalon az 1-es jelzésű járat a Ringet a 2-es vonalhoz hasonlóan, ám ellentétes irányba járta körbe. A Ringen köröző járat az ide sugár irányba érkező villamosok között teremtettkapcsolatot, valamint a turisták körében is igen népszerű lett. A Ringkoncepció keretében a villamosjáratot 2008. október 26-án nagymértékben átszervezték, megszüntetve ezzel a körjárat jelleget, az 1-es és 2-es járatok innentől kezdve már nem csak egy kört írnak le. Őket összevonták a korábban ráhordó jellegű villamosokkal, az így meghosszabbított 1-es villamos magába olvasztotta a korábbi Stefan-Fadinger-Platzhoz közlekedő 65-ös járatot, valamint keleti irányba az N jelzésű villamos útvonalán lett vezetve Prater Hauptallee irányába, és így alakult ki a jelenlegi útvonala. A korábbi, a Ringet körbejáró útvonalán ma városnéző járat közlekedik.
A viszonylaton alacsony padlós ULF villamosok valamint magas padlós E sorozatú villamosok vegyesen közlekednek. ULF-ek közül a B és B1 altípusokkal lehet találkozni, az E sorozat tagjai közül pedig már csak az E2-es altípussal lehet utazni, az E1-esek utoljára 2015-ben közlekedtek itt. A kocsikiadást Favoriten és Gürtel kocsiszínek biztosítják.