Éralja (1899-ig Inócz, szlovákul: Inovce) község Szlovákiában, a Kassai kerület Szobránci járásában.
Fekvése
Szobránctól 18 km-re északkeletre, az ukrán határ mellett, a néhai Zemplén és Ung vármegyék határán fekszik.
Története
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „INOCZ. Orosz falu Zemplén Várm. földes Urai Ibrányi Uraságok, lakosai görög katolikusok, fekszik n. nyug. Dubrava Smugoczhoz 1/2, ész. Ublyához 1 órányira, határja két nyomásbéli többnyire zabot; árpát pedig, tatárkát, és krompélyt középszerűen terem, földgye hegyes, völgyes, sovány, fejér agyagos, kavitsos, erdője elég, piatza Ungváron, Homonnán, és néha Nagy Mihályon.”[2]
Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Inócz, orosz falu, Zemplén vmegyében, Ungh vmegye szélén, N. Bereznához 2 órányira: 251 g. kath. lak., 317 h. szántófölddel, sovány hegyes határral. Ut. p. Ungvár.”[3]
Borovszky Samu monográfiasorozatának Zemplén vármegyét tárgyaló része szerint: „Éralja, azelőtt Inócz, Ung vármegye határán fekvő ruthén kisközség 52 házzal és 292 gör. kath. vallású lakossal. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása pedig Kisberezna. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott és 1598-ban Homonnai Györgyöt, Istvánt és Borbálát iktatták birtokába. Később az Ibrányiak, majd a Tomcsics és az Isépy családok lettek az urai és most özv. Isépy Tamásnénak van itt nagyobb birtoka. Itt született 1815-ben a jeles nyelvtudós, Ballagi Mór. A községben gör. kath. fatemplom van, melyet 1836-ban állítottak.”[4]
A trianoni diktátumig Zemplén vármegye Szinna járásához tartozott, majd az újonnan létrehozott csehszlovák államhoz csatolták. 1938 és 1945 között ismét Magyarország része.
Népessége
1910-ben 311, túlnyomórészt ruszin anyanyelvű lakosa volt.
2003-ban 253 lakosa volt.
2011-ben 213 lakosából 168 szlovák és 36 ruszin volt.
Nevezetességei
Híres emberek
Jegyzetek
