Szombathely egyik helyi viszonylatú Ikarus 280-asa még az ÉNYKK logójával 2020-ban.
Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala és Veszprém megye autóbuszos közlekedését látta el el 2015. január 1-jétől 2019. szeptember 30-ig a Vasi Volán, a Kisalföld Volán, a Zala Volán, a Balaton Volán, a Bakony Volán és a Somló Volán jogutódjaként.
Története
A kormány 2012-ben döntött a 24 Volán-társaság régiós közlekedési vállalatokba szervezéséről a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében.[1] Ennek előkészítésére 2012. november 19-én létrehoztak hat új közlekedési vállalatot, köztük az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központot is.[2] Ezek a vállalatok kezdetben nem végeztek személyszállítást, hanem azt 2014. december 31-ig a leánytársaságokká alakított Volán-társaságok folytatták, az ÉNYKK esetében a Vasi, a Kisalföld, a Zala, a Balaton, a Bakony és a Somló Volán.[3] A Volán vállalatok 2015. január 1-jén olvadtak be anyavállalatukba, ezzel együtt a közlekedési központok átvették a Volánok korábbi feladatait is.[3]
2019-ben ismét döntés született az állami közlekedési vállalatok átszervezéséről: június 20-án aláírták a hat közlekedési központ beleolvasztását a Volánbuszba, ezzel egy állami közlekedési cég maradna. Az összeolvadást 2019. október 1-jével valósították meg felkészülve a 2017. év végéről 2020 végére módosított autóbuszos piacnyitásra.[3][4][5]
Díjszabás
Helyi
Az ÉNYKK által üzemeltetett helyi járatok díjszabásait a megrendelő, azaz az adott város önkormányzata határozta meg.[6]