Zöld Csaba

Zöld Csaba
Született1979. február 27. (45 éves)
Marosvásárhely
Nemzetiségemagyar
HázastársaKovalik Ágnes (elváltak)
Valentin Titánia (elváltak)
Foglalkozása
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem (2001–2005)
Kitüntetései

SablonWikidataSegítség

Zöld Csaba (Marosvásárhely, 1979. február 27. –) Jászai Mari-díjas erdélyi származású magyar színművész, szinkronszínész, énekes, zenész.

Életrajz

1997–1998 Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, tenor. 1998–2001 között a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre járt, majd 2001–2005 között elvégezte a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem musical színész szakát. 2005-től a József Attila Színház tagja. 2006-ban megalapította a Grünnia zenekart, melynek énekese és gitárosa volt. 2009-ben Zöld Csaba & G.Sz.G néven swingduót alapított. Tagja a József Attila Színház színészeiből álló Talány Akusztik zenekarnak. 2011-től szabadúszó színművész. Jelenleg a Körúti Színházban játszik. Színházi szerepei mellett rendszeresen szinkronizál és rendszeresen vannak zenei fellépései is.

2015 augusztusában a Cartoon Network és a Boomerang ideiglenes csatornahangja.

Magánélete

Első felesége Kovalik Ágnes színésznő volt, akivel közös gyermeke Zalán, 2007-ben született.[1][2] Második felesége Valentin Titánia színésznő. Közös fiuk van.[1][3]

Szerepeiből

Film

  • Drága örökösök – A visszatérés (magyar sorozat, 2023)
  • Béke - A nemzetek felett (magyar dokumentum-játékfilm, 2022)
  • Mintaapák (magyar sorozat, 2020)
  • Drága örökösök (magyar sorozat, 2019-2020)
  • Aranycsapat (TV-film) szereplő
  • Járom az utam... (TV-film) közreműködő
  • Feledés (színes, magyar besorolású, amerikai sci-fi akciófilm, 2013) szinkronhang
  • Hacktion: Újratöltve (színes, magyar akciófilm-sorozat, 2012) (TV-film) színész
  • A Kaptár – Túlvilág (színes, magyar besorolású, angol-német-amerikai. akció-horror, 2010) szinkronhang
  • Tűzvonalban (színes, magyar krimi sorozat, 2008) (TV-film) színész
  • Cimbora Színház (színes, film) (TV-film) szereplő
  • Meseautóban (TV-műsor) közreműködő

Színházi szerepek

  • Once/Egyszer... musical (bemutató: 2019. szeptember 20.)

Madách színház színművész

  • Az ötödik pecsét (dráma) (bemutató: 2025. április 12.) József Attila Színház színművész
  • A lovakat lelövik, ugye? – show (dramatikus valóságshow) (bemutató: 2024. december 7.) József Attila Színház színművész
  • Flamenco-Vérnász (zenés színmű) (bemutató: 2024. október 4.) József Attila Színház színművész
  • Luxemburg grófja (operett) (bemutató: 2024. szeptember 28.) József Attila Színház színművész
  • Vízkereszt, vagy bánom is én (vígjáték) (bemutató: 2023. december 9.) József Attila Színház színművész
  • Equus (dráma) (bemutató: 2023. október 6.) József Attila Színház színművész
  • Kaland (színmű) (bemutató: 2022. október 7.) József Attila Színház színművész
  • Koldusopera (opera, musical, operett) (bemutató: 2023. február 18.) József Attila Színház színművész
  • Szibériai csárdás „Csárdáskirálynő másképp” (bemutató: 2021. október 9.) József Attila Színház színművész
  • Portugál (komédia) (bemutató: 2022. március 19.) József Attila Színház színművész
  • Egy szoknya, egy nadrág (vígjáték) (bemutató: 2021. szeptember 11.) József Attila Színház színművész
  • Lila ákác (szerelmi história) (bemutató: 2019. március 9. József Attila Színház) színművész
  • Naplemente előtt (dráma) (bemutató: 2019. január 26. József Attila Színház) színművész
  • Vesztegzár a Grand Hotelben (zenés vígjáték) (bemutató: 2018. december 8. József Attila Színház) színművész
  • A pápanő (Szélesre tárulnak a vatikáni kapuk) (bemutató: 2018. szeptember 29. József Attila Színház) színművész
  • Karenina, Anna (egy Tolsztoj-értelmezés nagyszínpadra) (bemutató: 2018. március 3. József Attila Színház) színművész
  • Lucifer Show (történelmi revü két részben)(bemutató: 2017. december 16. József Attila Színház) színművész
  • Csókos asszony (operett) (bemutató: 2017. október 7. József Attila Színház) színművész
  • Szerelmes Shakespeare (musical) (bemutató: 2017. június 9. Madách Színház) színművész
  • La Mancha lovagja (zenés színmű) (bemutató: 2017. január 28. József Attila Színház) színművész
  • Les Misérables - A nyomorultak (musical) (bemutató: 2015. augusztus 14. illetve 2016. április 15. 16. 17.) Madách Színház) színművész
  • Angyalföldi ballada (zenés ballada) (bemutató: 2015. december 12. József Attila Színház) színművész
  • Valamit valamiért (avagy Ki ölte meg Marilyn Monroe-t?)(bemutató: 2015. december 10. Tesla Teátrum) színművész
  • Sörgyári Capriccio (vígjáték) (bemutató: 2016. december 10. József Attila Színház) színművész
  • Arzén és Levendula (bűnügyi bohózat)(bemutató: 2016. február 20. József Attila Színház) színművész
  • Vuk (musical gyerekeknek)(bemutató: 2014. november 15. Madách Színház) színművész
  • Munkácsy, a festőfejedelem (musical)(bemutató: 2013. november 9. József Attila Színház) színész
  • A kőszívű ember fiai (bemutató: 2009. március 14. József Attila Színház) színész
  • A Kuplé-király (bemutató: 2005. október 23. Spinoza Színház ) szereplő
  • A nagymama (bemutató: 2012. december 8. József Attila Színház) színész
  • A tüsszentés (bemutató: 2004. október 29. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)) szereplő
  • Add kölcsön a feleséged! (bemutató: 2010. április 24. József Attila Színház) színész
  • Ahogy tetszik (bemutató: 2007. február 3. József Attila Színház) színész
  • Ájlávju (bemutató: 2008. április 11. Centrál Színház) színész ( - 2011.)
  • Aranycsapat (bemutató: 2006. május 20. József Attila Színház) színész
  • Az öreg hölgy látogatása (bemutató: 2008. január 13. József Attila Színház) színész
  • Báthory Erzsébet (bemutató: 2012. július 13. Margitszigeti Szabadtéri Színpad) színész
  • Bérgyilkos a barátom (bemutató: 2008. október 11. József Attila Színház) színész
  • Családi szilveszter B.U.É.K 2006' (bemutató: 2005. december 31. József Attila Színház) szereplő
  • Csetepaté Chioggiában (bemutató: 2012. április 28. József Attila Színház) színész
  • De jajj!! (bemutató: Spinoza Színház) alkotó
  • Démonológia (bemutató: 2007. május 13. Centrál Színház) színész
  • Dunakanyar és Bösendorfer (bemutató: Száguldó Orfeum) színész
  • Édes fiaim (bemutató: 2013. február 9. József Attila Színház) színész
  • Éjjeli menedékhely (bemutató: 2009. január 24. József Attila Színház) színész
  • Én és a kisöcsém (bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)) színész
  • Én és a kisöcsém (bemutató: 2006. március 24. Körúti Színház) színész (2006 - 2009)
  • Hallo, hallo! (bemutató: József Attila Színház) színész
  • Hegedűs a háztetőn (bemutató: 2004. szeptember 20. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)) színész
  • János Vitéz (bemutató: 2005. július 22. Szegedi Szabadtéri Játékok - Dóm tér) színész
  • János vitéz (bemutató: 2004. március 13. Pesti Színház)
  • Járom az utam (bemutató: 2006. december 16. József Attila Színház) színész
  • Kokainfutár (bemutató: 2003. december 8. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)) színész
  • Laura (bemutató: 2005. február 11. Hevesi Sándor Színház) színész
  • Legénytoll (bemutató: Spinoza Színház) zene, előadó
  • Legyen a feleségem (bemutató: 2007. október 19. József Attila Színház) színész
  • Made in Hungaria (bemutató: 2001. szeptember 29. József Attila Színház) színész
  • Mici néni két élete (bemutató: 2010. december 11. József Attila Színház)
  • Miss Saigon (bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)) színész
  • Nőügyek (bemutató: József Attila Színház) zene, előadó, szerkesztő
  • Oscar (bemutató: RaM Colosseum) színész
  • Othello Gyulaházán (bemutató: 2008. március 8. József Attila Színház) színész
  • Pattogatott vérfürdő (bemutató: Vörösmarty Színház) színész
  • Popcorn (bemutató: 2004. október 29. Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza) színész
  • Sose halunk meg (bemutató: 2007. április 14. József Attila Színház) színész
  • Szegény gazdagok (bemutató: 2010. október 9. József Attila Színház) színész
  • SZENTIVÁNÉJI metroÁLOMás (bemutató: 2006. március 12. József Attila Színház) színész
  • Vanek úr Afrikában (bemutató: 2006. január 7. József Attila Színház) színész
  • Vörös malom (bemutató: 2007. augusztus 7. Körúti Színház) színész
  • Yentl színész (bemutató: 2003. december 11. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)) színész

Szinkronok

Filmes szinkronok

Sorozatbeli szinkronszerepek

Anime/Rajzfilmszinkron

Videojáték

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. a b BorsOnline: Fiút vár a magyar színész házaspár. www.borsonline.hu. (Hozzáférés: 2019. december 24.)
  2. Kovalik Ági és Zöld Csaba együtt lesznek a szülőszobában (magyar nyelven). Blikk.hu, 2016. június 12. (Hozzáférés: 2019. december 24.)
  3. BorsOnline: Napokon belül itt az újabb sztárgyermek. www.borsonline.hu. (Hozzáférés: 2019. december 24.)
  4. Itt van, kiket tüntetett ki Kásler március 15. alkalmából! mandiner.hu

Források

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!