A What Have You Done for Me Lately Janet Jackson amerikai énekesnő első kislemeze harmadik, Control című albumáról. A dal az egyik első volt, amit a Jimmy Jam és Terry Lewis szerző-producerpárossal írt. Ez a dal hozta meg Jackson számára az áttörést, miután első két albuma és azok kislemezei csak kisebb sikert arattak az R&B-slágerlistákon.
A kislemez a Billboard Hot 100 amerikai slágerlista 95. helyén nyitott 1986. február 22-én, és egy hónappal később került a Top 40-be, amikor a 48. helyről a 39.-re került. Nyolc hónappal később, a május 17-ével kezdődő héten érte el a legmagasabb helyet, ameddig jutott, a 4.-et. A Billboard Hot R&B/Hip-Hop Songs slágerlistán két hétig listavezető volt. Az év végi összesített listákon a 43. helyre került a Billboard Hot 100, a 13. helyre a Hot R&B/Hip-Hop Songs és a 28. helyre a Hot Dance Club Play kislemezei közül.
A dal Janet egyik legnagyobb sikere lett külföldön; majdnem minden országban, ahol felkerült a slágerlistára, a Top 10-be került. Az Egyesült Királyságban a 3. helyet érte el a slágerlistán, Hollandiában listavezető lett. Az USA-ban 1990. november 12-én aranylemez,[1] az Egyesült Királyságban 1986. május 1-jén ezüstlemez lett.[2]
1987-ben Grammy-díjra jelölték a legjobb R&B-dal és a legjobb, női előadó által előadott R&B-dal kategóriában. Jackson nagy sikerrel adta elő a díjkiosztón. Mind a hat koncertturnéján előadta a dalt.
A dal világszerte sikert aratott, egyike Jackson legsikeresebb dalainak az Egyesült Államokon kívül. Listavezető lett Hollandiában, a top 10-be került az Egyesült Királyságban és Kanadában, és a top 10-be Ausztráliában, Belgiumban, Írországban, Németországban és Svájcban.
A dal videóklipjét Brian Jones és Piers Ashworth rendezte, és 1985 decemberében forgatták. A klipben Janet egy étteremben beszélget barátnőjével (őt Paula Abdul alakítja, aki a klip koreográfusa is volt) párkapcsolati problémáiról, majd feltűnik a barátja is (Rudi Huston játssza, akivel Janet a Fame forgatása alatt találkozott, és aki abban az időben számos videóklipben szerepelt). Janet ezután alaposan megmondja a véleményét barátjának. A klip 1987-ben elnyerte a legjobb R&B, soul vagy rapvideóklipnek járó Soul Train-díjat. Az iTunes Store-ról 2007. február 1. óta letölthető.
A What Have You Done for Me Lately Eddie Murphy egyik humorestjén is hangsúlyos szerepet kapott, ahol Murphy a követelőző nőket figurázza ki. A dal felhangzott az Apácashow 2. és a Szülők csapdája 3. című filmben is.
Az 1980-as évek végén és az 1990-es években gyakran használt Yamaha TX81Z egyik hangmintája, a „Lately Bass” ennek a dalnak a basszusán alapul.
2006-ban a dalt feldolgozta az amerikai Sharon Jones & The Dap Kings.
A dal a Blender magazin list of The 500 Greatest Songs Since You Were Born ('Az 500 legjobb dal, ami születésed óta megjelent') című listáján a 341. helyre került.[3]