Paiszij az ukrajnaiPoltavában született 1722-ben.[1][2] Papi családból származott, egyházi iskolában tanult.[2]1734-től rövid ideig a kijevi Teológiai Akadémia hallgatója volt.[2]
1742-ben Moldvába ment, ahol néhány kolostorban még szigorú szerzetes élet volt.[3]1746-ban otthagyta Moldvát, és évekig az Athoszon élt[2][3]Szimonosz Petrasz egyre gyarapodó közösségében.[1] Szellemi tevékenységével, illetve szigorú életmódjával hozzájárult a közösség megújulásához, és itt kezdett el foglalkozni régi szláv kéziratok alapján a patrisztikus irodalom fordításainak helyesbítésével, majd – eredeti görög szövegek alapján – új fordításokkal.[2]
1763-ban – a törökök állandó zaklatásai következtében – elhagyta a Szent Hegyet.[1] Moldvába ment társaival, ahol a moldvai metropolita örömmel fogadta a népes közösséget.[1] Paiszij hozzálátott, hogy több kolostorban visszaállítsa a régi fegyelmet – az athoszi kolostorok szabályai szerint –,[3] ő maga pedig Dragomirnában telepedett le és szervezte meg a szerzetesi életet.[1][2]Szórai Szent Nilushoz hasonlóan iskolát hozott létre az aszkétikus könyvek szláv és román nyelvű fordítására,[2] illetve tanítványait a híres szív imára oktatta.[1] Az officiumotszláv és román nyelven végezték.[1] Paiszij megtanult görögül, hogy lefordíthassa a nagy keleti egyházatyák műveit, akik közül legjobban Ninivei Szent Izsákot kedvelte.[1] A sztarecség feledésbe merült hagyományának bevezetésével Oroszország válságba jutott vallási életének megújítója lett.[2] (Sok tanítványa visszavitte tanait Oroszországba.)
Az Orosz–török háború (1768–74) idején, 1774-ben a közösségnek el kellett hagynia Dragomirnát.[1] Moldva egyik XIV. századi lelkiségi központjában, Neamțban és Székulban alapított új monostort[1]1775-ben.[2]1779-től haláláig Neamțban élt.[2] A szerzetesek létszáma lassan 1000 fölé emelkedett.[1] Paiszij 1793-ban szláv nyelvre lefordította a Philokáliát (ami Dobrotoljubije névvel Szentpétervárott jelent meg[3]). Rá egy évre, 1794-ben Paisziosz Neamțban hunyt el.[2] Tevékenysége és fordításai nagyban hozzájárultak Moldva és Oroszország lelkiségi és szerzetesi megújulásához.[1]
Művei
Paisziosz írásainak jelentős része a szerzetesi életmódról és a Jézus-imáról szól.[2] Emellett részleteket fordított a keleti atyák, főként Ninivei Szent Izsák, Palamasz Szent Gergely műveiből, amely az 1782-ben görögül – mások által – kiadott, majd 1793-ban Pasziosztól lefordított Philokalia alapja lett.[2] Fordításainak nagy részét 1847 és 1860 között Optyina kolostorban (Kaluga közelében) Makarij sztarec jelentette meg.[2]
