1973-ban végzett a TF-en. 1975-ben szakedzői diplomát szerzett. A KSI-nél kezdte meg edzői tevékenységét.[1] Varga 1978 és 1988 között az Újpest utánpótlásedzőjeként dolgozott. 1988 szeptemberében nevezték ki a klub vezetőedzőjének Göröcs János helyére; a csapat irányítását a bajnokság hatodik fordulójában vette át, az Újpest az idény végén a bajnokság kilencedik helyén végzett. A következő szezonban az Újpest magyar bajnok lett; a tabella első két helyén az Újpest és az MTK csapata 58-58 ponttal végzett, a bajnoki címet a gólkülönbség döntötte el az Újpest javára. Vargát a szezon végén Kovács Ferenc váltotta, Varga pedig a Siófok vezetőedzője lett.
Varga 1992 és 1997 tavasza között az élvonalbeli Csepel vezetőedzője volt; 1997 márciusában menesztették, a szezon végén a csapat kiesett a másodosztályba.
Szombathelyi Haladás
Az 1997–1998-as szezon második felében vette át a szombathelyi csapat irányítását; a szezon végén tizenharmadikok lettek az akkor tizennyolc csapatos bajnokságban.
Dunakeszi
A következő csapata a Gyömrő volt, ahol fél évig dolgozott.[2] 2000 januárjától a másodosztályú Dunakeszi csapatát irányította.[3]
Vasas utánpótlás
2000 nyarától 2001 végéig a Vasas ifi, majd a junior csapatát edzette.[4][5]
Magyarország U 17-20
2002 októberében Magyar U17-es és U18-as, később az U19 és 20-as válogatott csapatok kapitányának nevezték ki.[6] Irányításával az U17-es válogatott 2003-ban az Eb szerepelt.
FC Fehérvár
2008 augusztusától az idény végéig az FC Fehérvár vezetőedzője volt; a csapat végül a hatodik helyen végzett.