Az U–161tengeralattjárót a német haditengerészet rendelte a brémai Deutsche Schiff und Maschinenbau AG-től 1939. szeptember 25-én. A hajót 1941. július 8-án állították szolgálatba. Hat harci küldetése volt, amelyek során 13 hajót elsüllyesztett, hetet megrongált.[1]
Pályafutása
Első őrjárat
Az U–161 első harci küldetésére 1942. január 3-án futott ki Kielből, kapitánya Albrecht Achilles volt. A járőrút sikertelenül végződőtt, a búvárhajó január 15-én kikötött a franciaországiLorient-ban.[3]
Második őrjárat
A következő útra 1942. január 24-én indult a tengeralattjáró. Átszelte az Atlanti-óceánt, nagyjából egy hónapon át a Karib-tengeren vadászott. Öt hajót elsüllyesztett, négyet megrongált, amivel 58 ezer 544 bruttó regisztertonnányi kárt okozott a szövetségeseknek.[3][4]
Február 19-én az U–161 két torpedót lőtt a trinidadiPort of Spainben horgonyzó hajókra. Az egyik a brit British Consul tankert, a másik az amerikai Mokihana gőzöst találta el. A hajók lesüllyedtek a sekély vízben, de később mindkettőt kiemelték, megjavították, és ismét szolgálatba állították.[5][6]
Február 21-én a Circe Shell brit tanker levált az ON–60-as konvojról. Kevéssel este negyed tíz előtt a tengeralattjáró két torpedót lőtt ki rá 30 kilométerre nyugat-északnyugatra Port of Spaintől. A tanker a súlyos károk ellenére úszóképes maradt, és mivel három repülő érkezett a térségbe, az U–161-nek késő éjszakáig várnia kellett, hogy megadhassa a kegyelemdöfést. A harmadik torpedó becsapódása után a Circe Shell gyorsan süllyedt. Az 58 tagú legénységből egy tengerész meghalt, a többieket a Busy vontató mentette ki.[7]
Két nappal később az U–161 megtorpedózta a kíséret nélkül hajózó amerikai Lihue gőzöst, amely 5000 tonna általános rakománnyal és hadfelszereléssel New Yorkból, Trinidad érintésével, a Perzsa-öbölbe tartott. A találat után a tengeralattjáró felemelkedett, és fedélzeti fegyveréből több lövést adott le, amelyet a gőzös tüzérei viszonoztak. A búvárhajó további két torpedót lőtt a kereskedelmi hajóra, amelyet legénysége később elhagyott. A HMCS Prince Henry egy különítményt vitt a helyszínre, hogy megpróbálják megmenteni a Lihuét, de nem jártak sikerrel, mert a gőzös hullámsírba merült.[8]
A tengeralattjáró következő áldozata a dél-afrikai bálnafeldolgozó, az Uniwaleco lett. Március 7-én az U–161 két torpedót lőtt a 8800 tonna fűtőolajjal Freetown felé haladó hajóra, de csak az egyik talált. A hajó irányíthatatlanná vált, de nem süllyedt el, ezért az U–161 ismét megtorpedózta. Az Uniwaleco kettétört, és három perc alatt elsüllyedt. Az 51 fős legénység 18 tagja meghalt.[9]
Három nappal később az U–161 két torpedót lőtt a Saint Lucia Port Castries nevű kikötőjében horgonyzó hajókra. Az első torpedó a Lady Nelsont találta el, amely kigyulladt, és lesüllyedt a sekély vízben. A második lövedék a Umtata brit gőzösbe csapódott. Később mindkét hajót sikerült kiemelni, és forgalomba állítani.[10][11]
Március 14-én a bauxitot szállító kadai Sarniadoc lett az U–161 áldozata. A torpedótalálat következtében a kazán felrobbant, és a hajó 30 másodperc alatt elsüllyedt, hullámsírba rántva a fedélzetén tartózkodó 21 embert.[12] Másnap a tengeralattjáró fedélzeti fegyvereivel elsüllyesztette a USCGC Acacia nevű fegyvertelen hajót, amely a világítótornyokat szolgálta ki.[13] Az U–161 ezután visszatért Európába.[4]
Harmadik őrjárat
Az U–161 1942. április 28-án futott ki Lorient-ból harmadik harci küldetésére. A Karib-tengeren két hajót elsüllyesztett, egyet teljesen használhatatlanná tett. Összesen 9500 bruttó regisztertonna vízkiszorítású szövetséges hajót semmisített meg.[14]
Június 16-án megállásra kényszerített egy mindössze harminc tonnás dominikai vitorlást, majd miután a legénységet fedélzetére vette, elsüllyesztette a Nueva Altagraciát. Másnap egy újabb vitorlást, a Comerciót állította meg a búvárhajó. A németek gyümölcsöt vételeztek, majd a Nueva Altagracia legénységét átküldték a Comercióra, és eleresztették a vitorlást.[15]
Július 3-án az U–161 a Costa Rica-i Puerto Limónban horgonyzó San Pablót torpedózta meg. A panamai hajót éppen rakodták, és a beömlő víz 23 kikötői munkást ölt meg a rakterekben. Később a hajót kiemelték, és Tampába szállították javításra, de helyette vízi célpontként egy gyakorlaton elsüllyesztették a Pensacola-szorosban.[16]
Az őrjárat utolsó áldozata az amerikai Fairport volt, amely az AS–4 konvoj tagjakánt New YorkbólSzuez felé haladt, rakterében nyolcezer tonna hadi felszereléssel és harckocsikkal. A búvárhajó július 16-án délután, 750 kilométerre a Virgin-szigetektől északra csapott le a gőzösre. A Fairportot két találat érte, az egyik robbanás tíz méter hosszú, nyolc méter széles léket ütött a hajótesten. Öt perccel a becsapódás után a teljes legénység elhagyta a süllyedő teherszállítót. Később a USS Kearny halászta ki őket a vízből, miután mélységi bombákat dobott a tengeralattjáró feltételezett tartózkodási helyére.[17]
Negyedik őrjárat
1942. szeptember 19-én a búvárhajó ismét kifutott Lorient-ból. Afrika nyugati partjainál, majd Brazíliától északkeletre cserkészett. Három hajót elsüllyesztett, kettőt megrongált, bruttó regisztertonnában ez kifejezve: 26 895.[18]
Az U–161 Francia Egyenlítői-Afrika, a mai Kongói Demokratikus Köztársaság partjai előtt hat torpedót lőtt a HMS Phoebe brit könnyűcirkálóra. Két torpedó talált, de a hadihajónak sikerült partot érnie. A cirkáló csak 1943-ban állhatott ismét szolgálatba.[19]
A tengeralattjáró november 8-án a mai Ghána partjainál az ST-40-es konvojt támadta. Első torpedója elsüllyesztette a West Humhaw nevű amerikai kereskedelmi hajót, amely kétezer tonna kenőolajat és 3915 tonna általános rakománnyal Lagosba tartott. A második torpedó a brit Benaldert találta el, amely katonai felszereléssel hajózott Takoradi felé. A gőzös megállt, és ezután egy újabb torpedó találta el, amelyet ötezer méteres távolságból indított az U–161. A hajó nem süllyedt el, és másnap sikerült kikötőbe vontatni.[20][21]
November 29-én a tengeralattjáró nagyjából Afrika és Dél-Amerika között félúton elsüllyesztette a hollandTjileboetot, amely leszakadt az ON–145 konvojról. A lőszert is szállító hajó a torpedótalálattól felrobbant, és a detonáció olyan nagy volt, hogy a szétrepülő törmelékek egy része az ezer méterrel távolabb úszó U–161 körül hullott le. A teljes legénység, 62 ember odaveszett.[22]
December 12-én a brit Ripley következett, amely kilencezer tonna pálmaolajjal, mahagónival és kaucsukkal az Egyesült Királyságba tartott. A hajó a brazil partok előtt haladt, amikor a torpedók elsüllyesztették. Valamennyi tengerésze túlélte a támadást.[23]
Ötödik őrjárat
Következő szolgálatára 1943. március 13-án Lorient-ból futott ki a tengeralattjáró. Átszelte az Atlanti-óceánt, és az Egyesült Államok északkeleti partjai előtt vadászott szövetséges hajókra. Nyolcvanhét napot töltött vízen, és ez alatt csak egy kis hajót, a 255 tonnás kanadai vitorlást, az Angelust sikerült hullámsírba küldenie. A tízfős legénységet engedték mentőcsónakba szállni, de közülük nyolcan meghaltak, mire öt nap múlva megtalálta őket a USS Turner.[24][25]
Hatodik őrjárat
Az U–161 1943. augusztus 8-án futott ki utolsó harci küldetésére. Az Egyenlítő alatt, Brazília partjainál vadászott. Két hajót (10 470 brt) sikerült elsüllyesztenie.[26]
Szeptember 23-án a tengeralattjáró megtorpedózta a kíséret nélkül hajózó St. Usk-ot. A teljes legénység elhagyta a hajót. A németek kihallgatták a brit tiszteket, adtak nekik némi ellátmányt, és a tengeralattjáró hajóorvosa ellátta az egyik sérült lövegkezelőt. Az U–161 a hajó kapitányát magával vitte, és később ő is elpusztult a búvárhajóval együtt.[27] Az U–161 utolsó áldozata a brazil Itapagé volt, amelyet szeptember 26-án süllyesztett el. A fedélzeten tartózkodó 107 emberből 22 meghalt.[28]
A hajó pusztulása
Az U–161-et 1943. szeptember 27-én érte utol a végzete, amikor Salvador de Bahiától keletre egy amerikai Martin PBM Mariner típusú repülőcsónak mélységi bombákkal megsemmisítette. A fedélzeten tartózkodó 53 ember életét vesztette.[1]
