A Trottel egy zeneileg behatárolhatatlan, kísérletező magyar zenei együttes, mely 1982-ben alakult Budapesten.[1]
Stílusa, tagsága és neve (Der Trottel (1982-1983), Die Trottel (1985-1987), Trottel (1987-1996, 1998-1999), Troxx (1997), Trottel Monodream (1999-2001), Trottel Monodream Experience (2002-ben tévedésből így szerepeltek egy olasz válogatás-albumon, de ezt a nevet egyébként nem használták), Trottel Stereodream Experience (2002-2015), Trottel Stereodream Workshop (2003-2008), Rupasoff (2009-2012) időről időre változik. Vezetője Rupaszov Tamás (PaprikaPaprika, ex-Marina Revue, ex-Rottens) basszusgitáros, szervező, producer.
A Trottelt underground szinten itthon és külföldön egyaránt elismerik. A zenekar az első, mára legendásnak számító, 1988-as külföldi turnéja óta már kb. 20 ország 280 városban adott koncertet.
Története
A kezdetek – Der Trottel 1982-1983
1981. decemberében a Rottens és a Dögevőkpunk együttesek Kassák Klubban adott közös koncertje után a rendőrség intézkedni kezdett a Rottens tagjaival szemben, ami az együttes feloszlását eredményezte. Ezért 1982. januárjában Rupaszov Tamás, a Rottens basszusgitárosa új együttest alapított.
Az új punkzenekar eredetileg a Der Trottel nevet használta. A zenekar eredeti, első felállásában Rupaszov mellett Bodnár Zoltán(Bogyó) dobos, Marián István(Bambi) gitáros, Kántor Gábor és Petrovics Zoltán énekesek szerepeltek.
1983-ban Mariánt Lőrincz Sándor(Lörke) váltotta a gitáros poszton. A vele felálló Trottel egészen Bodnár még az évi disszidálásáig, az együttes ideiglenes feloszlásig változatlan felállásban dolgozott.
A Die Trottel nem készített hivatalos hanganyagot, mert politikai és financiális okokból nem készíthetett. Akkori műsoruk dalai (Például: Zúg a Volga, Ne aggódj a kormány miatt!, Figyeljetek belvárosi dámák, XX. századi kultúrember, Nem tudok zenélni, Patkány, Hidegháborús pszichózis, Kék bolygó, Sárga eső) amatőr koncertfelvételeken, a közönség által terjesztett illegális, szamizdatbootlegeken terjedt.
1983-ban Rupaszov Tamás szerepelt Lucille Chaffour francia filmrendezőnő T-34 – Les Rale Des Genets című dokumentumfilmjében, melyet engedélyek híján illegálisan forgattak a hazai punk emblematikus szereplőivel. Ez a film, illetve a hozzá kapcsolódó francia kiadású válogatáslemez később nagy segítséget jelentett a benne szereplő zenészeknek a későbbi külföldi karrierjük építésében.
Közjáték – Marina Revue 1984-1985
Bogyó távozása után a Trottel nem talált megfelelő ütőst, így az akkori tagság feloszlott. Rupaszov és Lörke ekkor új zenekart alapított. Társaik Papp György (Gyuri) énekes a QSS együttesből és Balatoni Endre (Boli) dobos a T-34 együttesből lettek.
A Marina Revue névre keresztelt zenekar volt az első magyarországi hardcore együttes, mely áttételesen (leginkább a Leukémia és az abból alakult testvérzenekar, az A.M.D. munkásságán keresztül) felmérhetetlen hatást gyakorolt a későbbi hazai HC szkéné képviselőire.
A Marina Revue sok dal átvett a Der Trottel repertoárjából, ahogy az 1985-ben újjáalakult Trottel is örökölt néhány szerzeményt a Marinától.
Rupaszov kilépése és a Marina Revue feloszlása után Lörke tovább vitte a Marina örökséget, Marina +aktuális évszám(például Marina '87) név-formációkban.
Az újjáalakulástól a befutásig – Die Trottel 1985-1988
Az első szamizdat – Die Trottel I. 1986
1985-ben a Trottel együttes új tagokkal újra elindult. Ekkoriban a Die Trottel névváltozatot használták. Az első időkben még a repertoárban tartották a Der Trottel és a Marina Revue örökséget, de hamarosan az új szerzemények váltak a dominánssá a műsorukban.
Az új formációban Rupaszov társai eredetileg Szűcs László dobos, Mátéffy Szabolcs (Szabi) gitáros és Asztalos Ildi énekesnő voltak. Velük készült el a Die Trottel első, bemutatkozó demókazettája, rajta a korai punk klasszikusok (7 perc, Hősi halott, Emigránsok, Éljen a nyugodtság, Kívül) gyenge minőségű felvételével, mely 1986. júliusában látott napvilágot.
A kiadványt a Trottel Distribution, a Trottel Records elődje, vagyis Rupaszovék szamizdat kiadója terjesztette, ahogy a későbbi demókat is.
A második szamizdat – Trottel: Christmass 1986
A Die Trottel I. után tagcserék következtek. Szűcsöt Vastag László (Auswitz) váltotta a dobok mögött, míg Szabit Sidoó Béla (Fidó) követte a gitáros poszton.
1986. decemberében újabb kazetta következett. A Christmass című demó már simán Trottel néven jött ki. Rajta egy újabb adag tartós punk sláger (Csend, avagy Hangyaországban minden rendben, Ünnep, Borderline Syndroma) és a Scarborough Fair feldolgozása, ismét gyenge minőségben.
A harmadik, összegző szamizdat – Trottel '85-'87 1987
1987-ben ismét egy tagcsere, majd egy újabb, összegző demókazetta következett, melyet nagy tömegben szívott fel a Trottel iránt egyre érdeklődőbbé váló underground közönség, illetve az akkori, politikai-világnézeti okokból marginális értelmiség.
Az 1987. júliusában megjelent Trottel '85-'87 című kiadványon végre a körülményekhez képest jó minőségben kerültek rögzítésre a Die Trottel műsorának dalai (7 perc, Emigránsok, Hősi halott, Kívül, Scarborough Fair, Éljen a nyugodtság, Borderline Syndroma, Csend, avagy Hangyaországban minden rendben, Még egyszer utoljára, Barikádok, Golden Gate, Megbecsült), részben a régi dalok új felvételeken, részben az aktuális felállás új szerzeményei. Egységes, jó minőségű friss felvételeken.
A kiadványon már az új gitáros Kakuszi György (Kaktusz) hallható, akinek érezésével kialakult a Trottel első, klasszikusnak számító Ildi-Rupaszov-Kaktusz-Auswitz felállása.
Kaktusz öntörvényű, határokat nem ismerő, kreatív játékstílusa remekül egészítette ki Rupaszov tágas érdeklődési körét, stílusoktól független zeneiségét, egyedi "trotteles" ritmikáját; illetve Ildi energikus, vad, mély átéléssel előadott éneklését, mely a kompozíciók mondanivalójának függvényében néha hisztérikus, néha letargikus, néha dühös színeket kapott, de sosem maradt közömbös, ezért a közönséget sem hagyta passzivitásban. Ez a formáció már csak energiájában, erőteljes mondanivalójában, közlési szándékában, függetlenségre törekvésében, csináld magad elven való működésében kötődött a punkhoz. Zeneileg már kiléptek a punk keretei közül, egy stílusokon átívelő, kísérletező zenei utazásba kezdtek, évről évre egyre progresszívabb irányokat véve.
Utóélet – Trottel: Archív 1986-'87-'88 1994
1988-ban Rupaszov váratlan visszakapta útlevelét, így lehetőség nyílt egy francia turnéra, melyre meghívás alapján kerülhetett sor. Auswitz azonban nem akarta elhinni, hogy a létező szocializmus Magyarországán ilyesmi lehetséges egy kis és független punk zenekarnak, így az utazás előtt elhagyta a Trottel kötelékét. Így nélküle robogott a zenekar szekere tovább.
1994-ben, az akkor már nemzetközileg is elismert, de már más stílusban és felállásban játszó Trottel egy archív válogatást jelentetett meg a korszak dalaiból (Scarborough Fair, Ünnep, Még egyszer utoljára, Szanatórium, Emigránsok, Golden Gate, Hősi halott, Éljen a nyugodtság). Ezáltal előléptetve, albumosítva az eredetileg demóként megjelent felvételeket, illetve e módon kielégítve az egyre szélesebb külföldi rajongótábor korai korszak iránti érdeklődését. Az Archív 1986-'87-'88 című kazettaalbumon a Die Trottel korszak összes tagja szerepel.
Az első nagylemeztől a saját kiadóig 1988-1992
Az első album – Trottel: Borderline Syndrome 1988-1989
A második album – Trottel: Your Sincere Innocence 1989-1990
A harmadik, összegző album – Trottel: The Final Salute In The Name Of Human Misery 1991
Tagjai
Zenekarvezető
Rupaszov Tamás (Rupasoff) – basszusgitár, elektronika, fuvola, percussion, ének, szöveg (Der Trottel, Die Trottel, Trottel, Troxx, Trottel Monodream, Trottel Stereodream Experience, Trottel Stereodream Workshop, Rupasoff)
Almási Krisztián – dob (Trottel Stereodream Experience)
Vendégművészek
Lucile Chaffour – szaxofon, ének, szöveg (Trottel)
Imre Júlia (Juli) – ének, szöveg (Trottel)
Kolozsvári Attila – fuvola (Trottel)
Schrämpf József – trombita (Trottel)
Ferenczy Tibor (Sotár) – szöveg (Trottel)
Borsay Levente – szöveg (Trottel)
Juhász Mihály – szöveg (Trottel)
Szedő Szilvi – cselló (Trottel Monodream)
A Trottel Records
A Trottel Records egy független lemez- és könyvkiadó, amely azért jött létre mert a hazai viszonyok között csak így – saját céggel – volt megoldható a Trottel zenekar hangfelvételeinek kiadása és terjesztése.
A Trottel Records adta ki az amerikai Todd G. Williams világutazó, rapper, hegedűs, polihisztor Ti! Magyarok feketeszemmel... ("Százegynéhány okosság és bolondság a magyarokról és furcsa szokásaikról")
című könyvét is.
Jozé szerint "ezért az évtizednyi kultúramentő munkáért Rupaszovék minimum Kossuth-díjat érdemelnének".
A Trottel Records és a Trottel zenekar között nincs éles átmenet, ugyanis Tamásék abból a punk alapvetésből indultak ki, hogy "csináld magad", ezért a zene megírásától az előadásáig, a kiadástól a promócióig mindent maguk csinálnak – jellemzően megkerülve a mainstream utakat.
Nemzetközi kiadások
Német, francia, szlovák és lengyel kiadók is adtak ki Trottel albumot.
Első, Borderline Syndroma című nagylemezüket Franciaországban, második és harmadik korongjukat pedig Németországban adták ki.
A Trottel Records beindulása után (The Same Story Goes On), minden itthon megjelent Trottel album nemzetközi terjesztésre került, nemritkán külföldi underground kiadók licenc-kiadványaként.
Trottel – Your Sincere Innocence (1990) (12" / 45 RPM) EP / MC / CD – D (Két hosszú kompozíciót tartalmazó minialbum, mely áttetsző kék vinyl maxi lemezen került kiadásra)
Trottel – The Final Salute In The Name Of Human Misery (1991) 2LP / MC / CD – D (A korszak összes dalát, az újrarögzített régebbieket és az újakat tartalmazó dupla album, mely fekete-, illetve fehér színű vinyl nagylemezeken került kiadásra)
Poszt punk korszak I. – Psychedelic Prog Experimental / Troxx éra 1992-1999
Hivatalos stúdiólemezek
Trottel – The Same Story Goes On (1992) LP / MC / CD – D (A kísérletező jellegű határtalan zenei utazást elindító első album, formabontó hangszereléssel, két hosszú szvittel és rengeteg vendégművésszel.)
Trottel – It's Up To You (1995) (7" / 33 RPM) EP – SK (A Stolen Garden néhány átkevert remix felvételét tartalmazó minialbum, mely kislemezméretű, de 33-as fordulatszámú hibrid vinyl EP-n került forgalomba.)
Troxx / Trottel – Troxx Tracks (1997) CD / MC – F (A két gitár és két basszusgitár együttes ritmizálására épülő, a dob nélküli Troxx projekt és formáció kísérleti albuma, mely formabontó módon egy dalban mégiscsak tartalmaz dobot. A CD-változat rendhagyó módon 53 trackből áll, mely furcsa módon tördeli a hat szerzeményből plusz egy intróból álló album anyagát.)
Poszt punk korszak II. – Psychedelic Folk Electronic Prog Experimental / Monodream / Stereodream éra 2000-2015
Hivatalos stúdiólemezek
Trottel – Interference (1999) CD / MC – PL (A negyedik kísérleti album egy minialbum, mely első alkalommal tartalmaz hangsúlyosan népzenei elemeket.)
Trottel Monodream – Fluid (2000) CD / digipak CD / MC – H (A Monodream formáció albuma sok folk elemmel, rengeteg analóg szintetizátorhangzással, minden korábbinál pszichedelikusabb zenei szövettel, lebegősebb összhatással.)
Trottel Stereodream Experience – A Trottel Stereodream Experience (2002) CD / digipak CD – H (Az első Stereodream formáció albuma, modernebb szintetizátorhangzásokkal, rappel, indián- és szibériai sámán-kántálást és dobolást idéző hangulatokkal.)
Trottel Stereodream Experience – One Step Ahead (2008) CD – H (A második Stereodream album egy minialbum, mely az erőteljes elektronika és a népzenei ihletettségű szaxofonjáték kettősére építkezik.)
Trottel Stereodream Experience – Embryo (2010) special digipak CD – H (A harmadik Stereodream album a progresszív rock fénykorát idéző, komótosan kibontakozó hosszú kompozíciókból áll, melynek fő elemei az elektronikus kütyükből származó digitális zaj, a egyedi "trotteles" ritmusszekció, az analóg szintetizátorhangzások és a korai Pink Floydot idéző steel-gitár játék. A kiadvány speciális, lyukas digipak csomagolása és a picture CD együttesen a születést szimbolizálja.)
Koncertfelvételek
Trottel Stereodream Experience – Invasion Of The Huns – A hangyák inváziója (Official Bootleg) (2003) CD – B (Az felvétel az első Stereodream turnén készült, mely a Trottel tudtával került terjesztésre.)
Trottel Stereodream Experience – Psychedelic Sound Exploration – Embryo Live At A38 (2012) DVD (A legendás A38-as Embryo koncert szerkesztetlen, teljes műsorát tartalmazó változata, mely eredetileg Rockinform mellékletként látott napvilágot. 2013-ban önálló kiadványként is megjelent.)
Érdekesebb bootlegek
Der Trottel – Koncert (1983) MC – H (Amatőr koncertfelvétel az ideiglenes feloszlás előtti korai punk korszakból.)
Die Trottel – Koncert (1985, más források szerint 1986) MC – H (Amatőr koncertfelvétel az ideiglenes feloszlás utáni korai punk korszakból.)
Trottel – Próba (198x) – VHS – H (Amatőr próbatermi videófelvétel a korai punk korszakból.)
Trottel – In Concerto A Torino (1989) MC – F (A Borderline turnén készült olaszországi amatőr koncertfelvétel.)
Trottel – Live At S.O.S. Warsaw (1990) – VHS – PL (A Your Sincere Innocence turnén készült lengyelországi amatőr koncertfelvétel.)
Troxx – Live in Dabrowa Gornicza (1997) CD – PL (A dob nélküli Troxx formáció műsorának élő változata, mely a Troxx turné egyik lengyel állomásán került rögzítésre, amatőr koncertfelvétel.)
Trottel Stereodream Experience – Invasion Of The Huns – A hangyák inváziója (Official Bootleg) (2003) CD – B (Az Lv97 kiadó félhivatalos kiadványa, az első Stereodream turnén készült belga koncertfelvétel, mely a Trottel tudtával került terjesztésre.)
Rupasoff – The First Sound (2009) CD – H (A dob+basszus felállású Rupasoff turné beharangozó demója, mely eredetileg a produkció myspace oldalán volt rövid ideig elérhető.)
Trottel Stereodream Experience – Zygote – Pusi's Embryo (2009) CD – H (Az Embryo album dalainak belső használatú demója, mely Pusi korai vázlatait tartalmazza.)
Trottel Stereodream Experience – Embryo Live In Orosháza (2009) DVD+CD – H (Az Embryo anyagának korai koncertváltozata, amatőr felvétel.)
Trottel Stereodream Experience – Embryo Live At A38 (2010) DVD – H (A legendás A38-as Embryo koncert TV-re szerkesztett változata.)
Trottel Stereodream Experience – New Times Live At A38 (2013) DVD+CD – H (A DVD az A38-as koncert TV-re szerkesztett változata, a CD a helyszínen készült bootleg hangagyaga.)
Előkészületben
Trottel – Archiv 1986-'87-'88 CD (Az archív demóválogatás CD- vagy csak online digitális formában történő újrakiadása.)
Rupasoff CD (A dob+basszus felállású Rupasoff formáció tervezett albuma.)
Trottel Stereodream Experience – Embryo LP (Az Embryo vinyl változata.)
Trottel Stereodream Experience – New Times CD (A tervezett negyedik Stereodream stúdióalbum az elektromos hegedű, dob, basszusgitár+elektronika felállású trió formációval.)
1998 studio album by Bruce DickinsonThe Chemical WeddingThe cover art is a reproduction of The Ghost of a Flea by William BlakeStudio album by Bruce DickinsonReleased15 September 1998RecordedJanuary–June 1998StudioSound City and Silver Cloud, Los AngelesGenreHeavy metalLength57:32LabelAir Raid (UK)CMC International (US)Victor (Japan)ProducerRoy ZBruce Dickinson chronology Accident of Birth(1997) The Chemical Wedding(1998) Scream for Me Brazil(1999) Singles from The Chemical Wedding ...
Irish physician and politician This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: William Whitla – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2008) (Learn how and when to remove this template message) Sir William WhitlaMember of Parliament for Queen's University of BelfastIn office14 December 1918
Zafarobod ЗафарободKota dan JamoatNegara TajikistanProvinsiSughdDistrikDistrik ZafarobodPopulasi • Total11.832 Zafarobod (bahasa Tajik: Зафаробод) adalah sebuah kota dan jamoat di barat laut Tajikistan.[1] Kota ini terletak di provinsi Sughd. Kota ini adalah ibu kota distrik Zafarobod. Referensi ^ Maplandia world gazetteer Pranala luar Satellite map at Maplandia.com lbs Provinsi SugdIbu kota: KhujandDistrik AiniAini · Urmetan · D...
Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada.Este aviso fue puesto el 26 de enero de 2021. Prunus sp. en el parque Takaoka Kojo. Flor de cerezo o Sakura La sakura (桜 o さくら, '?), la flor de cerezo o el cerezo japonés es uno de los símbolos más conocidos de la cultura japonesa. También se nombra sakura a tres especies de plantas del género Prunus. Florecimiento Vista de varias flores de un árbol de cerezo en Fukushima, Japón. El cere...
Laumühlen Lohmöhlen (niederdeutsch)Vorlage:Infobox Ortsteil einer Gemeinde in Deutschland/Wartung/Alternativname Gemeinde Hechthausen Wappen von Laumühlen Koordinaten: 53° 37′ N, 9° 11′ O53.62439.18474972222220Koordinaten: 53° 37′ 27″ N, 9° 11′ 5″ O Höhe: 0 m ü. NHN Fläche: 4,79 km²[1] Einwohner: 177 (27. Mai 1970)[2] Bevölkerungsdichte: 37 Einwohner/km² Eingemeindung: 1....
Sportivo Tarapacá FerrocarrilDatos generalesNombre Centro Sportivo Tarapacá FerrocarrilApodo(s) El ExpresoFundación 15 de octubre de 1911Desaparición 1938InstalacionesEstadio Nacional de Lima Lima, PerúCapacidad 40 000Uniforme Titular [editar datos en Wikidata] Sportivo Tarapacá Ferrocarril fue un club de fútbol peruano, ubicado en la ciudad de Lima. Fue fundado inicialmente en el Callao en 1911 y participó en los primeros años de la Primera División del Perú. Histor...
United States historic landmark San Francisco cable car systemCable car on Hyde Street in 2023, with Alcatraz Island and Fisherman's Wharf in the backgroundOverviewOwnerSan Francisco Municipal Transportation AgencyArea servedChinatown, Embarcadero, Financial District, Fisherman's Wharf, Nob Hill, North Beach, Russian Hill, Union SquareLocaleSan FranciscoTransit typeCable carNumber of lines3Line number 59/PM (Powell–Mason line) 60/PH (Powell–Hyde line) 61/C (California St. line) Number of ...
Distritos de Managua. La ciudad de Managua con una superficie municipal de 267.2 km², está dividida en 7 distritos que limitan al norte con el lago Xolotlán, al sur con los municipios de Ticuantepe y El Crucero, al este con los municipios de Tipitapa y Nindirí y al oeste con Ciudad Sandino y Villa El Carmen. Managua está dividida en 7 distritos. Cada delegación distrital está coordinada por un delegado representante del alcalde en el territorio. Esos distritos están divididos por 137 ...
Airport in HofufAl-Ahsa International Airportمطار الأحساء الدوليIATA: HOFICAO: OEAHSummaryAirport typePublicOperatorGovernmentServesAl-Ahsa GovernorateLocationHofufElevation AMSL588 ft / 179 mCoordinates25°17′07″N 049°29′06″E / 25.28528°N 49.48500°E / 25.28528; 49.48500MapOEAHLocation of airport in Saudi ArabiaRunways Direction Length Surface m ft 16/34 3,060 10,039 Asphalt Sources:[1][2] Al-Ahsa International...
هذه المقالة عن ساعة ورود لينيوس. لمعانٍ أخرى، طالع ورود (توضيح). هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (يناير 2014) كانت ساعة ورود لينيوس مشروع حديقة افترضه كارولوس لينيوس يهدف إلى الاستفادة من العديد من
American actress and television producer (1911–1980) Gail Patrick1942 studio publicity photographBornMargaret LaVelle Fitzpatrick(1911-06-20)June 20, 1911Birmingham, Alabama, U.S.DiedJuly 6, 1980(1980-07-06) (aged 69)Los Angeles, California, U.S.Other names Gail Patrick Jackson Gail Patrick Velde Alma materHoward CollegeOccupation(s)Actress, producerYears active1932–1973Spouses Robert Howard Cobb(m. 1936–1941; divorced) Arnold Dean White(m. 1944–1946; divorced)...
Kombinierte-Pyramide-Weltmeisterschaft 2016 Austragungsort Almaty, Kasachstan Eröffnung 28. März 2016 Endspiel 2. April 2016 Disziplin Kombinierte Pyramide Sieger Usbekistan Aleksandr Sidorov ← 2015 2017 → Die Kombinierte-Pyramide-Weltmeisterschaft 2016 war die zehnte Austragung der Weltmeisterschaft in der Billarddisziplin Kombinierte Pyramide. Sie fand vom 28. März bis 2. April 2016 in Almaty statt.[1] Die ehemalige Hauptstadt Kasachstans war damit zum ...
District of Bangladesh in Chittagong, Division This article is about the district. For the city, see Lakshmipur. For other uses, see Lakshmipur (disambiguation). This article may require copy editing for grammar, style, cohesion, tone, or spelling. You can assist by editing it. (June 2023) (Learn how and when to remove this template message) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material ma...
Indian musician and painter (1919–2010) S. RajamBackground informationBorn(1919-02-10)10 February 1919OriginIndiaDied29 January 2010(2010-01-29) (aged 90)Occupation(s)Actor, painter, musicianMusical artist In this Indian name, the name Sundaram is a patronymic, and the person should be referred to by the given name, Rajam.Sundaram Rajam (10 February 1919 – 29 January 2010) was a distinguished Indian Carnatic musician and painter from the state of Tamil Nadu. Film career S Rajam was b...
This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Nickelodeon Italian TV channel – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2013) (Learn ho...
Соната Тамошайтите Общая информация Дата и место рождения 28 июня 1987(1987-06-28) (36 лет) или 21 апреля 1987(1987-04-21)[1] (36 лет)Каунас, Литовская ССР, СССР Гражданство Литва Рост 172 см Вес 58 кг IAAF 14290410 Личные рекорды 100 м 11,90 (2015) 200 м 24,46 (2009) 100 м с/б 13,10 (2009) NR Личные рекорды в помеще...
1998 video gameTail ConcertoNorth American cover artDeveloper(s)CyberConnectPublisher(s)WW: BandaiNA: Atlus USAArtist(s)Nobuteru YūkiComposer(s)Chikayo FukudaSeizo NakataSeriesLittle Tail BronxPlatform(s)PlayStationReleaseJP: April 16, 1998[2]FRA: December 1998[1]NA: November 3, 1999[3]Genre(s)Action-adventure, PlatformerMode(s)Single-player Tail Concerto (Japanese: テイルコンチェルト, Hepburn: Teiru Koncheruto) is an action-adventure platformer developed by ...
Swimming facility in Winnipeg, Manitoba This article is about the swimming facility in Winnipeg. For the sports complex in Toronto, see Toronto Pan Am Sports Centre. Pan Am PoolBuilding informationCityWinnipeg, Manitoba, CanadaCoordinates49°51′18.7″N 97°10′23.28″W / 49.855194°N 97.1731333°W / 49.855194; -97.1731333Capacity2,300[1]Built1967OpenedJuly 1, 1967; 56 years ago (July 1, 1967)Architect(s)Smith Carter SearleOwnerCity of Winnipeg...