Elsősorban akvarellben dolgozott, a fény és a szín kapcsolatának problematikáját boncolgató lapjain római városképeket, laziói tájakat, svájci hegyvidéki látvànyokat örökített meg, kedvelt műfaja volt a csendélet és a portré (?).
Ars poeticája: „Kíváncsibb vagyok az ember művére, arra, hogy az hogyan illeszkedik a természetbe, mint magára az emberre”.[1]
Feleségével Szőnyi Zsuzsával – mestere leányával – évtizedeken át működtették szombatonként, római lakásukon a Triznya-kocsma néven ismert művészeti szalont, ahol írók, költők, képző- és zeneművészek leltek barátságos, rakottkrumplis fogadtatásra. Pilinszky János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Esterházy Péter, Karinthy Ferenc, Jancsó Miklós, Sebestyén Márta, Komoróczy Géza, Mensáros László mellett emigránsok, de alkalmi vendégek is. Özvegye számos könyvet jelentetett meg életükről, levelezésükről itthon maradt rokonaikkal, az olasz rádió magyar adásában és a SZER-ben töltött majd fél évszázadáról.[2]
