„Csak Zádor maradt gyönyörűen józan. Megvonta a vállát, és azt tette, amit helyesnek tartott. Pléh-pofával azt mondta: »Rendicsek, aláírom. Van egy tollatok?« Semmi hősiesség, semmi gesztus, semmi fenékkerítés. Ő azt az erdélyi kálvinista józanságot képviselte, amely mögött hosszú történelmi tapasztalat halmozódott fel.”
Heller Ágnes a korčulai nyilatkozat aláírásáról[1]
1943 és 1945 között a Kolozsvári Mezőgazdasági Akadémián tanult. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófia szakos diplomát 1951-ben. A következő tanévben ugyanitt tanársegédként oktatott, majd 1957-ig a Román Tudományos Akadémia helyi Történettudományi és Filozófiai Intézetének munkatársa volt. 1958-ban munkanélküli lett, 1959–1960-ban lakatosként dolgozott.
1960-ban áttelepült Magyarországra, és a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetében helyezkedett el. 1968-ig az intézmény tudományos munkatársaként, 1968 és 1988 között tudományos főmunkatársaként, 1989 után nyugdíjas tanácsadójaként tevékenykedett. 1966-ban védte meg kandidátusi értekezését, 1988-ban a filozófiai tudomány doktora lett.
Kolozsvári éveiben a 17. és 18. századi magyar gondolkodás, különösen az erdélyikartezianizmus története foglalkoztatta. 1960 után elsősorban a modern filozófia története és problémái érdekelték, írt többek között Walter Banjaminról, Pierre Teilhard de Chardinről és Jean-Paul Sartre-ról. Irányzatok a mai polgári filozófiában című, Márkus Györggyel közös könyvében az egzisztencializmust ismertette. Az Egzisztencia és valóság Heller Ágnes szerint „a legjobb magyar monográfia Sartre-ról és a francia egzisztencializmus felbomlásáról”.[4]Az elidegenedés mítosza és valósága és A cselekvés hálója című monográfiáiban Tordai az elidegenedés problémáját járta körül; utóbbi művében bevezette az alanyiasulás fogalmát. A párizsiIrodalmi ÚjságbanTóth Sándorral közösen publikált tanulmánya, az 1977-es Jelentés Erdélyből a Ceaușescu-rezsim elnyomó nemzetiségpolitikáját elemezte.
.svg){kind=small}
