Triesztben született Giorgio Merk, osztrák–magyar, arisztokrata családból származó mérnök és a zsidó származású római Paola Sanguinetti fiaként. Nagybátyja, Giorgio Sanguinetti mérnök tulajdonosa és igazgatója volt az Arrigoni nagy élelmiszeripari vállalatnak, amelynek gyárai voltak Triesztben és Cesenában. A harmincas években apjának a Merk von Merkenstein családnevét Ricordira kellett változtatnia. A fiú 1938-ban lépett fel először egy amatőr versenyen, amelyet Riminiben tartottak, a Tu sei la musica című dallal.
Szeptember 8. után Paola, akit a németek faji okokból kerestek, fiával, Ferruccióval, Cesenában keresett menedéket fivérénél. Fia ebben a városban járta ki a humán gimnázium utolsó évét. 1944 júniusában, mivel tudták, hogy a friuli köztársaságiak keresték őket trieszti otthonukban, biztonságosabb menedékhelyre költöztek, a közeli Milano Marittimába, ahol Ettore Sovera szállodavállalkozó hamis személyazonossága alatt, a Hotel Mare Pinetában miközben német tiszteket fogadott, menedéket adott partizánoknak, zsidóknak és szökésben lévő szövetséges foglyoknak. Decemberben a Merk-Ricordiak Ferrara környékére költöztek, de elfogták, és a codigorói börtönbe zárták őket; végül azonban sikerült visszanyerniük szabadságukat.[2]
A Radio Triesténél a város angol–amerikai adminisztrációja idején maestro Guido Cergoli zenekarával, az Eterno ritornello című Bidoli-dallal(Te vojo ben) debütált.
1946-ban Németországban turnézott Teddy Foster angol zenekarával. A Rajnán átkelve alkotta meg művésznevét, a karmester és a folyó olasz nevének felhasználásával.[3] Miután az angol–amerikai csapatok távoztak Európából (1945–47), a RAITorino Pippo Barzizza zenekarával (1948) lépett fel különböző adásokban Maestro Nicelli keze alatt, különösen a Sheherazade karkötője című műsorban, Nunzio Filogamo vezényletével.
Rádiós tevékenysége kedvezett lemezfelvételeinek: a CGD-vel (az általa alapított lemeztársaság) 1948 és 1961 között a romantikus-dallamos műfaj tolmácsolójaként tüntette ki magát olyan nagysikerű dalokkal, mint az Addormentarmi così (Lidia Martorana torinói énekesnővel), a Trieste mia, a Muleta mia (amelyet barátja, Lelio Luttazzi – szintén trieszti – írta, aki követte lemezfelvételi kalandjában, s a CGD által kiadott számos lemez hangszerelőjeként és karmestereként), Aggio perduto o' suonno, Accarezzame,Na voce na chitarra e o' poco e' luna, Chella lla, Piccolissima serenata, Come sinfonia, amelyekkel nemzetközi hírnevet szerzett. A rádióban, ő volt az egyik főszereplője olyan népszerű programoknak, mint a Nati per la musica (1953–54), és a Punto interrogativo (Kérdőjel) (1952).
Ugyanebben az évben szentelte magát a színházi folyóiratnak és a zenés vígjátéknak, amellyel részt vett a Rosso e nero cin műsorban Alberto Talegalli, Nilla Pizzi és Corrado (1954) és a L'adorabile Giulióban Garinei és Giovanni, Carlo Dapporto és Delia Scala közreműködésével (1957).
A sanremói dalfesztiválon
A második és harmadik helyen végzett az 1953-as sanremói Dalfesztiválon, ahonnan 1954-től mindenekelőtt televíziós programoknak (Canzoni al Caminetto, 1955–56-os, Souvenir, 1960) szentelte idejét, amelyek otthont adtak olyan kivételes személyisegeknek, mint például Jennifer Jones és Kim Novak, vagy Konrad Adenauernyugatnémetkancellár. A nápolyi filmfesztivál győztese lett 1959-ben Sarrà chissà di Murolóval a filmezésben is aktív volt (Mastrocinque Totò, Peppino e la ... malafemmina, rendezte Mastrocinque, 1956-ban).
1961-ben visszatért, hogy aktívan foglalkozzon egy új kiadó, a Galleria del Corso megalapításával, amellyel elindította többek között Bruno Lauzit. Ugyanebben az évben ő ötlötte ki az Ismeretlenek Fesztiválját Ariccia városában, azzal a céllal, hogy felfedezzen és elindítson új tehetségeket. Az első kiadást 1962-ben tartották, és egy nagyon fiatal torinói énekesnő, Rita Pavone nyerte meg, akit a húszéves korkülönbség miatti viták sorozata után, 1968. március 15-én feleségül vett a svájciLuganóban tartott vallási szertartással, mivel 1960-ban Teddy Reno különvált első feleségétől (akitől csak a törvény 1971-es életbe lépése után tudott hivatalisan elválni). Az asszony Vania Protti (később Vania Protti Traxler) filmproducer volt, aki már bemutatkozott a Dalok a kandallónál nézőinek, és született egy fia, Franco Ricordi, akitől két unokája is van. 1976 után Teddy Reno és Rita Pavone polgári házasságot kötöttek Aricciában.
Az énekesnőnek tőle két gyermeke született, és 1968-tól Svájcban telepedtek le. Itt Ferruccio Ricordi felvette eredeti, Merk vezetéknevét. Az évek során visszafogta énekesi tevékenységét, amely azonban folytatódott: 2007 decemberében kiadta a Se questo non è amore című albumot, amelyen Paolo Ormi és Victor Bach által gondozott új feldolgozásokkal idézi fel legnagyobb slágereit, s amely egy új dalt tartalmaz, a nagylemez címadó dalát, amelyet Emanuela Tomasini és Roberto Fia írt.
2013. július 6-án pályafutásáért elnyerte a „Grand Prix Corallo City of Alghero” életmű kitüntetést.
2014-ben Reno 70 éves pályafutása alkalmából CD-t rögzített Teddy Reno 70 anni címmel.
90. születésnapjára, 2016 júliusában a Pezzi da ... 90 címmel dupla album jelent meg Alberto Zeppieri produkciójával és a Trio Tregenerazionale közreműködésével. Az album egykori sikereinek új verziói mellett olyan kiadatlan dalokat tartalmaz, mint a L'amore non ha età, a Rita Pavone által írt L'altra mezzo di me és a Ferenc pápának komponált Uno come noi című dal.[4]
Kitüntetések
Teddy Reno (középen), Rita Pavone (balra), Trieszt polgármestere, Roberto Dipiazza a tizennegyedik századi pecsét átadásakor (2016. október 25.)
Tizennegyedik századi pecsét
2016. október 25-én a trieszti önkormányzat indítványára Trieszt polgármesterétől, Roberto Dipiazzától megkapta a tizennegyedik századi ezüstpecsétet az önkormányzat épületének kék nappalijában tartott ünnepségen, amelyen felesége, Rita Pavone is részt vett. „Kilencven év, ami nem látszik meg rajta – mondta Dipiazza polgármester, átadva a pecsétet Teddy Renónak –, szívünkből köszönjük, amit életében tett, és mindig magasra vitte annak a Triesztnek a megbecsülését, amelyet mindannyian szeretünk.”
„Ez életem egyik legszebb napja” – tette hozzá Teddy Reno –, aki ebből az alkalomból egy különleges gondolattal szeretett volna fordulni barátjához, Lelio Luttazzihoz, akivel 1948-ban kezdte pályafutását. Az egyszerű és részt vevő szertartás az emlékek, a trieszti nosztalgiám jegyzetei és az élet szép anekdotái között folytatódott. Dipiazza polgármester megbecsülése jeléül Rita Pavonénak adta Trieszt önkormányzatának hivatalos címerét, mert mint mondta - a virágok elhervadnak, de ez megmarad, és „köszönöm, hogy elviselted őt”.[5][6]
Diszkográfia
Stúdióalbumok
1954 – A nápolyi slágerek első válogatása ( CGD, MV 0191)
Ez a szócikk részben vagy egészben a Teddy Reno című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Bibliográfia
Különféle szerzők (szerkesztette: Gino Castaldo ), Dictionary of Italian song, kiadó Armando Curcio (1990); Reno Teddy hangja alatt
Teddy Reno, Szigorúan bizalmas, megjelent: Sorrisi e Canzoni, VI. évf., 32. szám, 1957. augusztus 11., oldal. 2
Teddy Reno, Ricordi, Gremese kiadó, 2001
Antonio Sciotti, Encyclopedia of the Napolitan Song Festival 1952-1981 (Luca Torre Editore, 2011); oldalon 406-408.
