Fiatalon katonai pályára lépett, őrmesterként szolgált. A Honvéd Tiszti Sportegylet versenyzőjeként kezdte a sportlövészetet. Élete nagy fordulatot vett, amikor 1938-ban egy gránátbaleset során elvesztette jobb kézfejét, emiatt megtanult bal kézzel írni és lőni. Az 1939-es luzerni világbajnokságon már az ötalakos gyorspisztoly csapat (Badinszky László, Börzsönyi Lajos, Dombi Ede, Takács Károly, Vadnay László) győztes tagja volt. Egyéniben negyedik lett. 1940-ben a kisöbű sportpisztolyos versenyszámban magyar bajnok lett.
A második világháború alatt fronttisztként szolgált. A világháború után a budapesti Partizán Sport Klub, majd a Budapesti Honvéd versenyzőjeként az önműködő sportpisztollyal ötszörös, a kisöbű sportpisztollyal egyszeres és a nagyöbű sportpisztollyal négyszeres országos bajnok lett.
Az olimpiákon
Az 1948-as londoni olimpián ötalakos gyorstüzelő pisztolyban ötvenkilenc induló közül 580 körrel, világcsúccsal (tíz körös céltáblán hatvan lövésből elért eredmény) megszerezte az olimpiai bajnoki címet. Négy évvel később, az 1952-es helsinki olimpiai játékokon szintén az ötalakos gyorstüzelő pisztollyal 53 indulóból 579 körrel megvédte olimpiai bajnoki címét. Mögötte ezüstérmes saját tanítványa, Kun Szilárd lett. Az 1956-os melbourne-i olimpián csak a nyolcadik helyet tudta megszerezni.
Az 1955-ös bukaresti Európa-bajnokságon, illetve az 1958-as moszkvai világbajnokságon egyéniben hadipisztollyal és csapatban ötalakos sportpisztollyal bronzérmet szerzett. Pályafutása során huszonöt alkalommal volt a válogatott tagja.
Már aktív sportolóként is vállalt edzésvezetést a Budapesti Honvéd együttesében. Tanítványai között volt Kun Szilárd és Hammerl László is. Visszavonulása után haláláig a Honvéd edzője és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia sportlövő tanára volt.
Ismert volt kitartásáról, kemény idegzetéről és precizitásáról. Edzéseken többször térdig állt a töltényhüvelyekben. Hivatásos katonaként tovább lépett előre a ranglétrán, alezredessé léptették elő.
Rekordjai
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Gyorstüzelő pisztoly, 60 lövés
574 kör (1948. április 3., Budapest) országos csúcs
578 kör (1948. április 11., Budapest) országos csúcs
580 kör (1948. augusztus 5., London) világ- és olimpiai csúcs
583 kör (1951. május 2., Budapest) országos csúcs
589 kör (1953. március 22., Budapest) országos csúcs
Gyorstüzelő pisztoly, 30 lövés
574 kör (1948. október 13., Budapest) országos csúcs
Hadi pisztoly, 25 méter, 60 lövés
562 kör (1952. március 18., Budapest) országos csúcs
572 kör (1952. december 6., Pécs) országos csúcs
Hadi pisztoly, 25 méter, 30 lövés
285 kör (1951. február 25., Budapest) országos csúcs
288 kör (1951. szeptember 27., Budapest) országos csúcs
Hadi pisztoly, 50 méter, 60 lövés
438 kör (1951. május 6., Budapest) országos csúcs
485 kör (1953. augusztus 2., Budapest) országos csúcs
490 kör (1953. november 15., Budapest) országos csúcs
Díjai, elismerései
Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozat (1951)[2]
A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)[3]
A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)[4]