Gyerekkorában kezdett el fuvolázni, majd elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-tanszakának előkészítőjét. 1965-ben – gimnáziumi évei alatt – kezdett el zenélni zenekarban. Pár évvel később, 1968-ban, a Dogs együttes énekese lett, majd ugyanebben az évben megalapította a progresszív rockot, blues-rockot és jazz-rockot játszó Mini együttest. 1974-ben Závodi János kilépett a zenekarból, és helyére Tátrai Tibor került a Syriusból. Ettől kezdve a Mini jazz-rockot játszott, számtalan hazai és külföldi helyszínen, de közben folyamatosan cserélődtek a tagok.
1993-ban nosztalgia Mini-koncertet szervezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol az együttes valamennyi korábbi tagja is szerepelt.
1998. január 31-én jubileumi koncertet adott a Petőfi Csarnokban, ahol 30 éves zenei pályafutását és 50. születésnapját ünnepelte, majd még ugyan ebben az évben újraindult az addig szünetelő Mini együttes, ezúttal Török Ádám és a Mini néven. 1999-ben Pro Urbe Budapest-díjat kapott,[6] majd 2003-ban egy Best Of Mini Jubileumi Koncertet adott az együttesével a Petőfi Csarnokban.
2004-től 2007-ig turnékon és fesztiválokon vettek részt, többek között Tel-Avivban és Erdélyben is, 2005-ben megjelent Éjszakai harcos című lemeze megjelenése alkalmából pedig szuperkoncertet adott ugyancsak a Petőfi Csarnokban.
Diszkográfia
Mini
1970-ben a Miniben Dobos Doxa Sándorral, Czipó Tiborral és Závodi JánossalTörök Ádám és a Mini – 2014Török Ádám egy 2016-os fellépésen
Török Ádám: Emlékutazás. Török Ádám – 70 év lenyomata; lejegyezte Ócsag Andrea; szerzői, Budapest, 2018
Szobor
Török Ádám születésnapján, 2024 január 12-én ünnepélyesen felavatták a róla készült szobrot a Bem rockparton, melyet Ámmer Gergő szobrászművész készített.[7]
↑Falusy Zsigmond: 60-as blues. Népszabadság Online, 2008. február 7. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 7.)
↑Nemzet, Magyar: Szobrot kapott Török Ádám (magyar nyelven). Szobrot kapott Török Ádám, 2024. január 12. (Hozzáférés: 2024. január 29.)