Székesfehérvár ostroma az I. Mátyás halála után kezdődött trónutódlási küzdelem egyik lényeges összecsapása volt. Székesfehérvár 1490 novemberében rövid ostrom után elesett, a német-római birodalmi és osztrák csapatok teljesen kifosztották, és a város egészen 1491. július 29-én történő visszafoglalásáig I. Miksa kezén maradt.
1490. július 15-én II. Ulászlót magyar királlyá választották, majd szeptember 21-én került sor Székesfehérvárott a megkoronázására. A döntést III. Frigyes és fia, I. Miksa is vitatta, ugyanis az 1463-as bécsújhelyi megállapodás értelmében Mátyás törvényes fiú utód nélküli halála esetén a magyar trónt Frigyes fiának, Miksának kellett örökölnie. Mivel Miksát 1486-ban német királlyá választották, a Német-római Birodalom teljes területéről szerezhetett katonai támogatást: bajor, szász és brandenburgi csapatok is részt vettek a hadjáratában.
Miksa 1490 augusztusában hozzáfogott Mátyás 1480-as években szerzett alsó-ausztriai és stájerországi hódításainak felszámolásához, majd 1490 őszén betört a Dunántúlra. Előrenyomulását megkönnyítette, hogy nem állta útját jelentősebb magyar haderő, hiszen Szapolyai István főkapitány elhagyta a kevéssé védett Alsó-Ausztriát,[3] míg II. Ulászlónak és a mögötte felsorakozott magyar előkelőknek János Albert lengyel trónkövetelő támadásával és a délvidéki török betörésekkel is foglalkoznia kellett.
Miksa seregei október 17-én Szombathelyet foglalták el, majd november 8-án Veszprémet vették birtokukba. 1490. november 9-én közelítették meg Miksa elővédei a koronázóvárost. A német király tudomást szerzett arról, hogy Fehérvárott nincs komolyabb védősereg, míg a lakosság a védelem megerősítése helyett a várost ölelő mocsarakban bízott. Báthori István erdélyi vajda és hadvezértársa, Kinizsi Pál Tata, majd Buda irányába húzódtak vissza, így a félezer főnyi magyar védőnek nem sok esélye maradt Miksa 18-20 ezer főre becsült seregével szemben.
A Habsburg csapatok előbb a Budai-külvárost rohanták le, majd ágyúval lövették a városkaput. A falak megmászását követően november 17-én elfoglalták a belvárost, ahol felmorzsolták a védőket. A zsoldosok akadálytalanul fosztogathattak, többek között a híres Szűz Mária-bazilikát és benne található királysírokat is feldúlták. Egyes osztrák tudósítások és későbbi magyar oklevelek szerint 800–900 székesfehérvári polgárt gyilkoltak le a támadók.[4] Miksa az ostromot követően a fehérvári prépostságot egy párthívének juttatta, majd némi helyőrséget hátrahagyva seregének legnagyobb részével 1490 decemberében elhagyta Magyarországot.
Székesfehérvár politikai és vallási jelentősége miatt nem maradhatott ellenséges kézen. Miután II. Ulászlónak (ideiglenesen) sikerült öccsével, János Alberttel megegyeznie, a felvidéki hadszíntéren lekötött magyar csapatokat fel lehetett használni a Dunántúlnak Miksa katonáitól való megtisztításában. A király és országnagyok előbb Báthori István erdélyi vajdát nevezték ki a Székesfehérvárt körülzáró magyar erők parancsnokának, majd II. Ulászló személyesen is megjelent a harctéren. A német helyőrség szabad elvonulás feltétele mellett 1491. július 29-én feladta a várost.
Miksa 1491-ben II. Ulászlóval megkötötte a pozsonyi békét. A béke értelmében Ulászló lett a magyar király, azzal a kikötéssel, hogy magtalan halála esetén Miksa és utódai öröklik a magyar trónt, Magyarország pedig feladta Mátyás ausztriai hódításait és hadikárpótlást fizetett.[5]