Zsellércsaládból származott, ő maga is napszámosmunkára járt; kőműves mesterséget tanult. Legénykorát sok írásban örökítette meg. Könyveket vásárolt, sokat olvasott, még színházba is járt Nagyváradra. 1915-től katonaként járta be a világháborús frontokat, 8 hónapig az orosz, utána az olasz fronton harcolt, leszerelési pénzéből megrendelte a Nyugatot. A Tanácsköztársaság alatt Ugrán részt vett a forradalmi eseményekben, ezért 1920-ban 2 év helyi internálásra ítélték, eközben a falu ifjúsága számára műkedvelő csoportot, sportegyesületet szervezett. 1922-ben szabadulása után, feleségül vette Kiss Etelkát, róla mintázta regényeinek legtöbb nőalakját. Első írását faluja megbízásából a Körösvidék című lapba írta. További írásai Bajcsy-Zsilinszky EndreElőörs című lapjában jelentek meg.
Harminchét éves korában, 1930-ban regényírásba fogott. Az Emberek című regény kéziratát Féja Géza ajánlotta kiadásra Tildy Zoltánnak, a Sylvester Nyomda akkori vezetőjének. Regényében az egykorú paraszti világ egyre mélyülő válságát a szegényparasztság szemszögéből ábrázolta. Féja és Móricz Zsigmond további írásra buzdították. Móricz Új nagy írót küldött a falu címen írt kritikát róla és 2 év alatt 7 novelláját jelentette meg a Nyugatban. 1933-ban Övék a glória címmel füzetben is kiadták novelláit. Könyvei honoráriumát a Független KisgazdapártBihar vármegyei szervezésére fordította, élénk politikai tevékenységet folytatott szülőföldjén. Bejárta kerékpáron az egész országot, megismerkedett a kor számos neves írójával, politikusával. Szerkesztette a Komádi és Vidéke című lapot. 1935–1938 között a Kelet Népét, előbb Barsi Dénes, Sinka István, Féja Géza társaságában, 1937-től pedig már egyedül. A Válasz elnémítása után ebben a lapban jelentek meg a népi írók írásai. 1938–1944 között a Szabad Szó című lap kiadója és szerkesztője volt.
A politikai-szerkesztői munka mellett születtek új regényei. Munkásságának legkiemelkedőbb írása az 1941–1943 között megjelent trilógia: Lakodalom, Keresztelő, Bölcső, a szegényparasztság emberi nagyságát lírai telítettséggel ábrázolja anélkül, hogy idealizálná sorsát. 1944-ben a fővárosba költözött családostul, de felesége és gyerekei hamarosan visszatértek falujukba, 1945-ben követte őket ő is. 1945-től a Parasztújságot szerkesztette, ez később a Szabad Földbe olvadt. 1946-ban végleg felköltözött az egész család Budapestre, s az író haláláig a Szabadság-hegyi Diana utcai házában alkotott. 60. születésnapján (1953) kezdte el önéletírását, amelynek Nyugtalan élet az összefoglaló címe; 4 kötete jelent meg 1954–1958 között, az ötödik 1968-ban.
Műveit számos nyelvre lefordították.
Politikai pályafutása
Aktívan részt vett a politikai és társadalmi életben is, 1930-ban alapító tagja és egyik országos alelnöke lett a Független Kisgazdapártnak, melynek színeiben egy 1933-as berettyóújfalui időközi választáson meg is mérettette magát, de csak második lett a kormánypárti jelölt mögött. 1939-ben elhagyta az FKGP-t, hogy a Nemzeti Parasztpárt egyik alapítója lehessen, aminek első elnökévé választották. A második világháború alatt hadifogolytáborba került, ezalatt Veres Péter került a párt élére. Az 1945-ös választástól kezdve, melyen pártja (és vele ő is) bejutott a parlamentbe újra tagja lett a Nemzeti Parasztpárt különböző nevet viselő vezető testületeinek. Ugyan sohasem választották újra elnökké, 1947. május 4-én a párt egyik alelnöke lett. Az 1947-es választáson a nagyarányú kommunista csalások ellenére újfent bejutott a parlamentbe.
Pártján belül mindig is a balszárnyhoz tartozott, lapjaiban is mindig szimpatizált a szocializmussal, így a kommunista fordulatot elfogadta, bár az állampártba sohasem lépett be. Indult az 1949-es választáson is (és haláláig mindegyiken, pártonkívüliként rendre mandátumszerző helyet kapva), sőt, mikor Magyarország 1949. augusztus 20-i hatállyal Népköztársasággá lett, tagja lett az Elnöki Tanácsnak is (függetlenként).
A Sztálin halála után megindult desztalinizációt leplezetlenül üdvözölte, szimpátiáját fejezve ki Nagy Imre és kormánya iránt, amiért egykori párttársától, Darvas Józseftől kemény bírálatban részesült. 1954-ben az akkor alakult Hazafias Népfront első elnökévé választották. 1959-ben kikerült az Elnöki Tanácsból, az 1960-ban átszervezett Hazafias Népfrontban pedig elfogadta a felkínált alelnöki tisztséget, amit aztán haláláig viselt. Szintén haláláig volt országgyűlési képviselő.
Művei
Emberek (1930)
Békalencse (1931)
Övék a glória; Agrárius, Debrecen, 1933
Papok, vasárnapok (1933)
Anyaföld (1934)
Őszi szántás (1934)
Honfoglalás (1934)
Magyarok (1935)
Csodavárás (1937)
Orosháza. 1. r. Helyrajz, vízrajz, történelem; s.n., Orosháza, 1937
A puska. Falusi történet; Stádium Ny., Bp., 1939 (Nemzeti könyvtár)
Macska az asztalon. Kisregények; vál. Szabó Ferenc; Szépirodalmi, Bp., 1980
Szabó Pál 45 levele Bíró Jánoshoz; vál., sajtó alá rend., bev., jegyz. Beck Zoltán, szerk. Miklya Jenő; Szeghalom Városi Tanács– Sárréti Múzeum Baráti Köre, Szeghalom, 1983 (Sárréti füzetek)
Tiszta búza. Válogatott elbeszélések; vál. Sin Edit; Hét Krajcár, Bp., 1993
Magyarország 1956-ban; szerk. Szabó Ferenc; Békés Megyei Könyvtár–Körös Irodalmi Társaság, Békéscsaba, 2004 (Körös könyvtár)
