Szász Béla (1868–1938) jogász, költő és műfordító bátyja; Szász Károly (1905–1980) költő, könyvtáros apja.
Pályája
Szász Károly református püspök, költő, műfordító és barátosi Bibó Antónia fia. Középiskolai tanulmányait a budapesti II. kerületi katolikus főgimnáziumban, a jogiakat pedig 1883–1887 között a budapesti egyetemen végezte. Egy szemesztert a strasbourgi egyetemen töltött, ekkor körutat tett több nyugat-európai országban. 1888-ban jogtudományi doktori oklevelet szerzett és belépett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba, ahol a felsőoktatási osztályban működött, később az elnökségbe helyeztetett át és osztálytanácsos lett. 1903-tól 1906-ig az elnökség vezetője volt, azután az irodalmi- és tudományos osztály főnöke. 1910-től Tisza-párti országgyűlési képviselő, 1917–1918-ban a képviselőház elnöke, ő hirdette ki a köztársaságot.
Az Uránia című tudományos folyóiratnak fennállásától (1900) társszerkesztője, a Budapesti Közlönynek szerkesztője volt.
Munkássága
Bensőséges hang, az emberi értékek megbecsülése csendült ki költeményeiből. Családi életének gyászát, az özvegyen maradt férj lelki vívódásait megkapó lírai formákba öntötte. Verses regénye, A szabadfalvi pap leánya (1927) finom hangulattal átszőtt történet az erényeiben tántoríthatatlan nőről; Katinka, a pap leánya varázsos, és mégis húsból-vérből való egyéniség, a női ideál művészi megmintázása. Mint drámaíró, Szász Károly az irodalmi becsvágyú színműírás hagyományainak folytatója. Színdarabjaiban pontosan megfigyelt magyar alakok jelennek meg és eleven fordulatokkal szövik történetük szálait. (Kántorné.)
A magyar drámairodalmi törekvések megítélésében fontos helyet foglalnak el bírálatai. Könyvismertetéseit a nemzeti hagyományok tisztelete és bátor szókimondás jellemezte. Ady Endre egyik szélsőséges ellenfele volt, irodalmi értékelései közül Ady Endréről szóló tanulmánya országos feltűnést keltett.[4] Mint tanulmányíró legszívesebben a magyar dráma múltjával és a magyar színészet történetével foglalkozott. Ezekből a tanulmányaiból nőtt ki rendkívüli gonddal kidolgozott összefoglaló munkája: A magyar dráma története. Kortörténeti értékű visszaemlékezéseiben a vérbeli emlékíró fordulatos stílusával öntötte irodalmi formába följegyzéseit (Tisza István, Emlékezés a vörös uralomra, Emlékek, Színésznők).
Külföldi útjáról tárcákat írt a Fővárosi Lapokba és a Vasárnapi Ujságba; ezekben és más lapokban több költeménye jelent meg, a Budapesti Szemlébe néhány könyvbírálatot, a Vasárnapi Ujságba néhány életrajzot és színi bírálatot írt. Cikkei az Urániában (1900. Vörösmarty, 1903. Heine költeményeiből, 1906. Budapesti magyarság, 1907. Tolstoi Shakespeareről, 1907. A Nemzeti Színház, 1907-1908. Színházi levél c. számos bírálat a Nemzeti Színház előadásairól, és számos könyvismertetés.); a Magyar Nyelvben (1905-től apróbb nyelvészeti cikkek). A vallás- és közoktatásügyi miniszter által az 1900. évi párizsi világkiállítás alkalmából kiadott L'enseignement en Hongrie című monográfiába ő írta a felsőoktatásról szóló fejezetet; az 1908. évi londoni magyar kiállításra készült Education in Hungary című, szintén a miniszter által kiadott munkában pedig (mely magyarul is megjelent) a Magyar Nemzeti Múzeumra, a múzeumok és könyvtárak országos felügyeletére, valamint a tudományos, irodalmi és közművelődési ügyekre vonatkozó részeket írta. A Beöthy-Emlékkönyvbe hosszabb tanulmányt írt Toldy István mint drámaíró címmel (1908).
Munkái
Fiával, ifjabb Szász Károllyal és családjukkal közös sírja a Fiumei Úti Sírkertben (48/3-1-3)
Szépirodalom
A múzsa. Vígjáték egy felvonásban. Budapest, 1893. Nemzeti Színház: 1892. október 28.
Katolnai úr házasodik. Vígjáték három felvonásban. Nemzeti Színház: 1894. november 9.
Balogh hadnagy története. Elbeszélés. Budapest, 1899
Kántorné. Színmű egy felvonásban. Budapest, 1904. Nemzeti Színház: 1907. február 22.
Versek. Budapest, 1908
A szabadfalvi pap leánya. Verses regény. Budapest, 1927
Képek és történetek. Novellák, rajzok. Budapest, 1928
Ciprus. Versek. Budapest, 1936
Kéziratban (?): A botrány című négyfelvonásos vígjátéka (az MTA a gróf Teleki-féle 100 arany pályadíjjal jutalmazta).
Tudományos munkák, memoárok
Tisza István. Jellemrajz. Budapest, 1920
Várszínházi emlékek. Budapest, 1921
Emlékezés a vörös uralomra. Budapest, 1922
Emlékek. Budapest, 1925
Színésznők. Budapest, 1926
Magyar fa sorsa. Makkai Sándor püspök Ady-könyvének bírálata. Budapest, 1927
↑Benedek Elek erre írta Szász Károlyról: „Mindent elért, amit nagynevű ősök ivadéka elérhet (a legmagasabb székbe, a képviselőház elnöki székébe emelte Tisza István), igen, mindent elért, csak egyet nem ért el, azt, hogy Adyt – megértse. Erős a gyanúm, hogy nem is akarja megérteni.”Benedek Elek: A püspök, meg a püspökfi, avagy: A magyar fa sorsa (Előszó), 1927. (Hozzáférés: 2011. április 25.)