Spanyolország borászata a római időkben alakult ki. A Római Birodalom bukása után többé-kevésbé változatlan módon maradt fenn, majd az Európai Unióba lépés után hirtelen átalakult; jelenleg is viharosan fejlődik. Ennek okai között említendő, hogy bár az országban lényegesen nagyobb területen termelnek szőlőt, mint akár Francia-, akár Olaszországban, éves termése lényegesen kisebb azokénál. Ennek fő okai:
az aszályos éghajlat,
a ritkás telepítés,
a sok idős, csekély hozamú ültetvény.
Az ország 17 autonóm közösségéből 15-ben van legalább egy borvidék. Ezeket hét borrégióba vonják össze:[1]
A spanyol jogszabályok két kategóriába sorolják a borvidékeket:
D.O. (Denominación de Origen, védett eredetű) a bor igazoltan olyan helyről származásik, ahol a szőlőültetés és a borkezelés szabályozott. 2008-ig 65 borvidék kapta meg ezt a besorolást, 2009-ben további négy. Ez a francia AOC rendszer spanyol megfelelője.
D.O.C. (Denominación de Origen Calificada): olyan, D.O. típusú terület, ahol különösen kiemelkedő minőségű borok készülnek. Spanyolországban eddig csak két borvidék:
Vino de Finca: olyan birtokbor, amelyet legalább öt évig egy, már tíz éve nemzetközileg ismert birtok saját szőlőjében termelnek (Prioratban például ilyen a Clos Mogador).
DO Pago: Egyetlen, de nem DO-területen található birtok egyetlen egyedi részéről (dűlőjéből) származó bor. Ez egy viszonylag új, a 2000-es évek közepén bevezetett bor. 2008-ig 4 termőhely kapta meg ezt a besorolást, 2012-ig további hét.[2]
VdlT(Vino de la Tierra): nem DO területről származó, de azonosítható regionális karakterű asztali bor. Ez a francia „Vin de Pays” spanyol megfelelője. 2012-ben 42 bor tartozott ebbe a kategóriába, de közülük csak kettő jelentős:
VC(Vino Comarcal): adott térségből származó asztali bor, minőségi követelmények nélkül.
VdM(Vino de Mesa): különböző vagy éppen nem minősített területeken szüretelt szőlőből, akár különböző évjáratokból készített asztali bor.
Érlelés szerint
A DO és DOC borok érlelési típusát a palackokon ún. hátsó címkéken tüntetik fel. Az egyes borvidékek az alábbi kategóriák számára az itt feltüntetett minimálisnál hosszabb érlelési időt is előírhatnak, és ezt például Riojában meg is teszik.
Joven: fiatal bor, érlelési elvárás nélkül — általában a szüret utáni évben palackozzák és dobják piacra. Előtte érlelhetik rövid ideig hordóban, de ez nem kötelező.
Crianza: a vörösbor legalább 24 hónapig és ebből legalább 6 hónapot kis tölgyfahordóban érlelt; a fehérborok és rozék legalább egy évesek.
Reserva: a vörösbor legalább 36 hónapig érlelt; ebből legalább 12 hónapot kis tölgyfahordóban, a többit palackban. A fehérborokat és a rozékat legalább két évig érlelik, amiből legalább fél évet hordóban. Általában a jobb évjáratokból készül.
Gran Reserva: csak kiváló évjáratokból készíthető. A vörösbor legalább 60 hónapig érlelt, amiből legalább 24 hónapot hordóban és legalább 36 hónapot palackban kell töltenie. A fehér- és rozéborokat legalább négy évig kell érlelni, ezen belül ebből legalább fél évig hordóban.
A fehér- és rozé Reserva és Gran Reserva borok igen ritkák. Sok Reserva vagy Gran Reserva bort a törvényesnél jóval tovább érlelnek.
Északnyugati borrégió
Az Atlanti-óceán közelsége miatt Galicia éghajlata jóval csapadékosabb Spanyolország többi részénél, ezért vezető szőlőfajtát az ország többi borrégiójában nem vagy csak alárendelten termesztik. Az ország többi borrégiójában a vörösborszőlők dominálnak, itt azonban főleg (bár messze nem kizárólag) fehérborokat készítenek. Fontosabb borszőlő fajták:
Az albariño szőlőfajtát ez a termőterület (elsősorban a Rias Baixas borvidék[3]) tette híressé; a hazai piacon kimondottan drága borokat készítenek belőle. Sikerét látva Ausztráliában is telepíteni kezdték. Ott fedezte fel Jean-Michel Boursiquot francia ampelográfus, hogy az albariño a savagnin szőlővel azonos. A francia jura borvidéken a savagninból készítik különleges eljárással az úgynevezett vin jaune-t. A 2000-es években az is kiderült, hogy ez a fajta nem más, mint a tramini, ami a fűszeres tramini szerényebb rokona. Ezt az azonosítást az ausztrál központi kutatóintézet DNS vizsgálatai megerősítették, és 2009 óta Ausztráliában az addig albariño néven forgalmazott borokat savagninként vagy traminerként kell palackozni.[4]
A graziano fajtát jóformán csak abban a régióban termesztik és csekély hozama miatt még itt is csak kis területen, főleg a Rioja borvidéken, ahol a legfinomabb borok házasításához használják.[7]
Kasztília-La Mancha tartományban a szőlővel beültetett terület 600 000 hektár — ez az összes spanyol szőlőtermő terület fele, Európa szőlőültetvényinek 17 %-a.[8]
