Somogyi Jenő

Somogyi Jenő
Emléktáblája Angyalföldön
Emléktáblája Angyalföldön
Született1924
Elhunyt1999 (74-75 évesen)
Foglalkozásasportbíró
SablonWikidataSegítség

Somogyi Jenő dr. (19241999) magyar szállodai vállalat vezérigazgatója, sportvezető.

Életpálya

Iskolái elvégzése után a XIII. kerületi vendéglátó vállalatnál dolgozott, majd a tanácsi vendéglátó vállalat igazgatója lett. Nevéhez fűződik az ország első terelő önkiszolgáló hálózatának létrehozása, a XIII. kerületi tejbolthálózat kialakítása. 1960-ban kinevezték a Pannónia Éttermi és Büfé Vállalat igazgatójának, később vezérigazgatójának, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Az éttermekből és a büfékből álló cégből egy nemzetközi szállodavállalatot szervezett. Nevéhez kötik az ország első nagy szállodaépítési programját (Hyatt, Novotel, Penta, régi szállók rekonstrukciója), valamint a Budapest Kongresszusi Központ és a Volga Szálló létrehozása.

Sportvezetői pályafutása

Kiemelkedő sportpályafutását jégkorong szakosztály vezetőként a Vörös Meteor Egyesületnél kezdte. Később a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöke lett, majd a VM Egyetértés labdarúgócsapat elnökévé nevezték ki, innen került át az MTK elnöki székébe.

1986-tól volt a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke.

1988. július 4-én-én, az MLSZ elnöke felhívta telefonon az MTI szerkesztőségét és közölte: A kialakult helyzetre és egészségi állapotom megromlására való tekintettel lemondok a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöki tisztéről.

Szakmai sikerek

Kiemelkedő munkásságát számos kitüntetéssel (Állami Díjat –1985 kapott Demján Sándorral közösen) ismerték el.

Források

  • (1986) „újságcikk”. Labdarúgás 1986. XXXII. évfolyam 8. szám. 

Külső hivatkozások

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!