Gyermekkorában harmonikán, később dobfelszerelésen tanult. A hetvenes években fordult figyelme a kézi ütőhangszerek felé. Hamarosan autentikus játékával a legjobb magyar dzsembéssé nőtte ki magát. Tanítómestere Babatünde Olatunji volt.
1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd 18 évig a Vígszínház tagja volt. Bubik Istvánnal és Ruzicska Tamással alapították a Macumba ütőegyüttest, amely hagyományos afrikai, afro-amerikai dobzenét játszott. Játszott az LGT, az Illés és a Neoton együttesekkel is. A Színészzenekar egyik alapító tagja volt. 1994-ben csatlakozott Égerházi AttilaNovus Jam zenekarához. Két lemez megjelentetése után 1996-ban megalapították a Djabe zenekart, mellyel számos hazai és külföldi díjat és jelölést kaptak. 1998-tól kizárólag a zenélésnek élt. Haláláig összesen 20 országban lépett fel a zenekarral, melynek sikereiben meghatározó szerepe volt.
Fontosabb színpadi szerepei
Rolland: Kedd július 14. ... Danton (Egyetemi Színpad)