1885–1895 között a budapesti egyetem bölcsészkarának és az Országos Rabbiképző Intézetnek a hallgatója volt. Ugyanott bölcsészeti doktorátust szerzett; 1896-ban rabbivá avatták. A csurgói, szentesi, majd 1897-től a Temesvár-gyárvárosi hitközség főrabbija volt; a Baumhorn Lipót tervezte zsinagógában „megmagyarosította a szószéket”. Az első világháború alatt mint tábori rabbi is működött.
Temesvárt létrehozta az Izraelita Magyar Irodalmi Társaságot, amelynek haláláig választmányi tagja volt. Ugyancsak választmányi tagja a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulatnak. Vámbéry Árminnal beutazta a Közel-Keletet, megtanult törökül, arabul, tatárul. A bánsági zsidók története és a szefárd hagyományok nemzetközileg ismert kutatója. Számos cikke, tanulmánya jelent meg a temesvári lapokban, főképp a Temesköz zsidóságának múltjáról.
Az Erdélyi és Bánsági Rabbiegyesület kiadásában megjelent Közlemények I. és II. kötetében (Temesvár, 1934; uo. 1939) közölte Diego d’aquillar – egy marranus története, Szefárd zsidó szokások és hagyományok, valamint A Farchi család c. tanulmányait.
Művei
Jóna próféta, tekintettel mondáira (Budapest, 1894);
A dömmék (Budapest, 1895);
Avatóbeszéd a Temesvár-gyárvárosi templom felavatásakor (Bonyhád, 1899);
Adatok a bánsági zsidók történetéhez a XVIII. században (in: Emlékkönyv Bloch Mózes tiszteletére. Budapest, 1905);
Temes megye és a zsidók polgárosítása (Budapest, 1907);
A munka áldása (Temesvár, 1907);
A temesvári zsidók az 1848–49-es szabadságharcban (Történelmi és Régészeti Értesítő 1913/3–4);
A Temesvár-gyárvárosi izraelita nőegylet hetvenöt éves története (Temesvár, 1921);
A Maskil el Dol hatvanéves története (Temesvár, 1922);
Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség[1]