Tanulmányait Debrecenben végezte, ahonnan 1755 őszén külföldre ment és a bécsi, oxfordi (1756. jún. - 1757 márc.), gröningeni és franekeri egyetemeket látogatta. Hazatérése után, 1759 márciusában a kunmadarasi egyház lelkésze, 1760 áprilisában pedig a debreceni főiskola tanára lett a történet és klasszikus irodalmak tanszékén. Ritka tudományossággal, nagy szorgalommal működött itt, a főiskola és egyházkerület érdekeit teljes buzgalommal védve és munkálva. Tudományos téren különösen a magyar protestáns egyház történetének tanulmányozására fordította figyelmét, amelyre vonatkozólag rengeteg adatot gyűjtött össze. E tanulmányai közben érlelődött meg benne az az elv, melyért később annyi üldözést és szenvedést kellett kiállnia. A kálvini egyház szellemével ellenkező, de a magyar református egyház történelmi múltjának teljesen megfelelő és a korabeli lelkészi karnak éppen a világiak részéről történt elnyomatása által is tökéletesen indokolt álláspontján ugyanis lankadatlanul küzdött a világiaknak az egyházi kormányzatban való részvétele ellen, egyedül a lelkészi kar jogának tekintvén és nyilvánítván azt. Kiváló egyéni tulajdonságain kívül ennek köszönhette, hogy az 1791-ben megüresedett püspöki állásra ez évi áprilisban őt választották meg a lelkészek. Csakhogy ebbe a világiak egyáltalában nem akartak belenyugodni és két hónappal később más püspököt választottak, Sinait nemcsak a püspökségtől, hanem tanári állásából is elmozdították. A Sinai által megfellebbezett ítéletet a püspökség dolgában a király is megerősítette, de a tanárságtól való elmozdítására nézve új vizsgálatot rendelt el. Csak 1800. augusztus 11-én lett aztán kimondva az ítélet, amely megegyezett az előbbivel, ezt azonban a helytartótanács 1803. szeptember 13-án annak az elrendelésével erősítette meg, hogy hosszas szolgálatára való tekintettel nyugdíjban is részesíttessék.
Művei
Művei közül néhány klasszikus író iskolai célú kiadásán kívül csak egy jelent meg: Sylloge actorum publicorum, quae pacificationis Viennensis historiam illustrant (Pest, 1790).
Azóta magyar fordításával együtt Herpay Gábor kiadta „Praelectiones publicae in historiam ecclesiasticam seculi XVI. reformationem ecclesiarum per Hungariam et Transylvaniam… adumbrantes” c. 1564-ig terjedő művét (Debrecen, 1911.) az S. Szabó József bevezetésével. Ennek folytatása, mely a magyarországi protestantizmus történetét 1773-ig vezeti le kéziratban van.
„Vindiciae principiorum regiminis ecclesiarum et scholarum ref. Hungariae” c. terjedelmes egyházjogtörténeti munkája még mindig kéziratban van.
Egyes nézetek szerint szerint Budai Ferenc Polgári Lexiconát is ő írta volna.
Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994.
Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8[1]
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914. [2]