Révész Imre református lelkész, MTA-tag és Vecsey Johanna fia, Révész Imre egyháztörténész apja. Tanulmányait 1883-ban szülővárosában végezte. Ezután egy évig gimnázium segédtanár, egyig főiskolai senior volt, majd külföldre ment, s az 1885-86. tanévben a berlini egyetemen gyarapította ismereteit.
1886-ban pápai teológiai tanár, 1892-ben kassai lelkész lett, s mint ilyent az abaúji egyházmegye 1893-ban tanácsbíróvá, 1898-ben elején esperessé, a tiszáninneni egyházkerület 1896-ban konventi taggá választotta. 1904-ben és 1917-ben zsinati rendes tag lett, 1910-től pedig konventi rendes tag.
1911 és 1914 között a sárospataki kollégium gondnoka volt. 1918 végén választották püspökké.
1920-tól Miskolcon szolgált mint lelkész. A debreceni egyetemnek 1917-ben lett teológiai díszdoktora. Tagja volt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság választmányának, az egyetemes tanügyi bizottságnak és a budapesti zsinatnak. Választmányi tagja volt sokáig a Magyar Történelmi Társulatnak is.
Kiadta apjának, Révész Imrének a munkáit a pátens korából: Budapest, 1900. (M. Prot. Irodalmi Társ. Kiadványai 10.)[1] és egyházi beszédeit öt kötetben.
Szerkesztette a debreceni református hittanhallgatók Közlönyének XIII. évfolyamát 1882-83-ban és a Dunántúli Protestáns Lapot (1890-1892) Pápán.
Jegyei: R. K. és -z -n.
Munkái
A reformatio hatása hazánkra. Debreczen, 1884. (Különnyomat)
A lengyel dissidens kánonok története s befolyása a budai zsinat törvényhozására. Pápa, 1887.
Az új védtörvény és utasítás lelkészeket, papnövendékeket, tanítókat és tanítójelölteket illető szakaszai. Egybegyűjté és magyarázatokkal ellátta. Budapest, 1889.
Unitárius történetírás. Pápa, 1891.
Emlékkönyv a budai és pesti zsinatok százados évfordulójára. Mindkét zsinat tagjainak teljes névsorával és arczképekkel. Bpest, 1891.
A kassai ref. egyház által fennállása 250-ik évfordulóján 1894. márczius 25. tartott örömünnepély emlékkönyve. Kassa, 1894. (Szerkesztette. R-től Imádság és egyházi beszéd).
Az unitárius történetírás legújabb remeke. Debreczen, 1895.
A kassai ref. egyház emlékkönyve hazánk fennállásának ezredik évéről. Kassa, 1896. Pál.)
Emlékkönyv az első püspöki egyházlátogatás évszázados fordulóján a kassai ref. egyházban tartott ünnepélyről. Kassa, 1899.
Alvinczi és a kassai vértanúk. Budapest, 1899.
A magyar reformáczió kezdetéről. uo., 1902.
Alkalmi egyházi beszéd a kassai Rákóczi-kiállítás megnyitásakor. Kassa, 1903.
Egyházi beszéd 1906. márcz. 18. Kassa, 1906.
A kassai ref. főiskola. Sz. 1908.
A kassai ref. templomok rövid története. Sárospatak, 1911.
Egy hitvalló prédikátor (Czeglédi István születésének 300-ados évfordulóján „Két kassai jubilaeum” c. füzetben). Kassa, 1918.
Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8[1]
További információk
Balogh Margit-Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon 1790-1992. Bp., História – MTA Történettudományi Intézete, 1996.
Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994.
A magyar legújabb kor lexikona. Szerk. Kerkápoly M. Emil. Bp., 1930. Europa ny.
Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. Bp., Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., 1929.