Réthy Laura

Réthy Laura
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1931)
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1931)
SzületettSchwarz Lori
1864. március 13.
Nagykőrös
Elhunyt1938. július 31. (74 évesen)
Miskolc
Állampolgársága
HázastársaRudnyánszky Gyula
GyermekeiRudnyánszky Endre
Foglalkozása
SírhelyeFiumei Úti Sírkert (9-1-21)
A Wikimédia Commons tartalmaz Réthy Laura témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Réthy Laura, Schwarz Lori (Nagykőrös, 1864. március 13.[1]Miskolc, 1938. július 31.) magyar primadonna, énekesnő, színésznő. Testvére Réthy L. Pál színházi ügynök.

Élete

Schwarz Dávid (1827–1896)[2] és Rothbaum Róza lánya. Fiatal korától fellépett vidéki hangversenyeken, műkedvelő előadásokon és különböző jótékony esteken, ahol kitűnt szép hangjával. Tizenöt éves korában lépett először színpadra. A Nemzeti Zenedében képezte magát, majd Puks Ferenctől, a Népszínház karnagyától tanult énekelni. 1881 októberében mestere ajánlására Rákosi Jenő leszerződtette a Népszínházhoz. A következő évben Szegedre ment Aradi Gerőhöz, majd Csóka Sándorhoz. Fellépett Kassán, Kolozsvárott, a Thália-Szövetkezetnél Szabadkán, Budán – itt Deréki Antal Búzavirágát játszotta – és közben 1884 és 1886 között Bécsben Gänsbachernél tökéletesítette énektudását. 1887-ben Ditrói Mór Kolozsvárra szerződtette évi 7000 forint fizetéssel, ami vidéki viszonylatban magas juttatásnak számított. 1889. december 19-én a Népszínházban mint vendég énekelte A cigánybáró című daljátékban Szaffit, majd a Nebántsvirágban Denise-t. 1892-ben Leszkay András Debrecenbe szerződtette, ahol férjhez ment Rudnyánszky Gyula íróhoz. 1893–95-ben Aradon, majd 1896–97-ben Szegeden szerepelt. Ezt követően 1904-ig fellépett Temesváron és Nagyváradon is. Egyik szervezője volt annak a zarándoklatnak, amely felkereste Kossuth Lajost torinói otthonában, s ő maga is énekelt az egykori kormányzónak. Szépségével és szoprán hangjával egyaránt nagy hatást tett nézőire. Sikert aratott még az Operaházban is, ahol Bizet Carmenjének címszerepét énekelte. A századfordulón a Vígszínházban drámai szerepekben tűnt fel. 1905-ben az USA-ba költözött férjével, ahol hangversenyeket adott és a Boston Opera Company szerződött primadonnája volt. 1913-ban tértek haza. 1912. december 1-jén ünnepelte színpadra lépésének 30 éves jubileumát, s ezt követően visszavonult a színpadtól.

„Az utolsó időkben csendes visszavonultságban élt Miskolcon leányánál, dr. Róth József főorvos feleségénél, itt érte a halál.”[3] Temetése 1938. augusztus 4-én volt a miskolci Mindszenti temetőben (02-22-15 sírhelyre).[4]

Magánélete

Férje Rudnyánszky Gyula (1858–1913) költő, hírlapíró volt.

Gyermekei

  • Rudnyánszky Rózsa (1893–?)
  • Rudnyánszky Ibolya (1896–1984) színésznő.
  • Rudnyánszky Sándor (1898–1949) chicagói karnagy.

Jegyzetek

  1. Születési bejegyzése a nagykőrösi izraelita hitközség születési akv. 9/1863. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 8.)
  2. Schwarz Dávid halotti bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári halotti akv. 97/1896. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 8.)
  3. Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1938. augusztus 4. 174. szám, 2. o.
  4. Exhumálták 1980/81 körül – a Mindszenti temető felszámolási szándékának idején −, ma már más nyugszik e miskolci sírhelyen. Ugyanakkor férjének, Rudnyánszky Gyulának sírján „nem egykorú névtábla szerepel téves halálozási évvel”, s a temető nyilvántartása szerint idetemetése nem történt meg. Tóth Vilmos: „Nemzeti nagylétünk nagy temetője”. Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018. 65. o.

Források

Read other articles:

Village in Louisiana, United StatesMangham, LouisianavillageVillage of ManghamDowntown Mangham, LouisianaLocation of Mangham in Richland Parish, Louisiana.Location of Louisiana in the United StatesCoordinates: 32°18′30″N 91°46′34″W / 32.30833°N 91.77611°W / 32.30833; -91.77611CountryUnited StatesStateLouisianaParishRichlandEstablished1890Government • MayorTBD (vacant) • Police ChiefPerry Glenn Fleming (D)Area[1] • ...

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (فبراير 2016) السلماني الغربي من المناطق الحديثة نسبيا في بنغازي، ليبيا ومن أكثرها كثافة سكانية. القطاع الأكبر منها كا...

 

この記事の主題はウィキペディアにおける人物の特筆性の基準を満たしていないおそれがあります。基準に適合することを証明するために、記事の主題についての信頼できる二次資料を求めています。なお、適合することが証明できない場合には、記事は統合されるか、リダイレクトに置き換えられるか、さもなくば削除される可能性があります。出典検索?: 吉岡千...

Pour les articles homonymes, voir Fleury. Fleury-sur-Loire L'entrée sud du village. Administration Pays France Région Bourgogne-Franche-Comté Département Nièvre Arrondissement Nevers Intercommunalité Communauté de communes Sud Nivernais Maire Mandat Sandra Bouillon 2020-2026 Code postal 58240 Code commune 58115 Démographie Populationmunicipale 224 hab. (2020 ) Densité 11 hab./km2 Géographie Coordonnées 46° 50′ 13″ nord, 3° 19′ 15″ e...

 

Uppsala län Provincie in Zweden Coördinaten 59°51'30NB, 17°39'0OL Algemeen Oppervlakte 6989 km² Inwoners (2021) 393.165 (48/km²) Hoofdstad Uppsala Gemeenten in de provincie Portaal    Zweden Uppsala län (provincie Uppsala) is een provincie in het oosten van Zweden. Ze ligt aan de Botnische Golf en grenst aan de provincies Stockholms län, Södermanlands län, Västmanlands län en Gävleborgs län. De hoofdstad is Uppsala. De oppervlakte van de provincie bedraagt 6989 km², w...

 

المظفر الاسفزاري معلومات شخصية تاريخ الوفاة سنة 1116  الحياة العملية تعلم لدى عمر الخيام  التلامذة المشهورون عبد الرحمن الخازني  المهنة رياضياتي،  والميكانيكي،  وفيزيائي،  وفلكي  مجال العمل رياضيات،  وميكانيكا،  وفيزياء،  وعلم الفلك  تعديل مصدر...

Logo CRMS CRMS (Center for Risk Management Studies) Indonesia adalah institusi pelatihan dan edukasi manajemen risiko di Indonesia. Dibangun pada tahun 2010 untuk mengisi permintaan edukasi manajemen risiko berdasarkan standar ISO31000. Pada tahun 2011, standar ISO31000 diakui sebagai standar manajemen risiko di Indonesia, menjadikan CRMS sebagai institusi pelatihan resmi manajemen risiko untuk ISO31000 di Indonesia. CRMS telah bekerjasama dengan berbagai institusi lokal maupun global seperti...

 

Art inspired by climate change Climate change art is art inspired by climate change and global warming, generally intended to overcome humans' hardwired tendency to value personal experience over data and to disengage from data-based representations by making the data vivid and accessible. One of the goal of climate change art is to raise awareness of the crisis,[1] as well as engage viewers politically and environmentally.[2] Some climate change art involves community involve...

 

Red Velvet레드벨벳Red Velvet pada Juli 2019. Dari kiri ke kanan: Joy, Yeri, Irene, Seulgi, WendyInformasi latar belakangAsalSeoul, Korea SelatanGenre K-pop electropop R&B Tahun aktif2014 (2014) – sekarangLabelSMArtis terkait SM Town Situs webSitus web resmiAnggota Irene Seulgi Wendy Joy Yeri Red Velvet (Hangul: 레드벨벳; RR: Redeubelbet; Jepang: レッドベルベット; romanisasi: Reddoberubetto) adalah grup vokal perempuan Korea Selatan yang dibentu...

American election 1994 New York gubernatorial election ← 1990 November 8, 1994 1998 →   Nominee George Pataki Mario Cuomo Party Republican Democratic Alliance Parties Conservative Tax Cut Now Liberal Running mate Betsy McCaughey Stan Lundine Popular vote 2,538,702 2,364,904 Percentage 48.8% 45.5% County results Pataki:      40–50%      50–60%      60–70%    ...

 

There is a legend of the Leather Bridge (German: Sage von der Ledernen Brücke) in several regions of Germany and Switzerland. The word lederne could also have meant ladder or lantern. Palatinate Erfenstein Castle from the south Spangenberg Castle from the north According to legend, there was once a leather bridge crossing the Elmstein valley between the Palatine castle of Erfenstein, high above the left bank of the Speyerbach river, and a second castle, Spangenberg, on the opposite side of t...

 

Otto MeissnerPotret ResmiKepala Biro KepresidenanMasa jabatan1 April 1920 – 8 Mei 1945PresidenFriedrich EbertPaul von HindenburgAdolf Hitler sebagai FührerPendahuluRudolf NadolnyPenggantiJabatan dihapusStaatssekretärMasa jabatanNovember 1923 – 1 Desember 1937StaatsministerMasa jabatan1 Desember 1937 – 30 April 1945 Informasi pribadiLahir(1880-03-13)13 Maret 1880Bischwiller, Alsace-Lorraine, Kekaisaran JermanMeninggal27 Mei 1953(1953-05-27) (umur 73)Muni...

Pub in Tooting, London The King's Head The King's Head is a Grade II listed public house at 84 Upper Tooting Road, Tooting, London SW17 7PB.[1] It was built in 1896 by the architect W. M. Brutton.[1] It is on the Campaign for Real Ale's National Inventory of Historic Pub Interiors.[2] CAMRA describe it as an historic pub interior of national importance.[3] Grade II listing;- I 1896 by W M Brunton, a prolific designer of public houses. Perhaps his masterpiece an...

 

Pour les articles homonymes, voir Tambour. Tambour précédant l'entrée d'une maison enneigée à Saint-Pierre-et-Miquelon. Le tambour est un élément d'architecture vernaculaire consistant en une saillie sur un bâtiment au niveau du rez-de-chaussée ayant pour fonction d'abriter du vent et des intempéries. Il se retrouve au Québec et à Saint-Pierre-et-Miquelon où il est considéré comme un trésor patrimonial. Définition Le tambour est un édicule précédant l’entrée d’un bât...

 

2012 Canadian filmFair SexFilm posterFrenchLes Manèges humains Directed byMartin LarocheWritten byMartin LarocheProduced byMartin LarocheStarringMarie-Évelyne LessardMarc-André BrunetNormand DaoustCinematographyFélix TétraultEdited byCatherine LegaultMusic byThomas HellmanProductioncompanyProductions SisypheDistributed byK Films AmériqueRelease date June 30, 2012 (2012-06-30) (Karlovy Vary) Running time98 minutesCountryCanadaLanguageFrench Fair Sex (French: Les Manèg...

5th Marine Expeditionary BrigadeActive1918 – 19191990 – ?15 October 2015 – PresentCountry United States of AmericaBranch United States Marine CorpsTypeMAGTFMotto(s)Right Force - Right NowEngagementsOperation Desert StormCommandersCurrentcommanderBrigadier General Matthew S. ReidNotablecommandersWilliam T. FairbournJames D. BeansMatthew G. TrollingerFarrell J. Sullivan [1]Military unit The 5th Marine Expeditionary Brigade is a United States Marine Corps unit. When ...

 

New Caledonian footballer (1951–2021) Jacques Zimako Zimako in 1975Personal informationDate of birth (1951-12-28)28 December 1951Place of birth Lifou, New Caledonia, FranceDate of death 8 December 2021(2021-12-08) (aged 69)Height 1.75 m (5 ft 9 in)Position(s) ForwardSenior career*Years Team Apps (Gls)1972–1977 Bastia 134 (42)1977–1981 Saint-Étienne 120 (30)1981–1983 Sochaux 62 (8)1983–1985 Bastia 68 (10)Total 384 (90)International career1977–1981 France 13 (2)...

 

This article is about the building in Canada. For the building in East Sussex, see The Armoury, Winchelsea. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Armoury – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2016) (Learn how and when to remove this template message) Drill Hall / armoury in New ...

Damietta دمياطKotaDamiettaLocation of Damietta within EgyptKoordinat: 31°25′N 31°49′E / 31.417°N 31.817°E / 31.417; 31.817Country MesirKegubernuranDamiettaKetinggian5 m (16 ft)Populasi (2012) • Kota337.303 • Metropolitan1.100.000Zona waktuUTC+2 (EST)Kode area telepon(+20) 57 Dimyath atau Damietta (bahasa Arab: مدينة دمياط, Madīnah Dimyāth) ialah ibu kota Governorat Dimyath, Mesir. Kota ini terletak di...

 

Hedwig Röckelein, aufgenommen von Werner Maleczek im Jahr 2017 auf einer Tagung des Konstanzer Arbeitskreises für mittelalterliche Geschichte. Hedwig Röckelein (* 13. Juli 1956 in Burgebrach) ist eine deutsche Historikerin. Von 1999 bis zu ihrer Emeritierung 2022 lehrte sie als Professorin für Mittlere und Neuere Geschichte an der Georg-August-Universität Göttingen. Inhaltsverzeichnis 1 Leben und Wirken 2 Schriften (Auswahl) 3 Literatur 4 Weblinks 5 Anmerkungen Leben und Wirken Hedwig R...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!