1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2023. június 11. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2023. június 19.
Schüller a finnországi Espoo városában született. Az ifjúsági pályafutását a Honka akadémiájánál kezdte.
2008-ban mutatkozott be a Honka felnőtt keretében. 2012-ben az első osztályúHJK Helsinki, majd 2016-ban a svéd első osztályban szereplő Häcken szerződtette. 2017-ben az észak-amerikai első osztályban érdekelt Minnesota Unitedhez igazolt.[1][2] A 2017-es szezon második felében a HJK Helsinki csapatát erősítette kölcsönben.[3] 2020-ban a HJK Helsinkihez csatlakozott. 2021. január 1-jén ötéves szerződést kötött a svéd Djurgården együttesével.[4][5] Először a 2021. április 11-ei, Elfsborg ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen lépett pályára.[6] Első gólját 2022. május 29-én, a Varbergs BoIS ellen hazai pályán 4–0-ás győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.[7]
A válogatottban
Schüller az U17-es, az U19-es és az U21-es korosztályú válogatottakban is képviselte Finnországot.
2013-ban debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2023. január 23-ai, Thaiföld ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen lépett pályára.[8]