Philippe Léotard

	Philippe Léotard
Született	1940. augusztus 28.; Nizza
Elhunyt	2001. augusztus 25. (60 évesen); Popincourt
Állampolgársága	francia
Nemzetisége	francia
Élettársa	Nathalie Baye
Szülei	André Léotard
Foglalkozása	énekes; költő; színházi színész; filmszínész; televíziós színész; színész;
Iskolái	Lycée Henri-IV; Párizsi Egyetem;
Halál oka	légzési elégtelenség
Sírhelye	Montparnasse-i temető
	Színészi pályafutása
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek	1970–1997
Tevékenység	színész, énekes, költő
	Díjai
	César-díjak
	Legjobb színész ; A besúgó (1983)
	IMDb; PORT.hu;
	A Wikimédia Commons tartalmaz Philippe Léotard témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Philippe Léotard (Nizza, 1940. augusztus 28.^[8] – Párizs, 2001. augusztus 25.)^[9]^[10], César-díjas francia színész, költő és énekes. Mintegy hetven filmben szerepelt,^[11] köztük a Fayard bíró, akit seriffnek hívtak-ban (1977), A besúgóban (1982) és az És ha nem kel fel többé a nap-ban (1987). Egyik legelső apró, de emlékezetes szerepében, A Sakál napja utolsó jelenetében, a lelőtt fiatal francia csendőrt alakította.

Élete

Nizzában született, hétgyermekes család negyedik gyermekekként, legidősebb fiúként. Anyai nagyapja a castinetai Ange Tomasi volt, a fotográfia úttörője. Édesapja, André Léotard (1907–1975) volt, Fréjus polgármestere. Egyik testvéröccse François Léotard (1942−2023) politikus volt, 1986−1988 között Franciaország kulturális és kommunikáció-ügyi minisztere, 1993–1995 között védelmi miniszter, 1996–1998 között az UDF elnöke.

Gyermekkorában betegsége (reumás láz) hosszú ideig ágyhoz kötötte. Nagyanyjánál, Ajaccióban lábadozott, ezalatt kiolvasta a családi könyvtárat, Victor Hugo és Flaubert regényeit. Baudelaire, Rimbaud, Lautréamont, Blaise Cendrars műveiből felfedezte a költészetet, maga is írogatni kezdett.^[12] Felgyógyulása után folytatta tanulmányait.

Színészi pályája

1958-ban, tizennyolc éves korában, Bonifacióban beállt az Idegenlégióba, de hamarosan otthagyta. 1959-ben a párizsi Sorbonne-ra iratkozott be, és bölcsész-irodalmár oklevelet szerzett. Itt találkozott Ariane Mnouchkine színházrendezővel, aki a Jacques Lecoq Nemzetközi Iskola növendékeivel 1964-ben megalapította avantgárd színházi társulatát, a Théâtre du Soleil-t, ennek Léotard is alapító tagja lett. A párizsi Sainte-Barbe Kollégium tanáraként működött 1968-ig. 1970-ben otthagyta a Théâtre du Soleil-t és átment a Népszínházhoz (Théâtre national populaire).

Folyamatosan dolgozott színpadi színészként. Az 1970-es évek elejére Claude Sautet és François Truffaut rendezők jóvoltából megkapta első filmes szerepét is. Kis szerepben megjelent Truffaut Családi fészek c. vígjátékában (1970). A rendezőtől újabb szerepeket kapott, 1971-ben a Két angol lány és a kontinens-ben; 1972-ben az Egy olyan szép lány, mint én vígjátékban, Bernadette Lafont és Claude Brasseur mellett.^[13]

Első főszerepét 1972-ben René Vautier rendezőtől kapta, a Húszévesen a hegyekben c. filmdrámában, mely az algériai háború idején játszódik. 1973-ban, Fred Zinnemann rendező nemzetközi sikerű politikai krimijében, A Sakál napjában ő volt a fiatal vidéki csendőr, aki a végső leszámolás jelenetében Lebel felügyelővel (Michael Lonsdale-lal) együtt rajtaüt a merénylőn, de életével fizet. 1975-ben Serge Leroy rendező Hajtóvadászat című nyomasztó horrorfilmjében is vidéki fiatalembert játszik, aki halállal bűnhődik erőszakos tettéért.

1974-ben a vitatott megítélésű rendező, Maurice Pialat filmdrámájában, a La Gueule ouverte-ben egy halálosan beteg anya kínlódó fiát alakította.^[14] Első nagy közönségsikerét 1975-ben, Claude Lelouch Az egér és a macska filmjében aratta. Ugyanebben az évben megjelent az amerikai John Frankenheimer Francia kapcsolat 2. c. krimijének nemzetközi szereplői között.

Yves Boisset 1977-es bűnügyi filmjében, a Fayard bíró, akit seriffnek hívtak-ban nyújtott alakításáért 1978-ban jelölték a legjobb mellékszereplőnek járó César-díjra. Bob Swaim 1982-es filmjében, A besúgó-ban nyújtott alakításáért 1983-ban elnyerte a legjobb színésznek járó César-díjat.^[15]

Ugyanebben az évben, 1983-ban Claude Berri bűnügyi filmjében, a Viszlát, Pantin!-ben kábítószer-kereskedők és gyilkosok után nyomozó rendőrt alakított. Az 1980-as évtized Léotard filmszínészi pályájának legemlékezetesebb szakasza. Igényesebb filmdrámák következtek, (Adieu Blaireau, Rouge-gorge, A fajankó, Jane B. par Agnès V. és a Dél.) 1985-ben szerepelt Jancsó Miklós izraeli–francia koprodukciójában, A hajnal-ban.

Énekesi pályája

Viszonylag későn, az 1990-es években szerencsét próbált az énekesi pályán, párosban Philippe Servain zongoristával és harmonikással. Első nagylemezét 1990-ben adta ki (À l’amour comme à la guerre), majd a másodikat 1994-ben, Philippe Léotard chante Léo Ferré címmel, az egy évvel korábban elhunyt példaképére, Léo Ferrére emlékezve. Mindkettőért megkapta a Charles-Cros Akadémia költészeti díját. 1997-ben az alkotó előadóművészek szövetségétől, a SACEM-től megkapta a költők nagydíját.

Magánélete

Kábítószerfüggősége és alkoholizmusa egész életén át kísérte. Felvételein jól követhető hangjának színtelenné és rekedtté válása. 1995-ben 18 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, kokain kereskedés vádjával. Önpusztító életmódja miatt 1999-ban egy forgatáson rosszul lett, átmenetileg kórházi kezelésre szorult.^[15].

Az 1960-as évek elején Liliane Caulier színésznőt vette feleségül, két gyermekük született, Frédéric és Laetitia. Fia, Frédéric Léotard festőművész és színpadi díszlettervező lett. 1972-ben Philippe Léotard elhagyta feleségét és gyermekeit Nathalie Baye színésznő kedvéért, akivel 1981-ig élt együtt. 1986-ban Emmanuelle Guilbaud-val létesített viszonyt.^[16] Egy közös leányuk született, Faustine Léotard, aki később szintén színésznő lett.^[17]

Halála

2001. augusztus 21-én hunyt el légzési elégtelenség következtében, egy párizsi klinikán, ahol már két hónapja kezelték. 60 éves volt. Hamvai a párizsi Montparnasse-i temetőben nyugszanak.^[11]

Főbb filmszerepei

1997: Black Dju; Plettschette rendőrfelügyelő
1996: L’avocate; tévésorozat; Langeais
1996: Pigeon volé; tévéfilm; Ferdinand Bruss
1995: Pandora; Raúl
1995: Nyomorultak (Les misérables) 1995); Thénardier 1942
1994: Le voleur et la menteuse; Jeff
1993: Le condamné; az apa
1993: Chute libre; tévéfilm; Ringo
1992: Eladó város (Ville à vendre); Jean Boulard gyógytornász
1991: A hús (La carne); Nicola
1990: Gavre Princip - Himmel unter Steinen; Dr. Levin
1990: In the Eye of the Snake; Phil Anzer
1990: Adieu mes jolies; tévéfilm; Karl
1990: Nyolc év a pokolban (Le dénommé / Oublie que tu es un homme); Auclair
1990: Vannak napok… és vannak holdak (Il y a des jours… et des lunes); elhagyatott énekes
1989–1996: Meurtre avec préméditation; tévésorozat; Chabert Chabert
1989: Le banquet; tévésorozat; Socrate
1988: La couleur du vent; Pierre
1988: Snack Bar Budapest; Sapo
1988: Ada a dzsungelben (Ada dans la jungle); Rudi
1988: L’oeuvre au noir; Henri-Maximilien
1988: Dél (Sur); Roberto
1988: Jane B. par Agnès V.; a festő / a gyilkos
1987: És ha nem kel fel többé a nap (Si le soleil ne revenait pas); Arlettaz
1987: Le testament d’un poète juif assassiné; Bernard Hauptmann
1986: Kegyelmi állapot (L’état de grâce); Pierre-Julien
1986: Fajankó (Le paltoquet); a megbecsült kereskedő
1986: Exit-exil; Duke
1986: A hajnal (L’Aube); Gad
1985: Tangók (El exilio de Gardel: Tangos); Pierre
1985: Adieu blaireau; Fred
1985: Rouge-gorge; Louis Ducasse
1985: Ni avec toi ni sans toi; Pierre
1984: Une rébellion à Romans; Jean Serve Paulmier
1984: La Pirate; le N°5
1984: Les fauves; Léandro Santini
1984: Magányos nők (Femmes de personne); Antoine
1983: Viszlát, Pantin! (Tchao pantin); Bauer
1983: Hiver 60; André
1982: Mora; Mora
1982: A besúgó (La balance); André „Dédé” Laffont
1982: Éden boldog-boldogtalannak (Paradis pour tous); Marc Lebel
1982: A sokk (Le choc); Félix
1981: Őrült vakáció (Les babas cool); Blaise
1981: La chambre 17; tévéfilm; Dusantis rendőrfelügyelő
1980: La petite sirène; Georges Maréchal
1980: The French Chef; tévéfilm; a francia séf
1980: Egy hét vakáció (Une semaine de vacances); doktor Sabouret
1980: L’empreinte des géants; Lucien Chabaud
1979: Le journal; tévésorozat; Martin Clébert
1979: La mémoire courte; Frank Barila
1978: Judith Therpauve; Jean-Pierre Maurier
1978: A vizsgálóbíró asszony (Madame le juge); tévésorozat; Guérin
1978: Menj a mamához, a papa dolgozik (Va voir maman, papa travaille); Vincent
1977: Bonheur, impair et passe; tévéfilm; Igor
1977: La comédie du train des pignes; a komédiás
1977: Fayard bíró, akit seriffnek hívtak (Le juge Fayard dit Le Shériff); Marec felügyelő
1976: L’ombre des châteaux; Luigi
1976: Hôtel Baltimore; tévéfilm; Bill
1975: Az egér és a macska (Le chat et la souris); Pierre Chemin
1975: Nem lesz olajháború (La guerre du pétrole n’aura pas lieu); Padovani
1975: Francia kapcsolat 2. (French Connection II); Jacques
1975: Hajtóvadászat (La traque); Paul Danville
1975: Nem is olyan rossz ember… (Pas si méchant que ça); Julien
1974: La cloche tibétaine; tévésorozat; Vlagyimir Petropavlovszkij
1974: Padena ou le soir de ce jour-là; tévéfilm; Gilles
1974: A világ közepe (Le milieu du monde); Paul
1974: La gueule ouverte; Philippe
1974: Juliette és Juliette (Juliette et Juliette); Juliette Vidal csábítója
1973: A Sakál napja (The Day of the Jackal); fiatal csendőr
1973: Kamouraska; Antoine
1972: Le franc-tireur; Michel Perrat
1972: Egy olyan szép lány, mint én (Une belle fille comme moi); Clovis Bliss
1972: Húszévesen a hegyekben (Avoir 20 ans dans les Aurès); Perrin hadnagy
1972: Rak; Lucien
1971: Le mot frère et le mot camarade; monodráma; egymaga
1971: Két angol lány és a kontinens (Les deux Anglaises et le continent); Diurka
1971: Sátáni ötlet (Max et les ferrailleurs); Losfeld
1971: Bűn és bűnhődés (Crime et châtiment); tévéfilm; Razumikin
1970: Családi fészek (Domicile conjugal); részeg ember

Kiadott írásai

Portrait de l’artiste au nez rouge; Balland-Égée kiadó, 1988 (ISBN 2715807201).
Pas un jour sans une ligne; Les Belles Lettres kiadó, 1992 (ISBN 225144002X).
Clinique de la raison close; Les Belles Lettres kiadó, 1997 (ISBN 2251440992).

Jegyzetek

↑ ^a ^b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
↑ ^a ^b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 18.)
↑ ^a ^b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
↑ ^a ^b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
↑ ^a ^b filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
↑ Extrait de naissance (születési akvi. kivonat), No. 2/066/1940
↑ Extrait de décès (halálozási akvi. kivonat), No. 11/448/423/2001
↑ Biographie. biosstars.com. [2010. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 30.)
↑ ^a ^b (2001. augusztus 26.) „Philippe Léotard inhumé ce mardi” (francia nyelven). L’Obs. (Hozzáférés: 2017. május 11.)
↑ À mon frère qui n'est pas mort, François Léotard, Sablon:P.
↑ Philippe Léotard - Cinémathèque française. Cinema.encyclopedie.personnalites.bifi.fr. (Hozzáférés: 2023. szeptember 28.)
↑ Noel Megahey: La Gueule ouverte (1974) (angol nyelven). The Digital Fix.uk, 2009. április 28. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 30.)
↑ ^a ^b Philippe Léotard Biographie (francia nyelven). Biosstars.com. [2013. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva].
↑ Saumur: Faustine Léotard de retour dans le Saumurois (francia nyelven). Le Courrier de l’Ouest (ouest-france.fr), 2012. október 20. (Hozzáférés: 2020. december 30.)
↑ Faustine Léotard az Internet Movie Database oldalon (angolul)