Petrovo (szerbül: Петрово, régi neve Ćela), falu Bosznia-Hercegovinában, Bosanska krajina területén, Prijedor községben, a Szerb Köztársaságban.
Fekvése
Bosznia-Hercegovina északnyugati részén, Banja Lukától légvonalban 40, közúton 60 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 5, közúton 6 km-re délre, 137 – 200 méteres tengerszint feletti magasságban, a Szana és a Saničani-tó közötti sík területen fekszik. Maga a település kiterjedt alföldi jellegű. Gornja Ćela, Dornja Ćela, Ramici, Jakupovici, Bastasi és Cerici településrészekből áll.
Népessége
| Nemzetiségi csoport
|
Népesség
1991[3]
|
Népesség
2013[3]
|
| Szerb
|
415
|
528
|
| Bosnyák
|
1634
|
1038
|
| Horvát
|
40
|
23
|
| Jugoszláv
|
48
|
1
|
| Egyéb
|
10
|
43
|
| Összesen
|
2147
|
1633
|
Története
A Gomjenica-patak feletti magaslat felső részén található erődítmény maradványainak tanúságai szerint a teepülés területe már az őskorban lakott volt éa a késő bronzkortól a kora vaskorig volt használatban.[4] Amikor az oszmánok megszállták a Prijedori mezőt, és továbbnyomultak Bosznia-Hercegovina mai határától északnyugatra és északra, az a domb, amelyen később Ćela volt található, csupasz volt. Petrovót ugyanis régen Ćelának hívták. A dombról szép kilátás nyílik a Prijedori mezőre, Kozaracra és Kozara-hegységre. Itt található Dvorina ősi erődje, Bosznia-Hercegovina egyik legrégebbi régészeti lelőhelye. A legenda szerint ez a hely onnan kapta a nevét, hogy a régi oszmán kelle szó fejet jelent, így feltételezhető, hogy ez hely és a rajta lévő csupasz domb egy fejre emlékeztette az oszmánokat, vagy valami fej leesett és azon a dombon pihent.[5] A település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz, ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia része lett. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része. Jugoszlávia megszállása után a falu a Független Horvát Állam (NDH) része lett.
1945-től a település a szocialista Jugoszlávia része volt. A helyiek a mezőgazdaságból éltek egészen addig, amíg néhány szakértő megépíttette a „Ribnjak” tavat, ami teljesen megváltoztatta a régió klímáját. Az 1991-es népszámlálás szerint Ćelának 2147 lakosa volt. Közülük 1634-en vallották magukat muszlimnak/bosnyáknak, 415-en pedig szerbnek. Mindössze 45 lakosa volt horvát, közülük 30 vallotta magát jugoszlávnak, azaz más, különböző nemzeti kisebbséghez tartozónak. A boszniai háború idején a település a Boszniai Szerb Köztársasághoz tartozott. Ćela megmenekült a más bosnyák településeken elszenvedett nagy emberveszteségektől. A rettegés azonban nem kerültée el őket. Nagyszámú férfit tartottak fogva koncentrációs táborokban, és mivel Ćela a Prijedort a tomašicai bányaterülettel összekötő úton található, 1992. július végén a helyiek egy része szemtanúja volt megölt bosnyákok megcsonkított holttesteivel teli teherautóknak, melyek Mataruški Brdo területéről a tomašicai tömegsírhoz szállították őket. 1992 nyarának végén mindkét čelai mecsetet lerombolták. Nagyszámú kiutasított bosnyák csatlakozott a bosznia-hercegovinai hadsereghez. A lakosság többi része elmenekült és szétszórtan él a világban. Mivel Ćela közel van a városhoz és szerb települések veszik körül, az elűzött bosnyákok házait ma már szerb menekültek lakják. A daytoni békeszerződést követő területfelosztásnál a település Prijedor község részeként a Szerb Köztársaság területéhez került A szerb hatóságok mai napig nem adtak ésszerű választ arra, hogy a hatóságok miért nevezték át Ćela helyi közösségét Petrovóra.[5] A helyiek zöldséget és néhány gabonafajtát termesztenek a szántóföldeken.
Oktatás
A „Branko Radičević” Általános Iskola 1973-ban épült.
Nevezetességei
- Szent Péter és Pál ortodox templom a boszniai háború után épült.
- Mecset már régóta állt a településen, az utolsó 1966-ban épült, amit 1992-ben romboltak le a szerb fegyveresek. Bastasban volt egy régi famecset is, mely szintén elpusztult. Az új mecset építése 2003-ben fejeződött be.[6]
- Dvorina – őskori erődítmény maradványai a Gomjenica-patak feletti magaslat felső részén. A lelőhely ovális alaprajzú, délkelet-északnyugati tájolású. Legmagasabb része a felső plató, mely alatt északkeletre és nyugatra több, kisebb terasz helyezkedik el, melyeken keresztül lehetett bejutni az erődbe. Falmaradványok nincsenek, így feltételezhetően a védelmet paliszádok képezték. A felső platón jó állapotban megmaradt a kultúrréteg, melynek mélysége 1 méter körüli. A leletek alapján az erődítményt a késő bronzkorban építették és a kora vaskorig volt használatban.[4]
Jegyzetek
