Kilátás a Garabonciás utca modern villanegyedéből az Írhás árokra, mögötte Magasút városrészben az Ördög-orom meredek lejtője dominálja a tájat, jobboldalon a Sas-hegy bújik meg
A Gazdagréten található, barokk stílusú Szentháromság-szobor már évszázadok óta, egész pontosan 1761 óta díszíti a Törökbálinti és a Gazdagréti út, valamint az Irhás árok találkozásánál álló járdaszigetet.
A XX. századig Gazdagrét mezőgazdasági, szőlőtermesztő terület volt a XI. kerület szélén. A hagyomány szerint egy sváb szőlősgazdát, aki az Irhás árokban dolgozott, a lovával és a kocsijával együtt magával sodort egy hirtelen támadt nyári zivatar folyamán az áradó víz. A Törökbálinti útnál lévő pallónál fennakadt, és így megmenekült. Ezért hálából egy fogadalmi szobrot emeltetett a megmenekülése helyén.
Egy másik hagyomány szerint a XVIII. században a pestisben elhunytak számára létesítettek örök nyughelyet a Dévai intézet helyén. Ebben a temetőben állt egykor ez a szobor. Később a temetőt felszámolták, de a szobor megmaradt.