Otto von Bülow 1930. január 9-én csatlakozott a német haditengerészethez. Pályafutásának első tíz évében a Deutschland és a Schleswig-Holsteincsatahajón, valamint több légvédelmi egységen szolgált. 1939. június 1-jén sorhajóhadnaggyá léptették elő. 1940 áprilisában áthelyezték a 21. tengeralattjáró-flottillához, és hét hónappal később átvette az U–3 iskolahajó kapitányi posztját. 1941 augusztusában az U–404 kapitánya lett, első őrjáratára 1942 januárban futott ki Kielből. Hat háborús küldetése volt, ezek során 15 hajót pusztított el, köztük a Brit Királyi HaditengerészetHMS Veteranrombolóját.[1]
1943. április 23-án Bülow négy torpedót lőtt ki az HMS Biter brit kísérő hordozóra, amelyről azt gondolta, hogy a USS Rangeranyahajó. Négy robbanást hallott, és rádión azt jelentette a főhadiszállásnak, hogy valószínűleg elpusztította a USS Rangert. Dönitzék megerősítést kértek, amit Bülow meg is tett, mivel biztos volt a találatban. Ennek köszönhetően, habár valójában egyik torpedója sem talált, megkapta a tölgyfalombokat a Lovagkeresztjéhez. A USS Ranger elsüllyesztését megírta a német sajtó, és Adolf Hitler saját kezűleg tüntette ki a parancsnokot. Az amerikaiak lecsaptak az esetre, és gyávasággal vádolták a német tisztet.[1]
Bülow az őrjárat után más pozícióba került. 1943. június 1-jén korvettkapitánynak nevezték ki, majd szeptembertől megalapította a 23. – kiképző – tengeralattjáró-flottillát Danzigban. 1945 tavaszán kinevezték az U–2545 kapitányának, de őrjáratot nem tett vele. A háború utolsó heteiben az egyes haditengerészeti rohamzászlóaljat irányította. Brit hadifogságba került, ahol három hónapot töltött.[1]
* A hajó nem süllyedt el, csak megrongálódott
** Hadihajó
A háború után
1956 júliusában csatlakozott a szövetségi haditengerészethez. 1960-ban ő vette át Charlestonban a Z–6 rombolót, a korábbi USS Charles Ausburne-t az amerikai haditengerészettől. 1963-ban a harmadik rombolóraj parancsnokának nevezték ki. 1965-től öt éven át a hamburgi laktanya parancsnoka volt. 1970-ben nyugállományba vonult.[1]
