Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!
Ez a szócikk sürgős javításra/bővítésre szorul, mert vállalhatatlan, katasztrofális állapotban van. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!
20 éven át Sigmund Freud egyik legközelebbi munkatársa volt. Szerkesztője volt a két legfontosabb analitikus folyóiratnak, illetve ügyvezető igazgatója Freud kiadójának. 1926-ban elhagyta Bécset és Párizsba ment. Élete hátralevő részében Franciaországban és az USA-ban foglalkozott pszichoanalízissel.
1905-ben a 21 éves Otto Rank bemutatott egy rövid kéziratot, egy tanulmányt, amely annyira lenyűgözte Freudot, hogy meghívta a szerzőt, hogy legyen a titkára a feltörekvő Bécsi Pszichoanalitikus Társaságnak. Így lett Rank az első fizetett tagja a pszichoanalitikus mozgalomnak, és Freud „jobbkeze” majdnem 20 éven át.
Rank egyike volt Freud hat munkatársának, akik összegyűltek egy titkos bizottsággá, egy „gyűrűvé”, hogy megvédjék a pszichoanalitikus áramlatot, például jogvitákban. A körhöz orvosok, írók, művészek is tartoztak. Rossz előjelnek számított azonban, hogy nem volt a tagok közt egyetértés. Rank volt a legtermékenyebb szerzője a „gyűrűnek” amellett, hogy Freud maga terjesztette ki a pszichoanalitikus elméletet a legendáknak, mítoszoknak, művészeteknek és a kreativitás egyéb alkotásainak. Rank szorosan együttműködött Freuddal, közreműködött két fejezetnyi mítosz és legenda megírásában, Az álomfejtés című könyv későbbi kiadásaiban. Neve sok éven át szerepelt Freud neve alatt a címlapon, ez volt Freud egyik legnagyobb munkája.
1915 és 1918 között Rank a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület titkára volt, melyet Freud alapított 1910-ben. A csekély létszámú pszichoanalitikus világban mindenki megértette, hogy mennyire tiszteletben tartja Freud Rank munkásságát és az ő burjánzó kreativitását a bővülő pszichoanalitikus elmélet terjesztésében, miszerint gondolatainkat és tetteinket nagyrészt tudattalan folyamatok irányítják.[1]Paul Roazen volt az első tudós, aki Freud and His Followers című könyvének Rankról szóló fejezetében megmutatta, milyen közel álltak Freudhoz Rank és felesége, Tola, aki egy kiváló analitikus volt.[2]
1924-ben megjelent Rank Das Trauma der Geburt und seine Bedeutung für die Psychoanalyse[3][4] című könyve (angolra fordítva 1929-ben The Trauma of Birth címmel), melyet Rank Freudnak ajánlott születésnapi ajándékként. A tudattalannak az intellektuális felfogóképesség számára hozzáférhetetlen voltát hangsúlyozta. De mi pontosan ez a megismerhetetlen tudattalan? Ödipális? Preödipális? Azt vizsgálta, hogy a művészet, a mítosz, a vallás, a filozófia és a terápia hogyan van megvilágítva a szeparációs szorongás által az Ödipusz-komplexus kialakulása előtti fázisban. De Freud elméletében nem volt ilyen szakasz. Freud fáradhatatlanul azt magyarázta, hogy az Ödipusz komplexus volt a magja a neurózisnak és a művészet, mítosz, a vallás, a filozófia, a terápia alapító forrásának – sőt minden emberi kultúrának és civilizációnak. Ez volt az első alkalom, hogy valaki a belső körből azt merte sugallni, hogy az Ödipusz-komplexus talán nem a legfőbb okozati tényező a pszichoanalízisben.
Rank volt az első, aki használta a "pre-Ödipusz" kifejezést egy nyilvános pszichoanalitikus fórumon 1925-ben. 1930-ban saját írásainak önelemzésekor megfigyelte, hogy a pre-ödipuszi szuper-ego azóta eléggé hangsúlyozott lett Melanie Klein írásaiban, anélkül, hogy őt megemlítené. 1924-től Rank A születés traumájára egy egész elméletet és terápiás módszert konstruált. Az anya és gyermeke születés körüli, majd kissé később prenatális kapcsolatuk a pszichoanalitikusok érdeklődési körébe került. Az Oxford English Dictionary következő kiadásában, Rank került jóváírásra a „pre-Ödipusz” kifejezés megalkotásáért, amelyet korábban tévesen gondoltak Freud és Klein által bevezetett szónak.
Említett művében a tanítvány azt fejti ki, hogy a megszületés életünk első nagy traumája: az anyaméh békés és háborítatlan világából hirtelen kiűzetünk. Aztán ez a megrázkódtatás – az anyától való elszakadás – az életünk minden nagyobb szorongásos válságának alapesete lesz: ez jelenik meg a fejlődés során lassan elinduló és eltávolodó gyermekben, az Ödipális-konfliktusban, életünk nagy döntési dilemmáiban, de még a haldoklásban is. Életünk minden fontos változása, váltása és döntése valójában elszakadás, és minden ilyen helyzetben szorongást élünk át. „Amikor írtam, magam sem értettem” – mondta Rank egy barátjának a könyvről 1933-ban. „A könyv annak az elképzelésnek a nagyszabású víziója, hogy a világot a szeparáció irányítja”, nemcsak az anyától vagy „belső tárgyaktól”, de a jelentős személyek mentális reprezentációitól is.[5]
Rank az 1924-ben megszületett művével, bár abban a születésről ír, mégis egy kapcsolat halálát idézte elő. A mester és barát Sigmund Freud úgy érezte, hogy tanítványa A születés traumája című munkájával letért az ortodox pszichoanalízis szűk ösvényéről, s ezért némi tétovázás után – Jung, Adler és mások után – a kedvenc tanítvánnyal is végleg megszakította kapcsolatát, jelezve a többi tagnak saját belső köréből, hogy Rank veszélyesen közel volt az „anti-Ödipusz eretnekséghez”. Szembesülve Freud határozott ellenállásával, Rank tiltakozásul lemondott a Bécsi Pszichoanalitikus Társaság alelnöki posztjáról, Freud kiadójának igazgatói pozíciójáról, illetve az Imago és a Zeitschrift társ-szerkesztőségéről. Legközelebbi barátja, Ferenczi Sándor, akivel Rank együttműködött az 1920-as évek elején az új tapasztalati, objektum-relációs és „itt és most” megközelítések kezelésében, eleinte kételkedett Rank pre-Ödipusz elméletének a jelentőségében, de Rank ellenvetéseiben a klasszikus analitikus technikát illetően nem.
1927-ben egy előadáson, Rank megjegyezte, hogy a sebészi terápia kiirtja és elszigeteli az egyént érzelmileg, mivel próbálják tagadni az érzelmi életet. A pszichoanalízis túlságosan tág teret adott a szexualitásnak. Freud kezdettől végig ismételgette, hogy az emberi jelenségek – minden érzés, szeretet, gondolat, akarat – oka, ha rejtetten is, a nemi késztetés. Rank szerint érzelmeink maguk a kapcsolataink. Az érzelmi élet tagadása az akarat, az alkotói élet, valamint az interperszonális kapcsolatok tagadása is egyben.[6]
Rank soha nem tagadta, hogy a szexualitás biológiailag alapvető. De tudta, hogy minden érzelmi tapasztalat – érzés, szeretet, gondolat, akarat – szexualitássá redukálása Freud egyik legnagyobb tévedése volt, és „folytonos zavar forrása lett, amit tanítványai hosszú időre állandósítottak”.[7]
Noha senki nem figyelt rá, Rank mutatott rá először erre a zavarra az 1920-as évek végén. Freudnál – írja Rank Will Therapy című művében – „az érzelmi élet a szexuális szférából alakul ki, ennélfogva nála a szexualizáció valójában emocionalizációt jelent”.[6] „A szexuális élmény túlságosan korlátozott jelentést kapott", mondta egyszer Otto Rank Anais Ninnek. „A pszichoanalízisben még mindig láthatók ennek következményei, abban a téves elképzelésben, hogy mivel a szexualitás biológiailag alapvető, ezért vezető szerepet is kell játszania”.[8]
Nehezen megfogható Rank képe a szexualitásról, amely jóval messzebb ment az „az ok” felfedésénél. „Az árnyak szeretője számára semmi nem vész el” – mondja Nin, egykori terapeutájára és szeretőjére, Otto Rankra utalva. „A rejtély megmarad”.[8]
Ferenczi megrémült a Freuddal való kapcsolat elvesztésének lehetősége miatt, azért megszakította Rankkal való kapcsolatát. „Ő volt a legjobb barátom, és nem volt hajlandó beszélni velem.”- mondta Rank.
Rank szerint, minden érzelmi élet megalapozója a jelen. A Will Therapy-ban megjelent, hogy Rank az „itt és most” kifejezést először használja a pszichoterápiás irodalomban. Freud megalkotta a múltbéli elfojtás fogalmát, melyek a tudattalanná váló emlékek és motivációk révén nagy hatással vannak a személy viselkedésére. Ahelyett a szó helyett, hogy Verdrängung (elfojtás), mely arra fektette a hangsúlyt, hogy a tudattalant elnyomták a múltban, Rank inkább azt a szót használta, hogy Verleugnung (tagadás), amelynek középpontjában inkább a beteg jelene áll. Ahogy Otto Rank mondta, minden, amit önmagunkban megvalósítunk, megváltoztatja a külső valóságot is.
1926-1939-ig Franciaországban, majd Amerikában Rank nagy sikereket ért el, mint terapeuta és író. Gyakran tartott előadásokat egyetemeken, mint a Harvard, a Yale, a Stanford Egyetem és a University of Pennsylvania. Rank persona non grata volt a hivatalos pszichoanalitikus világban. „A pszichológián túl születtem, és azon túl akarok meghalni” – írta Otto Rank 1939 júniusában, halála előtt négy hónappal – „de elsősorban azon túl akarok élni – és valaha ez volt az utam”.[9]
1939 októberében, 55 éves korában New Yorkban Rank vesefertőzés következtében hirtelen meghalt, egy hónappal azután, hogy Freud 83 évesen, jom kippurkor, a zsidó bűnbánat napján, orvosi segítséggel öngyilkos lett Londonban. „Komisch”, suttogta Rank a halálos ágyán: „furcsa, különös, komikus”.[5]
Freuddal ellentétben, aki különleges írói adottságaiért Goethe-díjat kapott, Rank nem volt az írás mestere. „Egyszerűséget szeretnék” – vallotta meg Jessie Taftnak. „Minden egyébbel már rendelkezem”.[10]
Rank írásai sokáig megzavarták az őt félreértő Freud-követőket, akik azt állították, hogy Rank „száműzte a tudattalant”[11]Will Therapy, Art and Artist és Beyond Psychology című műveiből.
Az utóbbi évtizedben sor került Rank posztfreudiánus munkájának alaposabb értékelésére.[12] Ma sokan tekintik Rankot a modern pszichoterápia három fő irányzata, a humanisztikus,[13] az egzisztenciális[14] és a tárgykapcsolati[15] megközelítés legjelentősebb előfutárának. Rank újrafelfedezése 1973-ban, a Pulitzer-díjasErnest BeckerThe Denial of Death című művével indult meg, aki Rank posztfreudiánus írásait egyesítette Kierkegaardegzisztencializmusával.
Magyarul megjelent művei
A születés traumája; ford. Frigyes Júlia; Oriold és Társai, Bp., 2017
Jegyzetek
↑Atkinson & Hilgard (2005.) Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó Kft.
↑Roazen, P. (1990): Tola Rank. In: Journal of the American Academy of Psychoanalysis 18(2): 247–259.
↑Leipzig : International Psychoanalytischer Verlag, 1924. 207 p.
↑Magyar nyelven: A születés traumája és annak jelentősége a pszichoanalízis számára.
↑ abLieberman, E. J. (1985): Acts of Will: The Life and Work of Otto Rank. New York: Free Press.
↑ abRank, O. (1929–1931 [1978]): Will Therapy: An Analysis of the Therapeutic Process in Terms of Relationship. J. Taft ford. New York: Norton. (Technik der Psychonalyse II–III. Leipzig–Wien: Deuticke, 1929–1931.).
↑Karush, A. (1989): Instinct and affect. In: Psychoanalysis: Toward the Second Century. A. M. Cooper et al. szerk. New haven, CT: Yale University Press.
↑ abNin, A. (1966): The Diary of Anais Nin, vol. 1: 1931–1934. New York: Harcourt, Brace and World.
↑Rank, O. (1939): Hand-written note found in Box 14b of Rank Collection, Rare Book and Manuscript Library, Columbia University.
↑Taft, J. (1958): Otto Rank: A Biographical Study Based on Notebooks, Letters, Collected Writings, Therapeutic Achievements and Personal Associations. New York: Julian.
↑Rudnytsky, P. (1991): The Psychoanalytic Vocation: Rank, Winnicott, and the Legacy of Freud. New haven, CT: Yale University Press.
↑Menaker, E. (1982): Otto Rank: A Rediscovered Legacy. New York: Columbia University Press.
↑Kramer, R. (1995): The birth of client-centered therapy: Carl Rogers, Otto Rank, and "the beyond." In: Journal of Humanistic Psychology 35(4): 54–110.
↑Schneider, K.–May, R. (1995): The Psychology of Existence: An Integrative Clinical Perspective. New York: McGraw-Hill.
↑Kramer, R. (1996): Insight and blindness: visions of Rank. O. Rank szerk. In: A Psychology of Difference: The American Lectures, 3–47. Princeton NJ: Princeton University Press.
Források
Atkinson & Hilgard (2005) Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó Kft.
Roazen, P. (1990): Tola Rank. In: Journal of the American Academy of Psychoanalysis 18(2): 247–259.
Lieberman, E. J. (1985): Acts of Will: The Life and Work of Otto Rank. New York: Free Press
Rank, O. (1929–1931 [1978]): Will Therapy: An Analysis of the Therapeutic Process in Terms of Relationship. J. Taft ford. New York: Norton. (Technik der Psychonalyse II–III. Leipzig–Wien: Deuticke, 1929–1931)
Karush, A. (1989): Instinct and affect. In: Psychoanalysis: Toward the Second Century. A. M. Cooper et al. szerk. New haven, CT: Yale University Press
Nin, A. (1966): The Diary of Anais Nin, vol. 1: 1931–1934. New York: Harcourt, Brace and World
Rank, O. (1939): Hand-written note found in Box 14b of Rank Collection, Rare Book and Manuscript Library, Columbia University
Taft, J. (1958): Otto Rank: A Biographical Study Based on Notebooks, Letters, Collected Writings, Therapeutic Achievements and Personal Associations. New York: Julian
Rudnytsky, P. (1991): The Psychoanalytic Vocation: Rank, Winnicott, and the Legacy of Freud. New haven, CT: Yale University Press
Menaker, E. (1982): Otto Rank: A Rediscovered Legacy. New York: Columbia University Press
Kramer, R. (1995): The birth of client-centered therapy: Carl Rogers, Otto Rank, and "the beyond." In: Journal of Humanistic Psychology 35(4): 54–110.
Schneider, K.–May, R. (1995): The Psychology of Existence: An Integrative Clinical Perspective. New York: McGraw-Hill
Kramer, R. (1996): Insight and blindness: visions of Rank. O. Rank szerk. In: A Psychology of Difference: The American Lectures, 3–47. Princeton NJ: Princeton University Press
