Orbán Katalin (Budapest, 1950. augusztus 20. –) keramikus, képzőművész tanár.
Görög csecsemőként, hat hónaposan került Magyarországra, 1951-ben anyakönyvezték.[2][3]
A Magyar Iparművészeti Főiskola szilikátipari tanszékének kerámia szakán végzett 1974-ben, ahol Csekovszky Árpád keramikus, szobrászon túl neves mesterei Rákosy Zoltán festőművész és Jánossy György építész voltak. 1974–1975-ben egy évet az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának újgörög nyelvszakára járt, tanárai: Szabó Kálmán és Caruha Vangelio voltak.[4][5] 1974–1977 között a Budapesti Porcelángyárban dolgozott tervezőként, majd a Frankel Leó Általános Iskolában 1978-ban rajztanárként. 1989–1991 között a Magyar Iparművészeti Főiskola Mesterképző Intézet tanára volt, 1994–1996-ban a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola esti tagozatának kerámia szakos növendékeit oktatta.
1977-ben és 1978-ban ösztöndíjasként a Siklósi Kerámia Alkotótelepen dolgozott, külföldi ösztöndíjjal hosszabb ideig tartózkodott 1980-ban Görögországban, 1985-ben Belgiumban. 1979 és 1991 között szinte éves rendszerességgel a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió alkotóműhelyében dolgozott.
1974-től tagja a Művészeti Alapnak, 1980 óta pedig a Képző- és Iparművészek Szövetségének.[5] A Magyar Szilikátipari Tudományos Egyesület és 1982-től a Genfi Nemzetközi Kerámia Akadémia (Academie Internationale de Céramique, AIC) tagja.
Férje Lőrincz Győző keramikus, akivel rendszeresen együtt szerepeltek a kiállításokon.[6] Fiatalkori arcképei.[7]
Munkái elsősorban építészeti kerámiák, reliefrajzok, festmények és szobrok magas hőfoktartományban égetve. Amint 2012-ben írták róla: Alkotásai a kortárs magyar kerámiaművészet reneszánszaként „megismételhetetlen, egyedi, olvadáspontig hevített, oxidokkal színezett agyagokból…” jöttek létre.[8]
Az 1980. évi szombathelyi Öregtoronyban (Zwinger) rendezett kiállítása során írták az ekkor bemutatott műveiről: „Képeket állít össze. Színes, nosztalgikus, biedermeieres hangulatokat vállal. Akkor is, ha az ovális, cirádás keretbe sík és plasztikus formát szorít, akkor is, ha töredékekből illeszt össze emléket, élményt. Az érzelmekre hatnak a kis képek. Porcelánt, samottot, városlődi agyagot egyaránt használ…”[9]
Ugyancsak 1980-ban, a VI. Pécsi Kerámia Biennálén kiállított műveit így jellemezték: „Orbán Katalin is a táblaképet veszi célba öntött, mázas fajansz kompozícióiban, de más eszközökkel: ő maga is bekeretezett kompozíciókat, kvázi-táblaképeket állít elő, s e kereten belül »történik valami«: drapéria jelenik meg, pozitív vagy negatív irányban megmozgatja a síkot, azaz a plasztika eszközeivel tagadja a képet.”[10]
1978 és 1996 között keletkezett műveinek színes válogatását lásd Szabó M. László képzőművész honlapján.[27]