Családja salzburgi gyökerekkel rendelkezett, de a Mosshammer fivérek már Bécsben születtek. Apjának szállodái voltak, anyja családja a selyemiparban volt érdekelt. Ezen az ágon rokona volt Hans Makart (1840–1884) osztrák festő.
Kezdetben hegedült, majd 13 éves korától a Bécsi Konzervatóriumban zongorázni és hárfázni tanult. A zeneelméletet Anton Brucknernél, a hárfát Antonio Zamaránál tanulta. Mint kimagasló tehetség Stefánia királyi hercegnő támogatását élvezte, első koncertjét is az ő jelenlétében adta 15 évesen. Az iskolát kitüntető éremmel végezte el.
Kisebb megszakításokkal 1898 és 1920 között a budapesti Zeneakadémiahárfa tanszakát is vezette, és tanított a Nemzeti Zenedében is. Tanszéki elődje a szintén osztrák és ugyancsak Zamara-tanítvány Alfred Kastner volt, aki később Angliában telepedett le és szerzett világhírnevet. Kinevezésekor 300 Ft volt az éves tiszteletdíja. Az 1918/1919-es tanévben – talán betegsége miatt – leváltották, erre az időre legtehetségesebb tanítványa, Revere Gyula helyettesítette. Tanítványa volt Guttmann Márta, akit 14 évesen az elsők között vettek fel a Zeneakadémia 1911-ben indult speciális művészképző tanszakára. A fiatal hárfás az első diplomát szerzett női hárfás lett Magyarországon.[1]
Zenekari munkája mellett szólistaként is gyakran szerepelt. Idős kora és elismertsége ellenére egy ízben például az akkor még 19 éves hegedűvirtuózzal, a később világhírűvé lett Koncz Jánossal is fellépett.
1894-től rendszeres meghívott volt Bayreuthban, és a Wagner-családdal baráti kapcsolatba került. Mint bayreuthi hárfás, világhírnevet szerzett, s feltehető, hogy a hazai Wagner-kultusz kiterjesztésében is jelentős szerepe vállalt. Játszott „a Wagner-ciklusban, a Tannhäuserben, a Lohengrinben, a Parsifalban és a Niebelungen-trilógiában” (Zenelap).
Baráti kapcsolata volt Strobl Alajos szobrászművésszel, akinek epreskerti műtermében is megfordult, és aki portrészobrot készített róla. Az alkotás idején fényképfelvételek készültek, melyeken a készülő szobor, illetve a művészek láthatók. A mellszobor a rendszerváltás után családi ajándékozás révén az Operaház tulajdona lett, számos Mosshammer-fényképpel, levéllel, plakáttal együtt.
Fiatalon, ötvenkét éves korában hunyt el. A családi emlékezet szerint öröklött gyomorbaja volt. A Kerepesi úti temetőben ravatalozták fel, s 1965-ig a 38. parcellában lévő sírhelyen nyugodott, majd leánya, Mihálkovics Árpádné, Mosshammer Margit sírjában helyezték végső nyugalomra.[2][3]
A Mosshammer-fivérek jelentős hatást gyakoroltak a magyar hárfaművészet alakulására, ketten együtt csaknem félévszádon át voltak a meghatározó alakjai: „A művészi hárfajáték fogalma hazánkban összeforrott a Mosshammer-névvel. A Mosshammer-testvérek: Román és Ottó nálunk e hangszer művészetének úttörői, mint szólisták s ugyanakkor mint legkiválóbb zenekaraink európaszerte méltányolt erősségei s különösen pedig mint a hárfa első főiskolai professzorai.” (Muzsika)
Bár a róla emlékezők elfelejtik megemlíteni, kétségtelen, hogy pedagógiai munkájának legfontosabbja az öccsére való hatása volt. Ő volt az, aki a Nyugat-Európában és Amerikában jelentős sikereket elért fiatal Ottót Magyarországra hívta, bevonta a főiskolai oktatásba, s beajánlotta Bayreuthba és a magyar Operaházba.
Mint zeneszerző számos átiratot, kisebb darabot és egy Zenekari tanulmányok c. művet is írt. Bár a közönség ezeket már nem ismeri, a hárfatanításban ma is felhasználják őket. Ahogy kézzel jegyzetelt kottáit is, melyeket a főiskolai könyvtár kapott meg.
A nemzetközi hárfás szakirodalomban mint egykori neves bayreuth-i hárfást említik. A Morley Harps hárfagyártó cég Mario Lorenzi és az ő útmutatásai alapján épített a fesztivál részére egy hangszert, ami akkoriban a világ legnagyobb, szerkezetileg a legerősebb hárfájának számított.
Román jelentős nemzetközi karriert adott fel, és öccsével együtt igazi magyarrá lett. Ezt a körülményt korábbi méltatói nem hangsúlyozták.
Strobl Alajos által mintázott szobra a Magyar Állami Operaház Dalszínház utcai bejáratán megközelíthető emeleti szoborpanteonban látható.[4]
Zenelap. Közlöny a zeneművészet összes ágai köréből. 1897. december 15., XI. évf. 28. szám (első és legfontosabb életrajzi írás róla, címlapon a fényképe)
1898/39. sz. kinevezési okmány Otarrah József zeneakadémiai titkár aláírásával (Operaház archívuma)
Színház és Divat. 1918. szeptember 1. 31. old.
Érdekes Újság, 1920/39. sz., 21. old.
S[omogyi] V[ilmos]: A Mosshammerek. Muzsika, I. évf. 2. sz., 1958. február, 41. o.
Roslyn Rensch: Harps and Harpists. (Revised edition) Indiana University Press, Bloomington and Indianapolis, 2009., 179. o. ISBN 978-0-253-34893-7
.jpg)
