Middelburg város és alapfokú önkormányzatú közigazgatási egység, azaz községZeeland tartományban, Hollandia délnyugati részén.
Földrajz
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Történelem
A városban 844-ben építettek egy apátságot, mely egészen a 16. századig használatban maradt (ma múzeumként illetve a tartományi kormány székhelyeként használják). 1217-ben városi kiváltságokat kapott, majd ezután fontos kereskedelmi központ lett. A középkor folyamán fontos szerepet játszott az Anglia és Flandria közötti kereskedelemben. A 17. században Middelburg lett a Holland Kelet-indiai Társaság egyik központja. A helyi kereskedőket gazdaggá tette a rabszolga-kereskedelem is. A 18. században a korábbi védművek (várárkok) jelentős részét lerombolták. A második világháborúban, 1940. május 17-én a német Luftwaffe bombázta Middelburg városközpontját, hogy a térségben állomásozó holland csapatok letegyék a fegyvert. A háború után a városközpontot újjáépítették.
Gazdaság
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Oktatás
2004-ben nyitotta meg kapuit a Roosevelt Academy. Itt működik Zeeland egyetlen egyeteme.
Háztartások száma
Middelburg háztartásainak száma az elmúlt években az alábbi módon változott:
Közlekedés
Middelburg vasútállomásáról IC járatok indulnak Hollandia több nagyvárosába (Amszterdam, Hága, Rotterdam).
Sport
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!