Mező Imre (politikus)

Mező Imre
SzületettMehrel Izsák
1905. december 13.
Ramocsaháza
Elhunyt1956. november 1. (50 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1949. május 5. – 1953. május 17.)
Halál okalőtt seb
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
Politikai pályafutása
PártMagyar Kommunista Párt (1945–48)
Magyar Dolgozók Pártja (1948–56)
A Wikimédia Commons tartalmaz Mező Imre témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Mező Imre, született Mehrel Izsák (Ramocsaháza, 1905. december 13.Budapest, 1956. november 1.[1]) szabó, magyar kommunista politikus.

Pályafutása

Ramocsaházán született 1905. december 13-án este fél 11-kor, Mehrel Izsák néven, Mehrel Selig, 54 éves, dombrovai születésű izraelita hitközségi sakter és Blaulicht Sára, 39 éves, tarnovi születésű asszony gyermekeként.[2] Szabóinasnak tanult Kisvárdán, majd 1925-ben Belgiumba emigrált.[3] Tagja lett a belga kommunista pártnak, és innen indulva jelentős karriert futott be a nemzetközi munkásmozgalomban. Harcolt a spanyol polgárháborúban, a Nemzetközi Brigád tagjaként segítette a köztársasági erőket. Később a francia ellenállásban vett részt.

1945-ben hazatért és a Magyar Kommunista Párt (MKP) majd a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) mozgalmi embere lett. 1953-ban megbízták a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) egyik osztályának vezetésével. 1956 júliusától az MDP Központi Vezetőségének tagja. A vezetőségben kérte az október 23-i tüntetés engedélyezését. Október 23-ától a párt Katonai Bizottságának tagja, mely az általuk ellenforradalminak nevezett erők lefegyverzésében vállalt volna szerepet. Mező Imrét ez a bizottság kérte fel, hogy október 24-étől lássa el a Budapesti Pártbizottság épületében lévő civilek irányítását.[4]

A Köztársaság téri események

A pártház a forradalom első napjaiban számos kommunista csoportnak adott biztonságosnak gondolt helyet. Nemcsak a budapesti (de nem országos) pártvezetés tartózkodott itt, de számos pártmunkás, néhányuk családja, két szakasznyi ÁVH-s fegyveres, akiket a pártház védelmére rendeltek ki, továbbá a Néphadsereg kb. kilenc tisztjéből álló társaság, összesen kb. 150 fő. Politikai vezetőként Mezőnek a házban lévő fegyveres alakulatok parancsnokságába is beleszólása volt. A Katonai Bizottság valójában a megalakulásától kezdve megosztott volt. A tétlenkedést megelégelve főtisztek egy kisebb csoportja szervezkedésbe kezdett, mely a pártvezetőség tagjai felé a munkásmilíciák megszervezésére irányult, valójában a Nagy Imre-kormány és az országos pártvezetés elleni katonai puccs kivitelezését tűzte ki célul. Ennek a csoportnak adott helyet a pártbizottság épülete. Mező Imre október 29-én felkérte a katonai vezetőknek e csoportját, hogy biztonságuk érdekében hagyják el a pártházat, amit azonban nem tettek meg. Mező, figyelembe véve, hogy nem volt keményvonalas rákosista, őt magát pont a reformokat teljesen elutasító és a pártházban tartózkodók által sem szeretett Kovács István budapesti első titkár helyett nevezték ki (akit akarata ellenére hazaküldött), feltehetően a pártház biztonsága érdekében próbálta elküldeni a katonákat.

1956. október 30-án fegyveres konfliktus alakult ki. A Köztársaság téri csata során arra a döntésre jutott, hogy a tankokkal megerősített túlerővel szemben a bentiek már nem tudják tartani magukat. A Magyar Néphadsereg két tisztjével együtt, fehér zászlóval elindult, hogy a pártházat elhagyja, és bejelentse az ostromlóknak, hogy a házat feladják; az ezt követő események azonban vitatottak, többek között az is, hogy a kapun egyáltalán kiléptek-e.[5] Annyi bizonyos, hogy annak közelében mindhárman később halálosnak bizonyuló lövést kaptak. Vitatott, hogy vajon bentről vagy kintről érkeztek a lövések. Az azonban biztos, hogy a lövések hátulról érték. Egyes szemtanúk vallomása szerint a halálos sorozatot Falábú Jancsi csapata adta le az Erkel Színház közeléből.[6][7] Két társának holttestét meggyalázták, lábuknál fogva felakasztották az ostromlók.

A helyszínre érkező – a feldühödött tömeget megfékezni szándékozó – corvinista nemzetőrök kórházba vitték, ahol azonban sérüléseibe 36 óra múlva belehalt.[8]

Legendák haláláról

A forradalom leverése után elterjedt legenda szerint őt nem a térről, a támadók lőtték le, hanem hátulról, a pártházból, a vele egyet nem értő „elvtársak”. Ez a tévhit a rendszerváltás után még inkább szárnyra kapott, noha egyetlen szemtanú sem támasztotta alá.[7]

Gosztonyi Péter az 1994-es művében „máig felderíthetetlen okok következményének” tartja Mező halálát. Hasonlóképpen Tulipán Éva is: „A források ismeretében is csak kérdőjeleket tehetünk, valószínűsíthető azonban, hogy a pártbizottság titkárát nem ugyanabból a szögből érte a golyó, mint Asztalos János és Papp József ezredeseket. Míg a tisztek elölről kaptak – egy, illetve több – golyót, addig Mező Imre oldalt, hátulról szenvedhetett találatot. Ez a tény megkérdőjelezi azt a közkeletű elméletet, amely biztosra veszi, hogy Mezőt a forradalmárok lőtték le.[7]

Kövér László is erre utalt a 2002-es választási kampányban egy lakossági fórumon: „Medgyessy Péter és Kovács László nem mert kijönni a Köztársaság téri pártszékházból, nehogy úgy járjanak, mint szegény Mező Imre, akit onnan kilépve hátba lőttek.”[7]

Az állítást azonban az orvosok tanúvallomása is cáfolja, de egyébként sem döntő, hogy Mezőt hol érte a lövés, hiszen amikor megpillantotta a rászegezett fegyvereket, önkéntelenül is elfordulhatott. Nem indokolható feltételezés, hogy a pártház védői vették volna célba, egyébként ez ennyi szemtanú mellett nem maradhatott volna titokban.[7]

Emlékezete

Mező Imre sírja Budapesten. Kerepesi temető: Mm. J.3.

Mező Imre halálát a kádári propaganda politikai céljai igazolására használta fel. Mitologikus tettet láttatott benne, miközben magának a Köztársaság téri eseménynek a tisztázását nem tette meg. A legendák mindkét oldal szellemi örökösei között tovább élnek. Fehér Könyv: „A fegyveres ellenforradalmi bandák is megmutatták »kibontakozási« programjukat: a tűzszünet leple alatt, a szovjet csapatok távozása után, október 30-án támadást hajtottak végre a párt budapesti székháza ellen.”

Nevét a rendszerváltásig a Mező Imre út (ma: Fiumei út) őrizte. Sírja a Munkásmozgalmi Panteon[9] díszhelyén van. A Munkásmozgalmi Panteon hivatalosan 1959-ben született meg.[10]

Az Óbudán található Vihar utcai általános iskola 4882. sz. úttörőcsapata is Mező Imre nevét viselte.[11] Dunaújvárosban és Szegeden pedig egy általános iskola is.[12][13] Makón egy kollégium viselte a nevét; az épület jelenleg[mikor?] átalakítás alatt áll, helyén az önkormányzat Közhivatalok Háza néven egy 1250 négyzetméteres irodaházat alakított ki.[14] Örkényen ma is van róla elnevezett utca.

Az ötvenedik évfordulóra a tragikus eseményeknek Térey János és Papp András Kazamaták című drámája állít emléket.[15]

Szegeden a Tisza-parti Általános iskola is Mező Imre nevét viselte.

Kaposváron 1964-ben vagy 1965-ben a korábban egyszerűen Mező utcának nevezett November 4. utcát Mező Imre utcára nevezték át. 1991-ben, mivel az addigi név a kommunista rendszerhez kötődött, visszanevezték Mező utcára.[16]

Jegyzetek

  1. Halálesete bejegyezve a Budapest VII. ker. polgári halotti akv. 1603/1956. folyószám alatt.
  2. Születése bejegyezve Ramocsaháza polgári születési anyakönyvek, 1905. év, 119. folyószáma alatt.
  3. Mező Imre | Magyar életrajzi lexikon | Kézikönyvtár. www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 30.)
  4. Mező Imre. [2007. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. október 4.)
  5. Elbukott, mégis győztes. A köztársaság téri csata. Tulipán Éva történésszel beszélget Szentpály Juhász Miklós. Magyar Katolikus Rádió, 11:30.-12:00.
  6. Litván György: Mítoszok és legendák 1956-ról'. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 4.)
  7. a b c d e Eörsi
  8. Gosztonyi Péter: A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza'. [2006. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. október 4.)
  9. Munkásmozgalmi Pantheon
  10. Apor Péter: Immortalitas imperátor: a Munkásmozgalmi Panteon születése
  11. Úttörőcsapatok Magyarországon
  12. Mező Imre Általános Iskola, majd Aranyvölgyi Általános Iskola
  13. admin: Államosítás – Tisza-parti Általános Iskola (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2021. szeptember 30.)
  14. Megépült Makón a Közhivatalok Háza - Delmagyar.hu
  15. Térey János és Papp András: Kazamaták, Katona József Színház, rendezte Gothár Péter. [2007. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. október 4.)
  16. Récsei Balázs: „…mert nem a térben, hanem az időben léteztek…” – Kaposvár utcáinak, tereinek (n)évtörténete (PDF). Somogyi Almanach, 2016 (Hozzáférés: 2017. július 3.)

Forrás

További információk

Read other articles:

Marta Baldó. Marta Baldó Marín (Villajoyosa, 8 de abril de 1979) é uma ex-ginasta espanhola. Competindo na ginástica rítmica, foi medalhista de ouro nos Jogos Olímpicos de Atlanta[1]. Referências ↑ Apoteosis en Barajas para recibir Hemeroteca Este artigo sobre desportista é um esboço. Você pode ajudar a Wikipédia expandindo-o.vde

 

 

Bupati BantaengPetahanaAndi Abu BakarPenjabatsejak 26 September 2023KediamanRumah Jabatan BupatiMasa jabatan5 tahunDibentuk1960Pejabat pertamaA. Rifai Bulu Berikut ini adalah daftar bupati Bantaeng yang menjabat sejak pembentukannya pada tahun 1960. No Bupati Mulai menjabat Akhir menjabat Prd. Ket. Wakil Bupati 1 A. Rifai Bulu 1960 1965 1 2 Aru Saleh 1965 1966 2 3 Solthan 1966 1971 3 4 H.Solthan 1971 1978 4 5 Drs. H.Darwis Wahab 1978 1983 5 1983 1988 6 6 Drs. H.Malingkai Maknun 1988 1993...

 

 

Dr.コトー診療所 > Dr.コトー診療所 (テレビドラマ) Dr.コトー診療所 志木那島診療所のロケ地(与那国島)ジャンル テレビドラマ原作 山田貴敏脚本 吉田紀子演出 中江功平井秀樹小林和宏(第1期)高木健太郎(第2期)出演者 吉岡秀隆柴咲コウ時任三郎朝加真由美大塚寧々 富岡涼 泉谷しげる筧利夫小林薫製作制作 フジテレビ 放送放送国・地域 日本 第1期プロデュー

1884 treaty between the United Kingdom and Transvaal London Convention (1884)A Convention Between Her Majesty the Queen of the United Kingdom of Great Britain and Ireland and the South African RepublicDelegates from the South African Republic to the London Convention (1884).TypeRetrocession AgreementContextRetrocession of the South African Republic after the First Boer WarSigned27 February 1884LocationLondonEffective27 February 1884ConditionRatification by four signatoriesExpiration31 May 190...

 

 

Jan Mandijn Hans Holstein I- Erasmus - Jan Mandijn. Gravure van Jan l'Admiral Persoonsgegevens Geboren ca. 1500,Haarlem ( Graafschap Holland) Habsburgse Nederlanden Overleden ca. 1560,Antwerpen ( Hertogdom Brabant) Habsburgse Nederlanden Beroep(en) Kunstschilder RKD-profiel Portaal    Kunst & Cultuur Jan Mandijn, Mandijn ook gespeld als Mandyn (Haarlem, ca. 1500 – Antwerpen, ca. 1560) was een Zuid-Nederlands schilder behorend tot de Antwerpse School. Jan Mandijn, Drieluik met sc

 

 

Graf Paskewitsch-Eriwanski Iwan Fjodorowitsch Paskewitsch-Eriwanski, Graf von Eriwan, Fürst von Warschau (auch Paskiewitsch geschrieben; russisch Иван Фёдорович Паскевич, граф Эриванский; * 8. Maijul. / 19. Mai 1782greg. in Poltawa; † 20. Januarjul. / 1. Februar 1856greg. in Warschau) war ein Marschall der russischen Armee. Inhaltsverzeichnis 1 Leben 1.1 Frühe Karriere 1.2 Erfolge im Kaukasus 1.3 Einsätze in Polen, Ungarn u...

Indeks FTSE 100 (1984-Oktober 2012) Indeks FTSE 100, juga disebut FTSE 100, FTSE, atau, secara informal, footsie /ˈfʊtsiː/, adalah sebuah indeks pasar saham dari 100 saham perusahaan publik yang diperdagangkan di Bursa Saham London dengan kapitalisasi pasar tertinggi. FTSE 100 adalah salah satu indeks saham yang paling banyak digunakan dan dipandang sebagai ukuran kemakmuran bisnis untuk bisnis diatur oleh hukum perusahaan Britania Raya. Indeks ini dikelola oleh FTSE Group, sebuah anak per...

 

 

Carte représentant les deux zones linguistiques de la Communauté valencienne selon le titre 5 de la Loi : en vert clair figurent les zones du domaine linguistique castillan, les zones de langue valencienne étant indiquées en vert foncé. La Loi d'usage et d'enseignement du valencien (en valencien : Llei d'Ús i Ensenyament del Valencià ; castillan : Ley de uso y enseñanza del valenciano) (LUEV) est une loi publiée le 23 novembre 1983 par la Généralité valencienne...

 

 

American politician from North Carolina Ray JeffersJeffers in 2023Member of the North Carolina House of Representativesfrom the 2nd districtIncumbentAssumed office January 1, 2023Preceded byLarry Yarborough Personal detailsBornBrannon Ray JeffersPolitical partyDemocraticResidenceRoxboro, North CarolinaAlma materNorth Carolina Agricultural & Technical State UniversityOccupationNon-profit organizationWebsiteOfficial website Brannon Ray Jeffers an American politician who is a...

2010 Indian filmShockOfficial posterDirected byH. S. RajasekarProduced byAmarchand JainVijay SuranaStarring Ramesh Aravind Suma Guha Neenasam Ashwath CinematographyNiranjan BabuEdited bySanjeeva ReddyMusic byM S MaruthiProductioncompanySri Sankeshwara FilmsRelease date 5 November 2010 (2010-11-05) CountryIndiaLanguageKannada Shock is a 2010 Indian Kannada-language psychological thriller film[1] directed by H. S. Rajasekar. A remake of Kaun? (1999), the film stars Ramesh...

 

 

For other uses, see East Village (disambiguation). Neighborhood of San Diego in San Diego, CaliforniaEast Village, San DiegoNeighborhood of San DiegoEast VillageEast Village, San DiegoLocation within Central San DiegoCoordinates: 32°43′27″N 117°10′2″W / 32.72417°N 117.16722°W / 32.72417; -117.16722Country United States of AmericaState CaliforniaCounty San DiegoCity San DiegoZIP Code92101Area code619Websiteeastvillagesandiego.com Modern studio apar...

 

 

Portrayal of a stage character by a performer of a different sex Sarah Bernhardt as Hamlet Travesti is a theatrical character in an opera, play, or ballet performed by a performer of the opposite sex. For social reasons, female roles were played by boys or men in many early forms of theatre, and travesti roles continued to be used in several types of context even after actresses became accepted on the stage. The popular British theatrical form of the pantomime traditionally contains a role fo...

This article is about the Korean series. For the Chinese series, see Reset (2022 TV series). South Korean TV series or program ResetPromotional posterGenreCrime drama Mystery ThrillerWritten byKim Yong-kyun Kim Pyung-joongDirected byJang Hyuk-rinStarringChun Jung-myungKim So-hyunCountry of originSouth KoreaOriginal languageKoreanNo. of episodes10ProductionProducerHan Ji-sungRunning time60 minutesProduction companyMiiN PicturesOriginal releaseNetworkOCNReleaseAugust 24 (2014-08-24)&#...

 

 

Song by Manic Street Preachers FuturologySingle by Manic Street Preachersfrom the album Futurology Released22 September 2014StudioFaster Studios, Cardiff, Wales; Hansa Studios, Berlin, GermanyGenreAlternative rockLength3:05LabelColumbiaSongwriter(s)James Dean Bradfield, Nicky Wire, Sean MooreProducer(s)Loz Williams & Manic Street PreachersManic Street Preachers singles chronology Walk Me to the Bridge (2014) Futurology (2014) Together Stronger (C'mon Wales) (2016) Music videoFuturology on...

 

 

Indian temple painter K. SyamalakumariNationalityIndianOccupationmural painterKnown forrestoring Kerala's temple muralsSpouseG. Azhicode K. Syamalakumari aka Syamala Kumari is an Indian temple painter. This was an occupation traditionally carried out by men. Her work includes painting at the Sri Padmanabhaswamy Temple in Kerala. She has been awarded the Nari Shakti Puraskar. Life She was the first woman known to have been a Mural Artist in temples in Kerala.[1] She gained an inte...

ولي عهدفرع من أميروريث واضحأميرة النوع لقب نبيلمنصب تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات ألقاب النبلاء إمبراطور ملك أرشيدوق ولي عهد دوق أكبر أمير / إنفانتي دوق فورست [الإنجليزية] مركيزمرغريف / لاندغراف كونت / إيرل فيكونت  / نائب المركيز [الإنجليزية] بارون بارونيت [ا...

 

 

Italian football player and manager Andrea Sottil Personal informationDate of birth (1974-01-04) 4 January 1974 (age 50)Place of birth Venaria Reale, ItalyHeight 1.84 m (6 ft 0 in)Position(s) DefenderYouth career1991–1992 TorinoSenior career*Years Team Apps (Gls)1992–1994 Torino 13 (0)1994–1996 Fiorentina 33 (1)1996–1999 Atalanta 91 (2)1999–2003 Udinese 87 (6)2003–2004 Reggina 24 (1)2004–2005 Genoa 33 (1)2005–2008 Catania 66 (1)2008–2009 Rimini 37 (1)2009...

 

 

اليمستان  - قرية -    تقسيم إداري البلد  إيران[1] المحافظة مازندران المقاطعة مقاطعة آمل الناحية الناحية المركزية القسم الريفي قسم تشلاو الريفي خصائص جغرافية إحداثيات 36°09′51″N 52°23′43″E / 36.16417°N 52.39528°E / 36.16417; 52.39528 الارتفاع 1602 متر  السكان التع...

Brandon SalimLahirBrandon Nicholas Salim19 September 1996 (umur 27)Jakarta, IndonesiaAlmamaterSingapore Institute of ManagementPekerjaanPemeranmodelmusikuspresenterTahun aktif2008—sekarangOrang tuaFerry Salim (bapak) Brandon Nicholas Salim (lahir 19 September 1996) adalah pemeran, model, musikus, dan presenter Indonesia keturunan Tionghoa dan Palembang. Ia merupakan putra dari aktor dan model Indonesia, Ferry Salim. Kehidupan awal Brandon lahir di Jakarta, 19 September 1996. Ia m...

 

 

Stasiun Lalang DB04 Kereta api luar biasa sedang uji coba rangkaianLokasiLalang, Medang Deras, Batu Bara, Sumatera Utara 21258IndonesiaKoordinat3°22′11″N 99°25′27″E / 3.369861°N 99.424227°E / 3.369861; 99.424227Ketinggian+3,56 mOperator Kereta Api IndonesiaDivisi Regional I Sumatera Utara dan Aceh Letakkm 17+700 lintas Bandar Tinggi-Pelabuhan Kuala Tanjung[1] Jumlah peronSatu peron sisi yang cukup tinggiJumlah jalur3 (jalur 2: sepur lurus)LayananDat...

 

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!