Share to: share facebook share twitter share wa share telegram print page

Max Frisch

Max Frisch
1974 körül
1974 körül
Élete
Született1911. május 15.
 Svájc, Zürich,
Elhunyt1991. április 4. (79 évesen)
Zürich,
NemzetiségSvájc svájci
SzüleiFranz Bruno Frisch
Karolina Bettina Wildermuth
Házastársa
  • Gertrud Frisch-von Meyenburg (1942. július 30. – 1959)
  • Marianne Frisch (1968–1979)
GyermekeiUrsula Priess
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)építész és író
Alkotói évei1927–1991
Kitüntetései
  • Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka (1984)
  • Büchner-díj (1958)
  • Conrad Ferdinand Meyer Prize (1938)
  • Wilhelm Raabe-díj (1954)
  • Schiller Memorial Prize (1965)
  • Nagy Schiller-díj (1973)
  • A német könyvszakma békedíja (Hartmut von Hentig, 1976)
  • Neustadt Nemzetközi Irodalmi Díj (1986)
  • Heinrich Heine-díj (Düsseldorf) (1989)
  • Charles Veillon prize in the German language (1958)
  • Jeruzsálem-díj (1965)
  • Common Wealth Award of Distinguished Service (1985)
  • a Birminghami Egyetem díszdoktora
  • a Berlini Műszaki Egyetem díszdoktora
Hatottak ráBertolt Brecht, Thornton Wilder
A Wikimédia Commons tartalmaz Max Frisch témájú médiaállományokat.

Max Frisch (Zürich, 1911. május 15. – Zürich, 1991. április 4.) svájci építész, író. A legkiemelkedőbb svájci írók közé tartozik, munkássága része a német irodalomnak. Életének közel nyolcvan éve alatt a drámák és a regények mellett az építőművészetben is tudott alkotni. Kiemelkedő drámái az És a holtak újra énekelnek, a Biedermann és a gyújtogatók, jelentős regénye a Stiller, a Homo Faber és a Ganteibein legyen a nevem.

Fiatalkora és tanulmányai

1911. május 15-én született Franz Bruno Frisch és Karolina Bettina (Wildermuth) Frisch fiaként. Apja neves építészmérnök-építőművész volt. A családja őt is építésznek szánta, de már gimnazista korától megmutatkozott az irodalom és főleg a drámairodalom iránti elkötelezettsége és tehetsége. Tizenhat évesen megírta első drámáját, amelyet egy levéllel elküldött Jürg Reinhartnak, a legnevesebb rendezőnek. Reinhart válaszban méltatta a fiú tehetségét, és szép jövendőt ígért neki, de segítségképpen elmagyarázta, hogy tehetséget mutató kísérlete miért nem alkalmas még színházi előadásra.[1][2]

A fiú tanult a szakszerű magyarázatból, és tovább kísérletezett. Eközben elvégezte a műszaki egyetemet, és építészmérnöki diplomával egyelőre az apai utat folytatta hamarosan egy pályázaton első díjat is nyert.[3]

Irodalmi pályafutása

1938-ban egy prózai művével elnyerte az egyik legnagyobb irodalmi díjat, a Conrad Ferdinand Meyer-díjat. Ettől kezdve az irodalmat tartotta fő hivatásának. A második világháború alatt Frisch egy ideig a határőrségnél teljesített katonai szolgálatot. Humanista érzelmeivel, és demokrata meggyőződésből eleve gyűlölte a fasizmust, melynek fajelméletét hevesen kritizálta. A háborúba kényszerített német kisembereket ugyanolyan áldozatoknak tudta, mint ellenfeleiket, valamint egyértelműen a nyugati hatalmak mellett állt, habár a kapitalizmus ugyanolyan távol állt tőle, mint a bolsevizmus.[3]

Meg volt győződve arról, hogy a tragédiákba sodort magánembereknek minden politikai rendszer idegen, azonban az életben maradottak számára is közös a gyász. Ezt fogalmazta meg És a holtak újra énekelnek című drámájában. Ezt a művét műfajilag requiemnek nevezte. Dramaturgiai jellege szerint a mű a középkori moralitás-játékokhoz hasonlatos. Személyei jelképes alakok, fogalommá vált halottak, vétlenül és értelmetlenül elpusztított katonák: Tom, Hans és Iván – egy amerikai, egy német és egy orosz fiú. Körülöttük a halottak kórusa.

Már ennél a művénél látszik, hogy stilisztikailag és a szerkesztés szempontjából Brecht, és Wilder drámái voltak a legnagyobb hatással rá. Frisch Brechttől az elidegenítő módszert, Wildertől pedig a narrátor szerepeltetését használta fel. Az Andorra 1945-ben jelenik meg, majd 1947-ben már csehül, majd hamarosan szinte minden európai és Amerikában honos nyelven. Magyarországon 1958-ban mutatták be. Még ez évben elkészül következő, még ennél is sikeresebb tragikomikus játéka, a Biedermann és a gyújtogatók, ami szintén egy szimbolikus színpadi mű, ezúttal a gyáva kispolgárról. Biedermann a moralitásokból ismert Jedermann, a testet öltött általános emberi paródiája. Biedermann úgy fél az emberiséget fenyegető gyújtogatóktól, hogy igyekszik kedvesnek lenni hozzájuk, még házába is befogadja őket, remélve, hogy majd az általános tűzvészben ő megmenekülhet. A komor cselekmény szinte bohózatos feldolgozása ókori és középkori színpadi lehetőségeket nyújt a szerepekhez. A cselekményt a „Tűzoltók kórusa” kíséri.[4] 1958-ban Büchner-díjjal tüntették ki.

E két színjátékkal lett világhírű. Mivel az irodalmi világban elvárták a folytatást, egyre jelentékenyebb, izgalmasabb, mindig jelképes színpadi műveket alkotott. Ezek közül a legjelentősebb az Andorra című, ami szintén egy moralitás-játék. Alakjai, színhelyei elvonatkoztatottak, főszereplői a „Férfi” és a „Nő”, a többi szerep testet öltött fogalom. Témája a fajgyűlölet irtóztató és mindenkire káros embertelensége. Az évszázad egyik legkitűnőbb humanista színpadi műve.[3]

Regényei

Max Frisch, Stiller (1954) könyvborító

Már a világ egész irodalmi élete tudomásul vette, hogy Frisch a kor nagyon jelentékeny drámaírója, amikor egymás után több regénnyel jelezte, hogy a szépprózának is mestere. Ezekben, főleg a már korán például az 1954-ben írt Stillerben, de a későbbiekben is az egzisztencialista filozófia fő problémája, a személyiség kettős arculata a központi témája. Bár ezek elvont, filozófiai témák, de mivel a cselekményük konkrét olvasmányként érdekesek, igazi olvasmányos történetek.

Max Frisch egyszerre volt kitűnő író és jelentékeny építész. 1945-től híres, majd később világhírű, akinek népszerűsége, elismertsége 1991. április 4-én bekövetkezett haláláig töretlen maradt.

Drámái

  • Utazás Pekingbe (Bin oder Die Reise nach Peking)
  • Amikor a háború végetért (Als der Krieg zu Ende war)
  • És a holtak újra énekelnek (Nun singen sie wieder)
  • Biedermann és a gyújtogatók (Biedermann und die Brandstifter)
  • Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul (Die große Wut des Philipp Hotz)
  • Biográfia. Egy játék (Biografie. Ein Spiel)
  • Andorra

Magyarul

  • És a holtak újra énekelnek. Requiem. Színdarab; ford., utószó Ungvári Tamás; Európa, Bp., 1958 (Modern könyvtár)
  • Biedermann és a gyújtogatók. Tandráma, tanulság nélkül; ford., utószó Ungvári Tamás, kardalok ford. Görgey Gábor; Európa, Bp., 1960 (Modern könyvtár)
  • Andorra. Dráma; ford. Sz. Szántó Judit; Színháztudományi Intézet, Bp., 1961 (Világszínház)
  • Életrajz. Játék; Színháztudományi Intézet, Bp., 1968
  • Stiller. Regény; ford., utószó Szabó Ede; Európa, Bp., 1970
  • Homo Faber; ford. Petra-Szabó Gizella; Európa, Bp., 1971 (Európa zsebkönyvek)
  • Drámák; ford. Bányay Geyza et al., utószó Földényi F. László; Európa, Bp., 1978
  • Az ember a holocénban jelenik meg; ford. Györffy Miklós; Európa, Bp., 1982
  • Max Frisch–Friedrich Dürrenmattː Levélváltás; tan. Peter Rüedi, ford. Tandori Dezső; Glória, Bp., 1999 (Hírességek levelei)

Jegyzetek

  1. Max Frisch (angol nyelven). kirjasto.sci.fi. [2009. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  2. Max Frisch (német nyelven). suhrkamp.de. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  3. a b c Hegedüs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok. MAX FRISCH (1911-1991). Magyar Elektronikus Könyvtár. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  4. Max Frisch. literatura.hu. (Hozzáférés: 2011. május 15.)

További információk

  • Max Frisch életrajz. ekultura.hu. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  • Max Frisch (angol nyelven). gradesaver.com. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  • Max Frisch "Andorra" dokumentumfilm (német nyelven). youtube.com. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  • Pabis Eszter: Svájc mint elbeszélés. A nemzeti és narratív identitás kérdései Max Frisch műveiben; Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2013 (Orbis litterarum)
Kembali kehalaman sebelumnya