Édesapja katonakarmester, édesanyja operaénekes volt. Nemzetisége vitatott. Grazban, Berlinben, majd Münchenben tanult. Utóbbi helyen Ernst Preusenál, aki az első férje lett.
1901-ben debütált a straßburgi Városi Színházban Puck (Weber: Oberon) szerepében. Három évig maradt itt. 1904-ben szerződött a müncheni Udvari Operához, ahol hamarosan a társulat egyik vezető énekese lett. Itt kezdett Wagner-szerepekre szakosodni, ami aztán meghatározta egész pályáját és hírnevét. 1905-től rendszeresen szerepelt Európa vezető színpadain. Ezen évek betetőzéseként 1911 nyarán felléphetett a Bayreuthi ünnepi játékokRing-produkciójában, mindjárt három szereppel: Waltraute, Floßhilde és az első norna volt.
1911 őszén hívta meg a Metropolitan Opera, ezzel kezdődött meg amerikai élete. A november 13-i kitüntetésnek számító évadnyitó előadáson lépett először színpadra Amnerisként (Verdi: Aida), Arturo Toscanini vezényletével, Enrico Caruso és Emmy Destinn partnereként. A következő tizenkilenc évadban a társulat egyik erőssége volt, természetesen a Wagner-szerepek vezettek itt is repertoárjában. Hangterjedelmét növelte a hochdramatische szoprán irányába. (Itt ismerte meg második férjét is egy olasz tenorista kolléga, Edoardo Ferrari-Fontana személyében. Hat évig tartott ez a házasság.) Jellemző népszerűségére, hogy amikor az első világháború kitörésekor bojkottot hirdettek a német művészekre, őrá ez nem vonatkozott. 1930-ban, ismét Amneris alakjában búcsúzott a „gyémántpatkó” közönségétől.
A vendégszereplések a Metropolitan-években sem szüneteltek. Legtöbbször Chicagóban (1911–21) és a 20. század első felében élvonalbelinek számító Buenos Aires-i Teatro Colónban szerepelt. Több európai útja is volt. Hangversenyénekesként is gyakran szerepelt. Búcsúkoncertje 1938-ban volt.
1942-ben még fellépett egy vígjátékban a Broadwayen.
1930-ban kezdett tanítani, előbb New Yorkban, majd a kaliforniai San Fernando Valleyben.
Harmadszor is megházasodott, utoljára a sofőrjét választotta.