Magyarország éghajlatát közvetlen természeti környezete, a Kárpát-medence keretében célszerű vizsgálni. Ennek a térségnek az éghajlatát az határozza meg, hogy három nagy európai éghajlati terület – a kontinentális, az óceáni és a mediterrán – ütközőterületén helyezkedik el. Az ország éghajlata leginkább nedves kontinentálisként jellemezhető.
Általános jellemzők
Magyarország a szoláris éghajlati felosztás szerint a mérsékelt övben helyezkedik el a 45°45' és a 48°35' északi szélességek között, amely nagyjából az Egyenlítő és az Északi-sark közötti középhelyzetnek felel meg. A Föld éghajlati képének áttekintése során hazánkat a hűvös éghajlatok tartományába sorolhatjuk, azon belül a kontinentális éghajlat hosszabb meleg évszakkal megjelölésű altípusban helyezhetjük el.[2] Erre az éghajlati típusra globálisan az jellemző, hogy az évi hőmérsékletingás jelentős, elkülönül a négy évszak.
Az éghajlat igen változékony, ahol a szélsőséges hőmérsékletű, kevés csapadékú kontinentális éghajlatra módosítólag hat az óceáni és a mediterrán hatás. Ennek előnye – az európai viszonylatban – sok napsütés és magas évi középhőmérséklet, hátránya a gyakori aszály, a relatív kevés csapadék és a késő tavaszi fagyok. [3]
A kontinentális hatást jelzi az egyes teleken tapasztalható kemény hideg. Az óceáni hatások elsősorban a nyugati peremvidékek kiegyenlítettebb hőmérsékletében, bőséges csapadékában jelennek meg, de ez okozza azt is, hogy a térségben 2,5 °C-os pozitív hőmérsékleti anomália mutatkozik a szélességi fok alapján várható átlaghőmérséklettől.
Nyugatról keletre fokozatosan növekednek az évi közepes hőingás értékei (Sopron 19–20 °C, Gyergyószentmiklós 26 °C), ami az óceáni hatás gyengülését és a kontinentális hatás erősödését jelzi.[4]
A földközi-tengeri, mediterrán hatás elsősorban a délnyugati területek őszi, másodlagos csapadékmaximumában érzékelhetőek. A három nagy éghajlati hatás keveredése révén a medence időjárására jellemző a változékonyság, és gyakran alakulnak ki szélsőséges időjárási viszonyok.
Hőmérséklet
Magyarország évi középhőmérséklete 10 °C körüli, ez megközelítőleg 2,5 °C-kal magasabb, mint ami az Egyenlítőtől való távolságból következne. A leghidegebb hónap a január, a legmelegebb a július. Az évi közepes hőingás mindenhol magasabb 20 °C-nál. [3]
A hőmérséklet évi alakulásában három sajátosság figyelhető meg [3]:
Fagyosszentek – májusban. Az ország fölé érkező hideg sarki légtömegek derült éjszakákat, de emiatt erős lehűlést, hajnali fagyokat okoznak.
Medárd-nap – június 8-a körül a nyugatról jövő hűvös, óceáni eredetű levegő hosszan tartó esőzést, tartós lehűlést okozhat.
Vénasszonyok nyara vagy indián nyár – szeptember végén, de inkább október elején tapasztalható csendes, derült, meleg idő, melynek oka a mediterrán hatás.
Éghajlatformáló tényezők
Az éghajlati feltételek Magyarországon is, mint általában, a napsugárzás, a földfelszín és a légkörzés kölcsönhatásának eredményeként formálódnak. Mindegyik tényezőnek a szerepe különböző, de kölcsönös hatásuk állandó.
Napsugárzás
Az országban a csillagászatilag lehetséges napsütéses órák 45%-ban süt a Nap. A napsütéses órák száma kb. 1750 és 2080 óra között alakul. Jelentős a napfénytartam évi ingadozása, közel 800 óra is lehet a különbség.[3] A legnaposabb hónap a július, a legborúsabb a december. Télen a hegyekben több a napsütés, mivel kiemelkednek az alsó ködös légrétegekből.
Magyarország legészakibb és legdélibb területeinek északi szélessége között 3°-os a különbség, ennek megfelelően a napsugárzás beesési szöge közötti szezonális különbség is 3°. A földfelszín évi teljes besugárzása, inszolációja Magyarországon 80-110 kcal/cm² között váltakozik.
Domborzat
Az ország több mint a fele 200 méter tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb síkság, a 400 méter tsz. feletti területek aránya pedig kevesebb, mint 2 százalék.[5] Az éghajlatformáló tényezőknél a domborzatban a Kárpátok hatását kell kiemelni.
A domborzati viszonyok jól megmutatkoznak a különböző magasságú területek hőmérsékleti értékeiben. Az Alföld évi középhőmérséklete 10 °C körüli, a Dunántúli-középhegység hegytetőin 5 °C-ot mérnek. A Kárpát-medencét övező hegyvidékeken az 1500 méteres magasságban az évi középhőmérséklet már csak 2,5 °C.[4]
Csapadék
A csapadék területi eloszlásában is elsősorban a domborzat, illetve a medencehelyzet (tengertávolság) hatása tükröződik. Nyugatról kelet felé haladva jelentősen csökken a csapadék, s ezért van az, hogy legmagasabb hegységein, a Mátra és a Bükk keletebbi fekvésük miatt kevesebb csapadékot kapnak, mint az alacsonyabb, de nyugatabbra levő Bakony.[2] A medence nyugati peremei kapják a legbőségesebb, 800–1400 mm/éves csapadékot, a legszárazabbak pedig a medence központi területei (500–600 mm/év).[6] Hazánk hegyvidéki tájain a csapadék átlagos évi összegének 100 m-es magasságnövekedésére kb. 35 mm-es gyarapodása jut. Az Alföld északkeleti peremén ismét növekszik a csapadék mennyisége, ez azonban az Északkeleti-Kárpátok közelségének hatása.[2]
Az egész medencében érvényesülő nyári csapadékmaximum az erősödő kontinentalitás jeleként kelet felé egyre határozottabbá válik: a Dunántúlon még csak az évi csapadék 28%-a, az Alföldön 30%-a, az Erdélyi-medencében viszont már 40%-a hullik nyáron.[6]
Tavasztól őszig a csapadékhullást gyakran kísérik zivatarok. Az országban évi átlagban 25-40 zivataros nap fordul elő, legnagyobb gyakorisággal május-július között. A legtöbb zivatar az Északi-középhegység térségében, a legkevesebb az Alföld középső területein észlelhető.[2]
Éghajlatunkon a csapadék egy része hó alakjában hull le. 20. század végi adatok alapján az alacsonyabb fekvésű területeken évente átlagosan 20-30 napon havazik, magasabb hegyeinken 50-60 havazásos nap volt.[2]
Szél
A medencejelleg az uralkodó nyugati szeleket is erősen befolyásolja. A szelek általában az úgynevezett szélkapuk felől fújnak a medence belseje felé.[6]
Az országban évente 60-70 alkalommal fordul elő vihar. Legismertebb helyi szél a bakonyi szél, a Balaton-felvidék hegyein átbukó szél, amely hirtelen érkezik, ezért veszélyes a Balaton vizében tartózkodókra. [3]
A klímaváltozás nyomán a közelmúltban felgyorsuló tendencia eredményeként érezhetően mediterrán típusúvá kezd válni hazánk időjárása: hosszú, forró és száraz nyarak, rövid, enyhe valamint hóban szegény telek, a tavasz és az ősz lerövidülése, a növekvő évi átlaghőmérséklet és napfénytartam mellett a gyakori aszályos időszakok között ritkán lehulló, néha azonban nagy mennyiségű – következményeként egyes térségekben akár villámárvizeket is okozó – eső jellemzik.[8][9][10][11][12][13]
Érdekességek
A januári havi középhőmérséklet átlagosan −1 °C, de 2017-ben ez −5,9 °C volt. A márciusi havi középhőmérséklet átlagosan 5–6 °C közt alakul, míg az áprilisi havi középhőmérséklet 11 fok szokott lenni átlagban. 2018 márciusában +3,3 fok volt a havi átlaghőmérséklet, míg áprilisban a havi középhőmérséklet 15,63 °C volt, amely 1901 óta a legmelegebb áprilisnak számít Magyarországon.[14] A májusi legmagasabb átlaghőmérsékletet 2003-ban észlelték, 19,17 fok volt. 2018-ban 19,13 fok volt a májusi átlaghőmérséklet.[15] 2017 átlaghőmérséklete 14,1 fok volt, amely az iparosodás korszaka előtti átlagnál (+12,9 °C) 1,2 fokkal magasabb. 2017 éves középhőmérséklete +11,06 fok volt. 2017-ben átlagosan 605 mm csapadék hullt le Magyarországon.[16]
Hazánkban az országos minimumhőmérséklet átlaga október elején 9 fok körül alakul.[17]
A Nógrád vármegyeiZabar és környéke az ország egyik leghidegebb téli középhőmérsékletű területe. 2020. októberi adatok szerint az év 365 napjából 55-nél Zabar tartja a napi minimumhőmérsékleti rekordot.[21] A település két részből áll: Külső- és Belső-Zabar; a hidegrekordok az utóbbira jellemzők, mivel dombok között, völgyben fekszik, míg Külső-Zabar nyíltabb területen helyezkedik el.[22][23]
↑Eurföldr: Nemerkényi–Móga:Gábris Gyula – Horváth Erzsébet – Horváth Gergely – Kéri András – Móga János – Nagy Balázs – Nemerkényi Antal – Pavlics Károlyné – Simon Dénes, Telbisz Tamás: Európa regionális földrajza - természetföldrajz. www.tankonyvtar.hu. ELTE Eötvös Kiadó (2014) (Hozzáférés: 2016. április 1.) (pdf)
Földrajzportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap