Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

Magyar Ifjúsági Vöröskereszt
MottóRád is szükség van, hogy jobb legyen a világ!
Alapítva1921. február 9.
Típusönkéntes mozgalom
SzékhelyBudapest, Magyarország
ElnökségHarczos Adrienn, Elnök
Iványi-Kalló Vivien, Alelnök

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt weboldala
"Akcióban" a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat önkéntesei

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt a Magyar Vöröskereszt mozgalom 1921 óta működő ifjúsági tagozata.

Története

A Magyar Vöröskereszt mozgalomban a fiatalok a kezdetektől, 1881-től tevékenykednek. Külön tagozatként 1921. február 9-e óta működik a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, melyhez az 1921. június 11-én megjelent kultuszminiszteri rendelet is hozzájárult.

Egy csoport megalakulásához legalább 30 tag jelentkezésére volt szükség. A csoport tisztségviselőit a tagok közül választották. A felügyeletet a tantestületből kijelölt tanító vagy tanárelnök gyakorolta, aki egyben a kapcsolatot is tartotta a csoport és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt központja között.

Az első tanárelnöki értekezletet 1921. október 7-én tartották. Az 1921/22-es tanévben 103 ifjúsági csoport tevékenykedett 2 250 taggal. Az 1931/32-es tanévben 1 033 csoportban 64 627 tagot, 1941 májusában pedig 3 926 csoportban 210 494 tagot tartottak nyilván. A tagok évi 20 fillér tagdíjat fizettek. Az Ifjúsági Vöröskereszt működésének sok pozitív vonása volt. Fontos feladatokat vállalt nevelés terén, közreműködött az emberbaráti érzések, tulajdonságok fejlesztésében.

Az egészségnevelés keretében már 1922-ben elsősegélynyújtás tanfolyamokat szerveztek a fővárosban. 1923 januárjában kiadták az egészségügyi előadások első országos tervezetét, amely általános testápolási kérdésekkel, a fogápolás fontosságával, a gümőkor, továbbá a ragályos betegségek elleni védekezéssel és alkoholizmus káros hatásával foglalkozott. A következő tanévben „Legfőbb kincsünk-egészségünk” címen versenyt kezdeményeztek, amelyet minden évben megszerveztek. A tevékenység bővülését jelzi, hogy az 1934/35-ös tanévben hathetes házi betegápolási tanfolyamokat szerveztek a lányok részére. Hat év alatt összesen 55 budapesti és 245 vidéki csoport rendezett ilyen tanfolyamot.

A háború alatti években szeretetcsomagokat készítettek és gyűjtöttek a fronton harcoló katonák és az itthon maradt hozzátartozóik részére, többek között kórházi felszerelési tárgyak vásárlásával, ágyneművarrással segítették a Magyar Vörös-Kereszt Egylet munkáját.

Utódaik követik a hagyományokat: sok fiatal kapcsolódik be a felnőtt szervezet karácsonyi programjaiba, melyek során betegeket, időseket, gyermekeket látogatnak és ajándékoznak meg az ünnepek előtt.

Küldetése

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt missziója a képviselni a magyar ifjúság céljait és érdekeit hazai és nemzetközi szinten, elősegíteni a fiatalok életének és egészségének védelmét, biztosítani a jövő mozgalmát.

Működésének elvei

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt a Magyar Vöröskereszt szervezeti egységeinél fejti ki tevékenységét mindemellett országos ifjúsági hálózatként működik, melyet a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezető testületei szabályoznak a Magyar Vöröskereszt vezető testületeinek egyetértésével. A hálózat elemeit az alapszervezetek, csoportok, klubok, a területi, a megyei/fővárosi ifjúsági tanácsok és a MIVK Elnökség alkotják, melyek a területi, a megyei/fővárosi vezetőségek és az Országos Vezetőség mellett működnek. Feladatuk az ifjúsági tevékenységek koordinálása, irányítása, szakmai segítségnyújtás, az információáramlás biztosítása.

Programjai és kezdeményezései

Anyák napja

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva.[1]

Sugár Béla 1930-ban, a Török Flóris utcai elemi iskola nevelője kezdeményezésére az ifjú vöröskeresztesek felhívással fordultak a város összes iskoláinak tanulóihoz: Gyűjtsenek adományokat az Anyák szobra elkészítésére. A felhívás eredményes volt, tíz iskola több mint 6 000 tanulója járult hozzá megtakarított pénzével, valamint a szülők, illetve üzemek, tehetős magánszemélyek kegyes adományaikkal ahhoz, hogy az emlékmű elkészülhessen.

A szobor helyét a Szent Erzsébet téren jelölték ki. Alkotója Kaszap Károly szobrászművész volt, aki az anya nőalakját a téren lakó 12 gyermekes Melis Andrásnéról mintázta.

1933. május 28-án, vasárnap délelőtt került sor a szobor ünnepélyes leleplezésére. Felejthetetlen vasárnap délelőtt volt: sok ezer iskolás gyermek, cserkészek, leventék, pedagógusok, a város vezetői, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, a megye, a székesfőváros képviselői, összesen mintegy 16 000 ember szorongott az avatásra várva, a tér zsúfolásig megtelt. Levente zenekar a Himnuszt játszotta, Maczkó István polgári iskola tanulója szavalta Bagdi István igazgató Édesanyánk című, ez alkalomra írt versét. Dr. Petri Pálné, az ünnep fővédnöke mondta el avatóbeszédét. Dr. Simon Elemér, Sopron megye főispánja, az Ifjúsági Vöröskereszt országos elnöke méltatta az erzsébeti Ifjúsági Vöröskereszt tagjainak és az iskolás gyerekek nagyszerű, lelkes hozzáállását a szobor létrehozásához. Ezután következett a koszorúzás, iskolák, egyesületek járultak a szoborhoz, melynek talpazatán ragyogó betűkkel világított a felirat:

„Állj meg és gondolj Édesanyádra!”

Az iskolák tanulói pedagógusok vezetésével édesanyákról szóló műsort adtak a szobor előtt. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget.

A szobor, mint Az Anyák tiszteletére állított emlékmű, egyedülálló volt az egész világon. Méltán váltott ki visszhangot a világsajtóban. Az Ifjúsági Vöröskereszt Világszervezetének nemzeti folyóiratai az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Angliában és Japánban is megemlékeztek a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt eme nagyszerű akciójáról.

Ma a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt minden évben Anyák Napi Akció szervezésével tiszteleg a hagyomány előtt.

Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 2006-ban indította el és a program célja a Balaton-parti strandokon üdülők egészségmegőrzése mellett az elsősegélynyújtás népszerűsítése.

Valamennyi helyszínen 2 képzett önkéntes teljesített szolgálatot a program teljes ideje alatt minden nap 10-18 óra között. A szolgálati idejük alatt a parton történt sérülések, rosszullétek szakszerű ellátása, nagyobb sérülés, betegség esetén a hatékony mentőhívás és a beteg állapotának stabilizálása a feladatuk. A parti elsősegélynyújtók nem vesznek részt vízi mentésben, feladatuk a parti sérülések (például ficam, horzsolás, égés, csípések stb.) ellátása.

A program megvalósítására a Vízi Mentők Magyarországi Szakszolgálatával és a strandokat üzemeltető önkormányzatokkal, vállalatokkal és közhasznú társaságokkal együttműködve kerül sor.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat teljesen ingyenes szolgáltatás, a humanitárius szervezet semmilyen térítést sem kér a strandok üzemeltetőitől.

Bázisiskola program

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 2001-ben indította el Bázisiskola Programját 20 általános iskola részvételével. Az azóta eltelt időben az iskolák száma megsokszorozódott. Mára több mint 150 általános- és középiskola tagja országszerte e programnak, melynek lényege, hogy az iskolai nevelésben kiemelt szerephez jussanak a Vöröskereszt tevékenységével rokon ismeretek. Ez azt jelenti, hogy a programban részt vevő iskolák tanulói például szabadidejükben elsősegélynyújtást tanulnak, rendszeres véradók, illetve azt, hogy az iskola szellemiségéből adódóan természetessé válnak számukra olyan korszerű, életmódbeli magatartásformák, amelyek nem csak egészségük megőrzésében, hanem felelősségteljes közösségi szerepvállalásukban is kulcsfontosságúak.

A bázisiskola elnevezés arra is utal, hogy ezen iskolák a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tagjainak és önkénteseinek fontos bázisai, és ezért a szervezet nagy becsben tartja mindnyájukat.

Bázisovi program

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisovi Programja egy nyitott elkötelezettségen alapuló szakmai hálózat, amely a mozgalom értékeinek és tevékenységének terjesztését és „élővé tételét” célozza az óvodai közösségek (pedagógusok, szülők, családok) valamint természetesen a kisgyermekek körében. A közösségi alapú gondolkodás jegyében az egyes tagóvodák önállóan tevékenykednek a Vöröskeresztben, teret adva a nevelő munkában (akár lefektetve a nevelési terv részeként) a mozgalom eszméinek és tevékenységeinek.

A hálózati munka támogatására a jelentkező intézményeket a Bázisiskola Programhoz hasonló pályázati rendszerben nyilvántartásba veszi a Magyar Vöröskereszt, és évente két alkalommal lehetőséget biztosít arra, hogy a programban részt vevő vöröskeresztes óvópedagógusok, az Ovielnökök tájékoztatást kapjanak a mozgalmat és az ifjúsági szervezetet érintő aktuális kérdésekről.

Versenyek

OEV döntő 2014. – Nyíregyháza

Elsősegélynyújtó verseny

A Magyar Vöröskereszt 1971 óta minden év tavaszán meghirdeti a Felmenő Rendszerű Elsősegélynyújtó Versenyét, melynek célja az elsősegélynyújtók elméleti tudásának, gyakorlati ismereteinek fejlesztése, a társadalmi segítségnyújtás és elsősegélynyújtás] népszerűsítése, a humanitárius szemléletmód terjesztése.

HIV/AIDS Prevenciós verseny

Csecsemőgondozási verseny

A verseny célja a gyermekek és fiatalok – csecsemő-, és kisdedgondozási – elméleti tudásának, gyakorlati ismereteinek fejlesztése, a résztvevők szülői szerepre való felkészítése. Felmenő rendszerű versenyben mérethetik meg a tudásukat a fiatalok, védőnők és gyermekosztályon dolgozó orvosok bírálásával.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. (2020. április 4.) „Anyák napja” (magyar nyelven). Wikipédia. 

Külső hivatkozás

Read other articles:

ازارو كارديناس (بالإسبانية الأمريكية: Lázaro Cárdenas del Río)‏  معلومات شخصية الميلاد 21 مايو 1895(1895-05-21) الوفاة 19 أكتوبر 1970 (75 سنة)مدينة مكسيكو سبب الوفاة سرطان،  والسكري  مواطنة المكسيك  مناصب رئيس المكسيك (44 )   في المنصب1 ديسمبر 1934  – 30 نوفمبر 1940  أبيلاردو إل. رود...

 

エヌ・ティ・ティ・データ・カスタマサービス株式会社NTTDATA CUSTOMER SERVICE CORPORATION 本社が入居する豊洲センタービルアネックス種類 株式会社市場情報 未上場略称 NTTD-CS本社所在地 日本〒135-8178東京都江東区豊洲三丁目3番9号豊洲センタービルアネックス32階設立 1998年3月2日業種 情報・通信業法人番号 1010601041837事業内容 ソフトウェア設計、開発、構築、運用保守代

 

Schlacht bei Weißenburg Teil von: Erster Koalitionskrieg Linie republikanischer Infanterie und Artillerie im Kampf Datum 26. – 29. Dezember 1793 Ort Weißenburg Ausgang Strategischer französischer Sieg Konfliktparteien Frankreich 1804 Frankreich Habsburgermonarchie ÖsterreichPreussen Konigreich PreußenKurfürstentum Bayern Bayern Hessen-Kassel Befehlshaber Lazare HocheJean-Charles Pichegru Dagobert von WurmserKarl Wilhelm Ferdinand von Braunschweig-WolfenbüttelErnst...

Це іберійські ім'я та прізвище. Перше (батькове) прізвище цієї особи Маестре, а друге (материне) прізвище Перес. Габріель Маестре Загальна інформаціяГромадянство  ВенесуелаНародився 22 вересня 1986(1986-09-22) (37 років)Барселона, ВенесуелаВагова категорія напівсередняЗріст 179Р

 

Parque regional del curso medio del río Guadarrama y su entorno Categoría UICN V (paisajes terrestres/marinos protegidos) SituaciónPaís España EspañaComunidad Madrid MadridCoordenadas 40°25′00″N 3°56′00″O / 40.41666667, -3.93333333Datos generalesAdministración Comunidad de MadridGrado de protección Parque regionalFecha de creación 3 de mayo de 1999Legislación Ley 20/1999 de la CdMSuperficie 22 116 haSitio web oficial[...

 

17th International Emmy AwardsDateNovember 20, 1989 (1989-11-20)LocationSheraton New York Times Square Hotel, New York CityHosted bySmothers Brothers ← 16th · International Emmy Awards · 18th → The 17th International Emmy Awards took place on November 20, 1989 in New York City. The award ceremony, presented by the International Academy of Television Arts and Sciences (IATAS), honors all programming produced and originally aired outside the Unit...

2022 novella by Becky Chambers A Prayer for the Crown-Shy AuthorBecky ChambersSeriesMonk & RobotGenreScience fictionPublisherTor.comPublication dateJuly 12, 2022ISBN978-1-250-23623-4Preceded byA Psalm for the Wild-Built  A Prayer for the Crown-Shy is a 2022 solarpunk novella written by Becky Chambers and published by Tor.com on July 12 2022.[1] It is the second book in the Monk & Robot series, preceded by A Psalm for the Wild-Built, which was released on July 13 2021...

 

Porte-du-Quercy Vue du village du Boulvé. Administration Pays France Région Occitanie Département Lot Arrondissement Cahors Intercommunalité Communauté de communes du Quercy Blanc Maire Mandat Christian Bessières 2020-2026 Code postal 46800 Code commune 46033 Démographie Populationmunicipale 560 hab. (2020) Densité 11 hab./km2 Géographie Coordonnées 44° 25′ 15″ nord, 1° 08′ 54″ est Altitude 147 mMin. 108 mMax. 292 m Su...

 

Untuk kegunaan lain, lihat Île-de-France (disambiguasi). Isle de France1715–1810 Bendera Lambang Semboyan: Stella Clavisque Maris Indici  (Latin)Star and Key of the Indian OceanStatusKoloniIbu kotaLaut LouisBahasa yang umum digunakanKreol Mauritius, PrancisAgama Kristen, IslamEra SejarahPeperangan era Napoleon• Didirikan 1715• Dibubarkan 1810 Populasi• 1735 838 Mata uangLivre Prancis Didahului oleh Digantikan oleh Mauritius Belanda Mauritius Britani...

الرابطة الكمبودية 2010 تفاصيل الموسم الرابطة الكمبودية  البلد كمبوديا  المنظم اتحاد كمبوديا لكرة القدم  البطل بنوم بنه كراون  عدد المشاركين 10   الرابطة الكمبودية 2009  الرابطة الكمبودية 2011  تعديل مصدري - تعديل   الرابطة الكمبودية 2010 هو موسم من الرابطة الكمبو

 

Rally and concent that took place in February 2023 at Luzhniki 2023 Moscow rallyDate22 February 2023(9 months ago) (2023-02-22)VenueLuzhniki StadiumLocationMoscow, RussiaCoordinates55°42′58″N 37°33′14″E / 55.716°N 37.554°E / 55.716; 37.554TypeConcert and rally A concert and rally took place on 22 February 2023 at Luzhniki Stadium in Moscow.[1][2][3][4][5] TASS reported that the rally commemorated Defender of...

 

Figura Najświętszej Marii Panny Gwiazdy Morza w bazylice Najświętszej Marii Panny Gwiazdy Morza w Maastricht, najważniejszym katolickim sanktuarium maryjnym w Holandii Figura Najświętszej Marii Panny Gwiazdy Morza w kościele parafialnym Stella Maris w Sliema na Malcie Figura Najświętszej Marii Panny Gwiazdy Morza w klasztorze Stella Maris w Izraelu Najświętsza Maria Panna Gwiazda Morza – starożytny tytuł Marii, matki Jezusa Chrystusa. Określenie Gwiazda Morza jest tłumaczeni...

Este artigo ou secção contém uma lista de referências no fim do texto, mas as suas fontes não são claras porque não são citadas no corpo do artigo, o que compromete a confiabilidade das informações. Ajude a melhorar este artigo inserindo citações no corpo do artigo. (Abril de 2020) Lapônico meridionalÅarjelsaemien gïele Falado(a) em:  Noruega Suécia Total de falantes: ~500 Família: Urálica lapônica  Ocidental   Lapônico mer...

 

The South Asian Games is a biennial multi-sport event which began in 1984. Athletics has been one of the sports held at the Games since the inaugural edition. Records set by athletes who are representing one of the South Asian Sports Council's member states. Men's records Event Record Athlete Nationality Date Games Place Ref 100 m 10.26 NWI Himasha Eashan  Sri Lanka 9 February 2016 2016 Games Guwahati, India [1] 10.28 (-0.2 m/s) Himasha Eashan  Sri Lanka 9 February 2016...

 

Central MarketNama lainMelayu: Pasar SeniHanzi: 中央艺术坊Tamil: மத்திய சந்தைInformasi umumJenisPasar publikGaya arsitekturArt DecoLokasiJalan Tun Tan Cheng Lock,Kuala Lumpur, MalaysiaKoordinat3°08′45″N 101°41′44″E / 3.14583°N 101.69556°E / 3.14583; 101.69556Koordinat: 3°08′45″N 101°41′44″E / 3.14583°N 101.69556°E / 3.14583; 101.69556Mulai dibangun1888Rampung1937PemilikCentral Market...

Location of Sentinel Range in Western Antarctica. Map of northern Sentinel Range. Sostra Heights (Bulgarian: Состренски възвишения, ‘Sostrenski Vazvisheniya’ \'so-stren-ski v&-zvi-'she-ni-ya\) are the heights rising ro 2352 m[1] at Mount Malone on the east side of northern Sentinel Range in Ellsworth Mountains, Antarctica. They extend 22 km in northwest–southeast direction and 16.5 km in northeast–southwest direction. The heights are bounded b...

 

Der Stabshauptmann ist seit 1993 ein militärischer Dienstgrad der Bundeswehr und war dies bis Mitte des 18. Jahrhunderts in früheren deutschen Heeren. Inhaltsverzeichnis 1 Bundeswehr 1.1 Befehlsbefugnis und Dienststellungen 1.2 Ernennung, Besoldung und Altersgrenze 1.3 Geschichte 1.4 Dienstgradabzeichen 1.5 Äquivalente, nach- und übergeordnete Dienstgrade 2 Territorialheere des 18. Jahrhunderts 3 Andere Streitkräfte 4 Anmerkungen 5 Weblinks 6 Einzelnachweise Bundeswehr Stabshauptmann Die...

 

Санкт-Петербургская международная товарно-сырьевая биржа (СПбМТСБ) Здание бизнес-центра «Ринко-плаза» – штаб-квартиры СПбМТСБ Тип Товарно-сырьевая Расположение  Россия Москва Координаты 55°44′08″ с. ш. 37°35′15″ в. д.HGЯO Год основания 7 мая 2008; 15 лет на...

American journalist and author (1945–2000) Susan BermanBornSusan Jane BermanMay 18, 1945Minneapolis, Minnesota, U.S.DiedDecember 23, 2000(2000-12-23) (aged 55)Beverly Hills, California, U.S.Resting placeHome of Peace CemeteryOccupationJournalist, authorLanguageEnglishEducationUniversity of California, Los Angeles (B.A.)University of California, Berkeley (M.A.)GenreFiction, nonfictionSubjectAmerican Mafia, Las VegasNotable worksEasy StreetSpouseChristopher (Mister) Margulies (divorced)C...

 

This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: A Clockwork Sodom – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2011) (Learn how and when to remove this template message) 2007 EP by Agoraphobic NosebleedA Clockwork Sodom / Tentacles of DestructionEP by Agoraphobic NosebleedReleased2007Recorded2003GenreGrindcore...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!