Luca Giuseppe Pasqualino 1989. február 19-én született Peterborough-ban, Angliában. Szülei olasz származásúak: édesapja szicíliai, míg édesanyja nápolyi. Luke a Walton Community School-ba járt iskolába. Luke-nak egy testvére van, a nővére. Mielőtt a színészettel próbálkozott modellkedett, valamint nővére vállalkozásában is dolgozott.
A pletykák szerint randizott Klariza Clayton-nal, aki a Skins-ben húgát játszotta, jelenleg azonban szingli.
Pasqualino a Budapesten 2010 júniusában megrendezett Skins Party alkalmából járt Magyarországon.
Karrierje
Luke kétszer próbálkozott meg azzal, hogy a Skins című sorozatban szerepelhessen: 2007-ben Tony Stonem szerepére jelentkezett, de végül Nicholas Hoult kapta meg a szerepet. A sorozat 3. évadjában viszont az egyik fő karaktert, Freddie Mclair-t alakítja. Nem csak a 3. de a 4. évadban is viszontláthattuk, hiszen ahogy a többi szereplő, ő is aláírta a következő évadra szóló szerződését.
Első szerepét a Stingers Rule! filmben kapta, ahol rögtön főszerepet játszott. Ezután két évadra szóló szerződést írt alá a Skins-ben. 2009-ben a Baleseti sebészet című sorozatban is szerepet kapott, igaz csak két epizódban láthattuk. 2009-ben a BBCMiranda című komédiában szerepelt Miranda Hart-tal.
Luke-ot 2010-ben egy nagy költségvetésű horror filmben láthatjuk újra. A The Apparition című filmben fog játszani, ahol együtt fog szerepelni a Twilight-ban szereplő Ashley Greene-nel és a Harry Potter-ből ismerős Tom Felton-nal.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Luke Pasqualino című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.