A Szűz Mária-tisztelet egyik leghíresebb zarándokhelye.[2] 1862 január 18.-án a tabesi püspök engedélyezte a hívőknek, hogy joguk van hinni a jelenések valódiságukban, mert az igazság minden próbáját kiállta a hosszú vizsgálat[3]. Még abban az évben nekiláttak a lourdesi bazilika építésének. Ezután lendült fel a zarándokhely látogatóinak száma. Repülőgéppel könnyen megközelíthető – Pau Pyrénées Repülőtér, Tarbes-Lourdes-Pyrénées Repülőtér –, de sokan a különvonatot választják, ahol lelki felkészüléssel várják az érkezést.
Lourdes városába azok a betegek utaznak főként, akik felépülésüket már nem bízzák gyógyszerekre. Úgy tartják, hogy a Szűz Mária-jelenés helyszínén, a barlangból kifolyó forrásvíz gyógyító hatású. Elsősorban paralízisben, tuberkulózisban, rákban és vakságban szenvedők reménykedhetnek. A csodával határos gyógyulásokat egy 1883-ban alakult Orvostudományi Iroda (CMIL)[4] vizsgálja ki, amely a városban működik.
A római katolikus egyház összesen 68 esetet[5] fogad el csodás gyógyulásnak – amely nem fizikai vagy pszichologikus hatás alatt történt –, amit a víz gyógyító erejének tulajdonítanak. A legutolsó ilyen beteg a porckorongsérv miatt lebénult Serge François volt, aki 2002. április 12-én volt a barlangnál, és tartósan meggyógyult.[6]
A zarándokhely területét 2012. október 21-i tetőzéssel elárasztotta a Gap folyó.
A zarándokturizmus a város egyik legfontosabb bevételének számít. Évente 5 millió ember keresi fel. 2008 kivételes év volt, mert a jelenések 150. évfordulóját ünnepelték, így 9 millió zarándok érkezett a városba (1958-ban 8 millió zarándokot jegyeztek fel).
Szállás:
A teljes kapacitás (szállodák, lakóépületek, kempingek, csoportos szállás stb.) Körülbelül 33 700 ágy.
A szállodák száma 208.
A lourdes-i szállodaszobák 60%-a 3, 40%-a 4 csillagos.
5 idegenforgalmi iroda és 360 apartman (kb. 1400 férőhely)
11 kemping (összesen 2407 ággyal)
335 ággyal berendezett szálláshely
3549 ágy csoportos szállás és egyéni szállás (vallási házak)
2008-ban az éjszakák száma:
4 060 823 éjszaka
éves kihasználtság: 67%
83%-os részesedése a szállodaiparban
39%-os részvétel a regionális szállodaiparban.
2008-ban a külföldiek által eltöltött éjszakák száma:
2 789 573 vendégéjszaka
A lourdes-i regionális szállodák kihasználtsága külföldi látogatók származási országai szerint 2008-ban:
↑Forrás: a francia Wikipédia alapján a Lourdesi Idegenforgalmi Hivatal.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Lourdes című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Lourdes című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Franciaország lourdesi kegyhelye / Lasserre Hemrik ; ford. Talabér János. Kiadás: 2. egy toldalékkal bővített kiadás; Budapest : Hunyadi Mátyás Int., 1879
Lourdes csodaeseményei / Henrik Lasserre ; ford. Wosinsky Mór, Romaisz Ferenc; Budapest : Pallas, 1884
A lurdi kegyhely rövid ismertetése / Hérits Márton. Kiadás: 2. bőv. kiad; Győr : Fischer Ny., 1890
Lourdes története orvosi szempontból : 18581891 / Boissarie ; ford. Haiczl Kálmán; Esztergom : Buzárovits Ny., 1896
Lurdi kis kalauz : a magyar zarándokok és érdeklődők használatára / összeáll. egy lelkész népbarát; Budapest : Rózsa Ny., 1900
Franciaország lourdesi kegyhelye / Lasserre Henrik ; ford. Talabér János ; átd. Cenner Lajos; Budapest : s.n., 1903
Balassay József: A Szűzanya lourdes-i jelenései; szerzői, Bp., 2000
Lourdes a 150 év fényében, 1858-2008 / összeáll. Szerencsés Zsolt ; szerk. Kerekes József; Budapest : Kerekes Kegytárgy Nagykereskedés, 2007
Hajnali csillag : a Boldogságos Szűz fatimai, kibeho-i és lourdes-i jelenései / összeáll. Csuti-Mátyás Zsófia ; ill. Sváb József; Szentpéterfa : Danica Kvk., 2015
Zarándokok könyve : Lourdes / közread. a Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szuverén Ispotályos Szent János Lovagrend; Budapest : M. Máltai Lovagok Szövets., 2017.