Linné virágórája Carl von Linné (1707–1778) svéd botanikus által, a különböző növények virágainak nyílási és csukódási idejének felhasználásával megalkotott hipotetikus óra, amelyet Linné 1745-ban Uppsalában meg is valósított.
Linnét 1741-ben nevezték ki az Uppsalai Egyetem orvosprofesszorának, és evvel együtt az egyetem botanikus kertjéért is felelős lett. Ezt kihasználva az 1740-es években széles körű megfigyeléseket végzett avval kapcsolatban, hogy a növények napi ritmusa (cirkadián ritmusa) hogyan alakul az évszakok váltakozása szerint. Linné önéletrajzi jegyzetei szerint a virágóra gondolata 1748-ban fogalmazódott meg benne, a virágóra elnevezést és az óra elméleti alapjait pedig az 1751-ben kiadott Philosophia Botanica (A botanika filozófiája) című monográfiájában adta közre, amelyben az egyik fejezet a Horologium Florae, vagyis a Virágóra címet viseli, ebben a részben 43 növény napi virágzási idejét sorolja fel.[1]
A virágóra működési elve, hogy egy adott (kör alakú) területet tizenkét egyenlő részre osztva, az egyes cikkelyekbe úgy helyezzük el a fajok egyedeit, mintha egy óra számlapján lennének, minden cikkely egy adott órát képvisel, a virágok nyitódása és csukódása pedig megmutatja az időt.
A virágok nyílásában és záródásában meglévő különbségek abból adódnak, hogy az egyes fajokat más-más élőlények porozzák be. A leggyakoribb beporzók a rovarok, amelyek között találhatunk nappali (diurnalitás) és éjjeli életmódúakat (nokturnalitás) is. Előbbiek közé főleg rovarok (Insecta) tartoznak, például a méhek (Apoidea), lepkék (Lepidoptera) egy része, hangyák (Hymenoptera) és a legyek (Diptera); de ide tartoznak a madarak (Aves) is. Az éjjeli életmód védelmet ad számos ragadozóval és a nap szárító hatásával szemben, így éjjeli beporzást végeznek az éjjeli lepkék és bizonyos csigafajok[2] is.
Megfigyeléseire alapozva Linné 1745-ben az Uppsalai Egyetem botanikus kertjében épített egy virágórát.[3] A 19. század első felében több botanikus kertben is megpróbáltak virágórát építeni, de nem jártak sikerrel, mivel Linné megfigyelései csak Uppsalában, tehát a 60. szélességi körnél voltak igazak, ezen a területen a Föld tengelyferdesége miatt a nyári nappalok igen hosszúak, míg az éjszakák igen rövidek.
A kivitelezést szintén nehezíti, hogy a növények nem csak a nappali fényre reagálnak, hanem az időjárás tényezőire is, mint például a hőmérséklet, páratartalom vagy a szél. Ismert például, hogy a körömvirág (Calendula officinalis), a százszorszép (Bellis perennis), a martilapu (Tussilago farfara) vagy a gyermekláncfű (Taraxacum officinale) virágai borús időben később nyílnak vagy egész nap zárva maradnak, a háromszínű árvácska (Viola tricolor) virágai pedig hideg időben lehajlanak.[4]
5:00 – pipacs 6:00 – apró szulák 7:00 – martilapu 8:00 – tavaszi kankalin 9:00 – százszorszép 10:00 – mezei sóska 11:00 – szelíd csorbóka 12:00 – kristályvirág 16:00 – csodatölcsér 20:00 – parlagi ligetszépe
14:00 – cikória 15:00 – tök 16:00 – martilapu 16:00 – mezei sóska 17:00 – fehér tündérrózsa 18:00 – pipacs 21:00 – tavaszi kankalin