1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2021. augusztus 17. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2013. június 12.
Fiatal korábban, már négyévesen a Sparta Gerderath csapatában játszott. Tizenegy évesen került a Borussia Mönchengladbach-hoz.[1] A Mönchengladbach-nál úgy látták, hogy fizikai hiányosságai vannak, túl kicsi és lassú.[2] Ezek után 2004-ben a Alemannia Aachen csapatába került. A 2006–07-es szezonban az U19-es csapatban 5 mérkőzésen lépett pályára és 1 gólt szerzett a VfL Bochum ellen. A 2007–08-as szezonban már a felnőttek között is szerepelt, de legtöbbször továbbra is az U19-esek közt szerepelt, néha a tartalékoknál is számoltak vele. A tartalékoknál 10 bajnokin 5 gólt szerzett és 2 gólpasszt adott. Az U19-eseknél remek szezont zárt. 2007. október 14. és november 18. között 8 gólt szerzett 4 mérkőzésen.
A következő bajnoki szezonban már alapembernek számított. Első góljáig egészen a 16. fordulóig várnia kellett. 2008. december 8-án az 1860 München ellen szerezte meg, majd február 15-én duplázott az 1. FC Nürnberg ellen, adott egy gólpasszt és szerzett egy sárga lapot is. A német kupában 2 mérkőzésen szerepelt, míg a Bundesliga 2-ben 31 bajnokin 8 gólt és 10 gólpasszt adott. Ennek a remek teljesítmények a jutalma Bundesliga szerződést ért.
Schalke 04
2009 júliusában, négyéves szerződést kötött a gelsenkircheni klubbal, amely 2013. június 30-ig szólt.[5] Már a szezon első mérkőzésén pályára lépett az 1. FC Nürnberg ellen. Decemberben 2 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és ezeken 1-1 gólt jegyzett, mielőtt kölcsönbe került a VfL Bochum csapatához.
2010. május 28-án az 1. FSV Mainz 05 csapatába került kölcsönbe a 2010–2011-es Bundesliga szezonra.[8] Lewis már az első fordulóban bemutatkozott a VfB Stuttgart ellen és gólpasszal jelentkezett, a további két bajnokin ismételten 1-1 gólpasszal jelezte hogy számolhatnak vele. Ez év szeptember 24-én megszerezte az első és második gólját az 5. fordulóban az 1. FC Köln ellen. A TSG 1899 Hoffenheim ellen 3 gólpasszt osztott ki társainak. A szezon során több alkalommal is bizonyította hogy a Mainz legjobbjai közé tartozik.
Tagja volt a német U19-es csapatnak is ahol 12 mérkőzésen szerepelt és ezeken 4 gólt szerzett. Első gólját a csehek ellen szerezte 2008-ban.,[13] majd az észtek ellen is gólt szerzett.
↑Schalke 04 5–1 FC Cologne. ESPN Soccernet, 2011. augusztus 13. [2013. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 10.)