PROFILBARU.COM

Leopárdfóka
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Osztály:	Emlősök (Mammalia);
Alosztály:	Elevenszülő emlősök (Theria);
Csoport:	Eutheria;
Alosztályág:	Méhlepényesek (Placentalia);
Öregrend:	Laurasiatheria;
Csoport:	Ferae;
Rend:	Ragadozók (Carnivora);
Alrend:	Kutyaalkatúak (Caniformia);
Öregcsalád:	Úszólábúak (Pinnipedia);
Család:	Fókafélék (Phocidae);
Alcsalád:	Barátfóka-formák (Monachinae);
Nemzetség:	Lobodontini;
Nem:	Hydrurga;
Faj:	H. leptonyx;
Tudományos név
	Hydrurga leptonyx; de Blainville, 1820
Elterjedés
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Leopárdfóka témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Leopárdfóka témájú médiaállományokat és Leopárdfóka témájú kategóriát.

A leopárdfóka (Hydrurga leptonyx) antarktiszi ragadozó, a fókafélék (Phocidae) családjába tartozik. Rendszertani nemének egyetlen faja, a déli elefántfóka után élőhelyének legtermetesebb fókaféléje. Bár táplálékának zömét krill képezi, reputációját inkább meghatározza a pingvinekre és fókákra vadászó félelmetes ragadozó imázsa – neve is onnan ered, hogy vadászképességeit és foltos mintázatát a leopárdéhoz hasonlították.

Előfordulása

A Déli-sarkvidéket körülvevő arktikus és szubarktikus óceánok lakója, bár egy-egy (főleg fiatal) példány alkalomadtán eljut Dél-Afrika, Tűzföld, Új-Zéland, Tasmania vagy éppen Dél-Ausztrália partjaiig.^[1] Élete zömét a vízben tölti, csak a párzási időszakban és vedléskor mászik ideiglenesen partra. Elterjedési területének kiterjedését nagyban befolyásolja, hogy egyes években mekkora a jégtakaró.

Megjelenése

A leopárdfóka tekintélyes méretű: hossza 2-3,5 méter között változik (átlagosan 240–340 centiméter),^[2] testtömege meghaladhatja a fél tonnát (átlagosan 240-600 kilogramm).^[2] A tehenek némileg nagyobbra nőnek a bikáknál.

A fajt a vízi állatokra jellemző színezetű szőrzet borítja: háta sötétszürkés, az oldalán és a hasán viszont világosabb. Testét helyenként foltok tarkíthatják. Testfelépítése áramvonalas, háta erősen ívelt, ami gyors úszást tesz lehetővé. Mellső úszói szokatlanul nagyok és erőteljesek, és ellentétben a többi fókával, elsősorban ezek párhuzamos evezésével hajtja magát előre.

A leopárdfóka legsajátosabb testrésze a rövid, masszív nyakon ülő feje, amely inkább egy hüllőre, mintsem egy fókára emlékeztet: feje ugyanis szokatlanul robusztus és nagy, állkapcsa pedig kifejezetten erős, benne jól látható erős és hatékony tépőfogazata. Speciális zápfogai legközelebbi rokonához, a rákászfókához hasonlóan a krill kiszűrésére alkalmasak.

Életmódja

A kifejlett leopárdfókák az év nagy részét magányosan töltik, a fiatalabb egyedek télire gyakrabban vonulnak szubarktikus szigetekre, míg az idősebb állatok inkább maradnak a jégpáncél peremén. Ez táplálkozásukkal is összefügg: a fiatal példányok inkább krillt fogyasztanak, míg a kifejlett állatok előszeretettel vadásznak pingvinekre és fókákra (elsősorban fiatal rákászfókákra). Ismereteink szerint táplálékuk 45%-át krill, 30%-át más fókák, 10%-át pingvinek, a maradékot egyéb állatok teszik ki.^[1]

Előszeretettel vadásznak lesből. Halakat és puhatestűeket is fogyasztanak, illetve rájárnak a különféle bálna- és fókatetemekre. Táplálkozási szokásaik miatt nem szükséges mélyre merülniük, a leghosszabb feljegyzett víz alatt töltött idő a faj esetében 15 perc.^[2]

A zsákmány megtalálásában kiváló látásuk és szaglásuk segíti őket a víz alatt is. A leopárdfókák hangadása változatos, általában különféle testhelyzetekkel párosul, és több dolgot kifejezhet (agresszió, nőstények fogékonysága stb.). Természetes ellensége gyakorlatilag egyedül a kardszárnyú delfin.

Táplálékuk összetétele nemcsak életkoruktól, hanem az évszaktól függően is más és más. Decemberben és januárban nemcsak fejlábúakkal és halakkal egészül ki téli főtáplálékuk, a krill, hanem más fókafajtákkal is: elsősorban az éppen elválasztott rákászfókák kicsinyei esnek a szélesre nyitható száj és erőteljes állkapocs áldozatává. Január második felében és februárban azután a pingvinek kerülnek az étlapra. Mivel a szárazföldön nehézkesen mozognak, táplálékukat előszeretettel fogyasztják el a vízben.

Szaporodása

A leopárdfókák szaporodásáról kevés biztos adattal rendelkezünk. A zömmel vízben tartózkodó leopárdfókák csak a novembertől februárig terjedő párzási, illetve az ezt követő vedlési időszakban tartózkodnak huzamosabb ideig a parton, de ekkor sem alakítanak a többi fókához hasonló, zajos telepeket – mindössze néhány egyed, gyakran csak egy-egy pár bukkan fel egy partszakaszon. A párzás maga a vízben történik, ezt követően a bikák magukra hagyják a teheneket, és valószínűleg több tehenet is megtermékenyítenek egy időszak során.

A megtermékenyített petesejt kéthónapnyi késleltetéssel ágyazódik be,^[3] így a kilenc hónapig tartó vemhesség után az egyetlen borjú szeptember-január között jön világra (az ellések zöme október-novemberre esik). A jégbe ásott üregben világra jött borjakat születésükkor tömött szürke bunda borítja, méretük már ekkor is tekintélyes: átlagosan 150–160 centiméter hosszúak és 30–35 kilogrammos a testtömegük. Az anyaállat kb. négy hétig szoptatja kicsinyét, akivel önállósulásáig együtt marad. Az első évben a kölykök halálozási aránya mintegy 25%-os.^[2]

A fiatal nőstények 3-7, a hímek 4-7 éves korban válnak ivaréretté.^[3] A leopárdfókák akár 26 évig is élhetnek.

A leopárdfóka és az ember

A fókavadászat jóval kevésbé érintette a leopárdfókát, mint szebb bundájú rokonait, és egyéb gazdasági haszna sem lévén, állományai a mai napig nagyrészt háborítatlanok. A sarkkutatók körében a 19. század óta számos történet kering leopárdfóka-támadásról, melyek többsége valószínűleg koholmány,^[4] de több hiteles esetről is tudomásunk van. Többször haraptak már meg gumicsónakokat is.^[5]^[6] Eddigi ismereteink szerint egyetlen halálos kimenetelű támadás történt,^[7] 2003-ban. A fókák mindemellett többnyire békésen és kíváncsian szemlélik az emberek tevékenységét, a kutatók pedig igyekeznek biztonságos távolságot tartani tőlük.^[4]

Védettsége

Mivel élőhelye háborítatlan, az emberi tevékenység pedig közvetlenül nem veszélyezteti (olykor-olykor kísérleti célból fognak be egy-egy példányt),^[1] kilátásai jónak mondhatók. A Természetvédelmi Világszövetség épp ezért nem minősíti veszélyeztetettnek. Példányszáma egyes becslések szerint 220–440 ezer között mozog.^[2]