1931. szeptember 9-én Budapesten született, saját elmondása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”. Édesapja Latinovits Oszkár földbirtokos (Zombor, 1905. április 19. – Budapest, 1954. szeptember 20.),[3] édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett.
A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett. „Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket” – vallja. Bár évvesztes lett volna, de már tudott olvasni, hatévesen ezért beíratták a Damjanich utcai elemi iskolába.
1949-ben érettségizett a budapesti Állami Szent Imre Gimnáziumban. Osztálytársai többek között Abody Béla, Györgyi Géza, Töttössy Csaba és Vajda Miklós voltak.[4] A gimnázium önképzőköre bemutatta Sárközi György Dózsa György című drámáját. Ebben egy epizódszerepet alakított. Szövegét a nézőknek félig háttal, lámpalázasan, beszédhibával mondta el. Az előadás után – a vendégként jelen levő – Bajor Gizi[5] csak őt kereste meg, és a következő szavakkal inspirálta: „Maga menjen színésznek!". Ez eddig sem Latinovitsnak, sem másnak nem jutott eszébe.
Ez a szócikk vagy szakasz kronológiát használ folyó szöveg helyett. „A cikkek formája a természetes, folyamatos próza.” (Lásd Stilisztikai útmutató.) Kérjük, segíts átírni a szócikket folyó szöveggé!
Latinovits Zoltán modern játékstílusát intellektuális szerepértelmezés, az indulatok aprólékos ábrázolása, kivételes ironizáló hajlam jellemezte. Művészi pályáján elsősorban klasszikus hősöket, valamint torz lelkű gonoszokat formált meg kivételes találékonysággal, alázatos, tiszta alakításokkal. Színházi munkáinak sorából kiemelkedik a Rómeó és Júlia címszerepe (Júlia Ruttkai Éva volt), a Játék a kastélyban (Ádám), a Mario és a varázsló (Cipolla), a Tóték (Őrnagy), Az ügynök halála (Willy Loman). Jelentős kései alakítása fűződik a Ványa bácsi c. Csehov-darabhoz, amelynek címszerepét játszotta. Veszprémben megvalósíthatta régi álmát: rendezhetett. Németh LászlóGyőzelem c. drámáját valósíthatta meg. Első rendezése az év nagy színházi eseménye volt.
Először 1957-ben találkozhattunk nevével egy debreceni színlapon. Heltai Jenő, Tündérlaki lányok című darabjában Pázmán Sándor szerepét adta. Az előadást Thuróczy György rendezte; játszótársai voltak: Timár Ila, Fényes Márta, Csengeri Edit, Schaff Ibolya, Tikos Sári, Ujvárosi Katalin, Petróczky Irén, Bán Elemér, Dánffy Sándor, Puskás Ferenc. Ebben az időszakban – kisebb-nagyobb szerepekben – havonta voltak bemutatói.
Latinovits, az előadóművész
Már 3 éves kora óta szavalt, majd az egyetem évei alatt folyamatosan mondott verset. Színészként a magyar előadó-művészet talán legnagyobb alakjává vált. Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső és más költők verseinek ihletett előadójaként összetéveszthetetlen, fülsimogató baritonján senki máshoz sem fogható művészi elevenséggel élte meg a magyar sors minden aspektusát. „Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli” – vallotta. Újfajta látásmódjával szakított az egyoldalú, távolságtartó versmondói stílussal, és ezerárnyalatú, hajlékony előadóművészetével hű folytatója lett Ascher Oszkár és Egressy Gábor versmondói munkásságának. Szavalatainak hangulata, csengő-bongó rímei előre kimunkált hangsúlyozással és artikulációval párosultak.
Latinovits, a magánember
„
Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok.
Összeférhetetlennek, „rendszerellenesnek” tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt. Mindenkinek az igazat mondta, ha néha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is, de mindenképpen találóan és bátran. Alkatából kifolyólag élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve. Latinovits azonban – a néha-néha felbukkanó, de mindenképpen pejoratív ítéletekkel ellentétben – nem volt botrányhős, csupán tudatos, felelősségteljes művész, aki színészi érzékenysége, kompromisszumoktól való irtózása folytán került összetűzésbe „ellenfeleivel”. Ellenkezőleg: az örök idealisták és meg nem alkuvók nagy családjának tagja volt. Alázatos, nem csak a színpadon becsületes, elvhű ember, aki életérzéssé merte és kívánta artikulálni a korabeli színházi és politikai viszonyok ellen meggyőződésből lázadó ember (jobbító szándékú) haragját.
Halála után Pilinszky János, Illyés Gyula, Örkény István és a magyar irodalom számos jeles alakja búcsúztatta. Illyés GyulaBúcsú L.Z.-tól c. expresszionista versében emlékezik a magyar nemzet színészóriására. A hatvanas években Latinovits igazi ikercsillagra lelt Ruttkai Éva személyében. Regényesen nagy, szenvedélyes szerelmük számos, közös filmalkotásukba és színházi produkciójukba átviharzott. 15 év kapcsolat után szakítottak, ezután eljegyezte Csongrádi Kata színésznőt, azonban házasságra nem került sor, majd a szakítás ellenére Ruttkai Évával folytatta kapcsolatát.[7][8]
Halála
„
[…] Latinovits Zoltán, gyere el hozzám
nyári ruhádban, a gyöngyfehérben, hozzám, vagy értem, hozzám, vagy értem, te kísértetnek is őrült Király! Vicsorogd rám a reményt, miképpen élve is, magadnak sereget csinálj, mondd, jön a Vízöntő-korszak, s jóra fordul még Mohács is, megfoganhat mind aki elhúllt – kerengj föl a porból, szállj föl versmondó nagyharangnak ! Gyere el hozzám, vagy értem, mindegy, pohár az asztalon, hűen várlak akár utrakészen is, mint egy mosoly, hogy rád, a csillagra szálljak. […]
Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. „…összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorolják – azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok. Erre engem nem lehet rávenni.” Sokan, sokféleképpen hallgatták a Magyar Rádióban 1967 karácsonyán elhangzott nyilatkozatát.
Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. Azonban a kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, és hosszabb ideig depresszióval küzdött. Utolsó munkája a Rádiószínházban egy rádiófelvétel volt, ahol Bárdos PálRákóczi-induló[10] című dokumentumjátékában Ady Endre Két kuruc beszélget című versét mondta el, 1976. június 3-án.[11]
Másnap, június 4-én már Balatonszemesről napközben levelet írt Cserhalmi Györgynek: „A depresszió vagy vélt depresszió ellustított, teljesen elpuhított […] Tegnap még fél napot ágyban töltöttem. Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap háromszor megcsinálom a gyakorlatokat.” Majd késő délutáni sétája alkalmával a megérkező Nagykanizsa-Budapest gyorsvonat halálra gázolta.
Latinovits Zoltán 1976. június 4-én – 44 éves korában – a balatonszemesi vasúti átjáróban veszítette életét. Máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék vagy véletlen baleset következtében hunyt el, és erre a halála körülményeit részletesen vizsgáló Szigethy Gábor Anatómiai vázlat c. értekezése[12] sem nyújtott megbízható választ. Jóval később, a 2010-es években a Kossuth Rádió egyik műsorában a vonatot továbbító mozdonyvezető az öngyilkosságot erősítette meg: „Föltartott kezekkel, szemben velem lépett a mozdony elé, jóval féktávolságon belül…”.[13]
1976. június 6-án vasárnap – akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok – mind a négy újságban megjelent a hír Latinovits Zoltán haláláról. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelent a Kulturális Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltűnően nagy betűkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban.
Az egyenszöveg ez volt: „Latinovits Zoltán érdemes művész 45 éves korában – hosszan tartó, súlyos betegség után – véget vetett életének. A mai magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetéséről később történik intézkedés.”[14]
Tarics Péter oknyomozó könyvében cáfolja, hogy Latinovits Zoltán öngyilkos lett volna. A rendőrségi jegyzőkönyvek, vasúti dokumentumok felkutatása és összevetése, a halál körülményeinek részletes feltárása és szemtanúk megszólaltatása alapján, szerinte szerencsétlen és tragikus baleset történt: a vonat vezetője könyvében a jegyzőkönyvi „hivatalos verzió" helyett azt mondja, hogy Latinovits a NOHAB mozdony elhaladtával a vonat oldalának csapódott. A színészkirály az édesanyjával tervezett vacsora előtt elment a „fejét kiszellőztetni”; útközben a Bozzi úr szerepét gyakorolta színpadias gesztusokkal. Eközben túl közel állt meg a vasúti átjáróban a vágányokhoz a gyorsvonat elhaladtára várva, s annak légörvénye beszippantotta. A három perc alatt kiérkező mentők még életben találták a negyedik vagon alatt.[15] Haláláról Varga Tamás és S. Nagy István szerzett dalt, melyet Csongrádi Kata adott elő.[16]
„
Vándor, ki erre jársz, / sírj vagy nevess, / zokogó víz, / Balatonszemes / fái görcsben a tóra hajolnak / hatalmas nagy fia holtán, / ki voltál / Latinovits Zoltán. / Pünkösdi lángnyelv / júniusi szélben / lecsap a habokra, / hazányi vakokra / boldog vagonokra. / Napfogyatkozás / egy / júniusi éjben.[17][18]
”
– Nagy Gáspár verse a sírja melletti fán olvasható egy fatáblán, amit Polyák Ferenc vésett bele 1978-ban (csupa nagybetűvel).
2004 novemberében Molnár Gál Péter egy televíziós adásban azt nyilatkozta, hogy Bujtor István a felelős testvére haláláért, mert Latinovitsot azzal az orvosi tanáccsal engedték ki a kórházból, hogy öngyilkossági gondolatai miatt nem szabad egyedül hagyni, ezzel szemben Bujtor magára hagyta és elment vitorlázni a Balatonra. Bujtor István beperelte Molnár Gál Pétert, aki az eljárás során viszontkeresetben rámutatott arra, hogy Bujtor és féltestvére Frenreisz Károly egy másik TV-műsorban azt állította, hogy Latinovits azért lett öngyilkos, mert Molnár Gál Péter bántó kritikát írt róla. A bíróság mindkét keresetet elutasította, azzal az indoklással, hogy ilyen időtávlatból nem lehet eldönteni, hogy mi vezetett a színész halálához.[19]
Anekdoták róla
A Latinovits-Komlós affér
A művészkörökben közismert anekdota szerint 1976-ban egy alkalommal Latinovits bement a fiatalon rabbinak tanuló, majd ÁVH-s kihallgató tiszti múltjáról hírhedt Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadra megnézni egy előadást. Találkozásukkor Komlós így szólt Latinovitshoz: „Nem tudom, miként üdvözöljem itt Önt: mint Latinovits Zoltánt, a híres színészt, mint Latinovits földbirtokos fiát vagy mint a legidősebb Gundel unokát?” Latinovits így válaszolt: „Én sem tudom, kinek köszönjem meg, Komlós Jánosnak, a Mikroszkóp Színház igazgatójának, az egykori ÁVO-s katonatisztnek vagy a zsidó rabbi (fiá)nak?[20]
Színházi szerepeiből
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színész-75, rendező-3;ugyanitt nyolcvanhat színházi felvételen is látható.[21]
Kemény Egon - Victorien Sardou - Békés István: Párizsiak New Yorkban (Robert de Rochemore), (zenés vígjáték 4 felvonásban, Miskolci Nemzeti Színház, bemutató: 1960. január 22.)
A Gundel családból származott, ennek kapcsán megérte a rendszer származás szerinti diszkriminatív politikáját. Személyes tragédiája az volt, hogy apja röviddel a születése után elhagyta a családot. Emiatt egész életében e méltatlan sorssal szemben a „szeretetre érdemesség” bizonyítási kényszere fűtötte.[30]
Sok vetélytársa, irigye volt, akik ott próbálták kikezdeni, ahol lehetett, és ahol abban az időszakban szokás volt. Ruttkai Évával való együttléte mellett egyszer azt mondta: „az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre”.[30]
Ezt nem adta meg neki a sors. Élete vége felé még Bagó nevű pulikutyájában találhatott barátot, és halála után hirtelenül sok-sok „barátja” lett, noha életében tehetetlen volt a politikai köntösbe bújtatott vagy egyéb módon álságos rágalmazásokkal szemben, amelyek gyakran érték.[30]
Latinovits Zoltán családja és testvérei véleménye szerint Molnár Gál Péter színikritikus jelentései – aki III/III-as ügynökként megfigyelte Latinovitsot – hozzájárulhattak a színész halálához. Molnár G. Péter ezeket a vádakat, miközben Latinovitsról szóló könyvét dedikálta, „marhaságnak” nevezte. Korábban ő jelentette ki: „csak önmaga lelkiismeretével kell elszámolnia, a 90 besúgott színésszel szemben nem”. A Latinovits és Gundel család tagjai mélységesen felháborodtak e nyilatkozaton.[30][31]
Bános Tibor: Pályák és sorsok (Kozmosz könyvek, 1981)
Kelecsényi László: Latinovits Zoltán; Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum–NPI, Budapest, 1981 (Filmbarátok kiskönyvtára) utánnyomások: 1984, 1985, 1986 és 1987.
Mezey Mária: Vallomástöredékek (A Magyarországi Református Egyház zsinati irodájának kiadása, 1981)
Baló Júlia: Utolsó interjú Latinovits Zoltánnal (Retro Media, 2008)
Szigethy Gábor: Győzelem, diadal nélkül. A rendező Latinovits Zoltán; Balaton Akadémia, Keszthely, 2011 (Balaton Akadémia könyvek)
Ablonczy László: Latinovits Zoltán élete, halála és feltámadásai; Kairosz, Budapest, 2011
Tarics Péter: (I)gazság és lehetőség között – Hogyan élt és halt meg Latinovits Zoltán? Hungarovox, Budapest, 2012
Aki az életével játszott – Latinovits, (összeállította: Kelecsényi László), Noran Libro, Budapest, 2016 (2. javított kiadás), 2021 (3. javított és bővített kiadás)
↑Vajda Miklós: Éj volt, egy síró magyar költővel az ágyon - Aki életével játszott; Requiem egy elfuserált zseniért. Magvető Kiadó - ISBN 978 963 14 2861 2
↑Az előadás egyik rendezőjének, Vajda Miklósnak a keresztanyja volt. Az ünnepelt színésznő így került, a sokak által színháztörténeti értékűnek tartott előadás nézői közé.
↑Sárneczky Krisztián: Újabb magyar kisbolygók. Csillagászat.hu, 2008. december 23. [2009. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
↑Gundel Imre: Gasztronómiáról és Gundelekről. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987
↑Szluha Márton: Bács-Bodrog vármegye nemes családjai. Heraldika Kiadó, Budapest, 2002. 210. o. ISBN 963-856-457-1
↑Bp. XI. ker. állami halotti akv. 578/1954. folyószám.