A kutyafélék hímjét és nőstényét gyakran a kan és szuka szavakkal jelölik.
A legkorábban megjelent ragadozók közé tartoznak, és életmódjuk, valamint számos anatómiai tulajdonságuk a 40 millió évvel ezelőtt élt őseikére emlékeztet.
Elterjedésük
Szinte az egész lakott földön elterjedtek; Ausztráliába és számos szigetre az ember telepítette be őket. A legtöbb biomban gyakoriak.
Megjelenésük
Sovány, a kis- és középméret között igen változó testnagyságú, ujjon járó ragadozók. Törzsük nyúlánk, hasi része felhúzódott. Egy faj kivételével hat vagy nyolc csecsbimbójuk van. Végtagjaik kis mancsokban végződnek. Farkuk a legtöbbször laposan szőrözött. Az elülső végtagokon a legtöbbször öt, a hátsókon mindig négy ujj nő; az ujjak erős, tompa, vissza nem húzható karmokban végződnek.
Fejük megnyúlt, elhegyesedő; orrkúpjuk tompa, kopasz, nedves. Füleik többnyire háromszögletesek, elhegyesedők, nem túl nagyok. Fogképletük 3 1 4 2 3 1 4 3, a fogak száma ennél csak kivételesen lehet több (lapátfülű róka) vagy kevesebb (dól, erdei kutya). A házi kutyák egyes változatai a fogak száma szerint is különböznek egymástól. Az utózápfogak koronája széles, a növényi eleség őrlésére is alkalmas; a húsevő jelleget az előzápfogak és különösen a jól fejlett tépőfogak élesen metsző széle mutatja. A részben növényi táplálékra utal a viszonylag hosszú (a testhossz 2–7-szerese) bélcsatorna is. A gyomor egyszerű és kerekded. Vakbelük van.
A csontos váz egyetlen sajátossága a megnyúlt koponya.
Életmódjuk
Bár rendszertanilag ragadozók, nagy többségük növényekkel egészíti ki étrendjét. A vörös róka szinte csak növényeken és gombákon él, amit időnként rovarokkal, rágcsálókkal vagy kisebb madarakkal egészít ki. Valódi ragadozó leginkább az afrikai vadkutya, a farkasok és az ázsiai vadkutya: ezek a fajok ritkán esznek húson kívül mást. Éppen ezért falkában vadásznak, míg a mindenevő kutyafélék néhány faj kivételével magányosan élnek.
Mozgékonyságuk alig marad el a macskákétól. Mivel tompa karmaik a kapaszkodásra kevéssé alkalmasak, nemigen tudnak mászni; jellemzően talajlakók. Többségük gyorsan és kitartóan fut. Hallásuk egy kevéssel, látásuk többnyire jelentősen elmarad a macskákétól, szaglásuk viszont rendkívül jó. Egyes, különleges célokra (pl. rókavadászatra) tenyésztett kutyafajtáknál az érzékszervek fejlettsége ettől akár radikálisan is eltérhet: lehet a látásuk egészen kiváló és a szaglásuk egészen rossz is.
Számos fajuk letelepült; közülük több a földbe vájja vackát. Az egyértelműen ragadozó fajok időszakosan (többnyire zsákmányállataik életmódjához igazodva) vándorolnak. Ennek megfelelően territoriális magatartásuk jellege fajonként erősen különböző, de maga a területbirtoklás minden fajra jellemző.
Értelmi és empatikus képességeik megközelítik a főemlősökéit; az emberrel közösen, vele együtt kifejlődött kutya szellemi teljesítménye azokéval egyenrangú.
Evolúciójuk
Első képviselőjüknek a késő oligocénban (mintegy 24 millió éve) élt Cynodictust tekintik. A Cynodesmus (mintegy 20 millió éve), majd a valamennyi kutyaféle közös ősének számító Tomarctus (17-18 millió éve) már a miocén időszakban élt.
A két élő nemzetség fejlődése mintegy 13 millió éve vált külön.
Rendszerezés
A család az alábbi ma is élő vagy a közelmúltban kihalt alcsaládokat, nemzetségeket, nemeket és fajokat foglalja magába:
Wang, Xiaoming (1994). "Phylogenetic systematics of the Hesperocyoninae". Bulletin of the American Museum of Natural History 221: 1–207.
Wang, Xiaoming (1999). "Phylogenetic systematics of the Borophaginae". Bulletin of the American Museum of Natural History 243: 1–391.
Tedford, Richard; Xiaoming Wang, Beryl E. Taylor (2009). "Phylogenetic systematics of the North American fossil Caninae (Carnivora: Canidae)". Bulletin of the American Museum of Natural History 325: 1–218.
