Kosutány Tamás (Nyírlugos , 1848 . március 7. – Budapest , 1915 . január 19. )[3] magyar agrokémikus, mezőgazdasági szakíró, a mezőgazdasági ipar műszaki fejlesztésének egyik első magyarországi kezdeményezője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894 ).
Élete
1848 . március 7-én született Nyírlugoson Kosutány János és Jósa Petronella fiaként. A középiskolát Szatmárnémetiben végezte, mely után először a keszthelyi gazdasági tanintézetben, majd a Pesti Tudományegyetemen , majd – a Than Károly javaslatára kapott állami ösztöndíjjal – a hallei egyetemen folytatta és fejezte be tanulmányait. Hazatérését követően, 1871 -ben a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Felsőbb Tanintézetben a vegytan segédtanára lett. 1873 -ban a lipcsei egyetemen védte meg német nyelvű doktori értekezését, illetve még ebben az évben megjelent első műve is A borászati vegytan alapvonalai címmel. Kosutányt 13 esztendei magyaróvári szolgálat után, 1884 -ben nevezték ki az időközben - az országban elsőként - akadémiai rangra emelt Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia vegytani tanszékének és a hozzá kapcsolódó Vegykísérleti Állomásnak vezetőjévé. 1894 -ben addigi munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába választotta.[4] 1903 -ban kinevezték a budapesti Országos Kémiai Intézet és Központi Vegykísérleti Állomás igazgatójának. E két beosztásában dolgozott haláláig, miközben meghívott előadóként 1903 és 1908 között a József Műegyetemen mezőgazdasági kémiai technológiát tanított. A mezőgazdasági ipar műszaki fejlesztésének egyik első hazai kezdeményezője volt, széleskörű kísérleti tevékenységét tükrözik európai színvonalú munkái. Budapesten hunyt el 1915 . január 19-én . Sírja a Farkasréti temetőben található.[5] Neje Csesznák Eleonóra volt.
Munkássága
Kosutány Tamás mellszobra az FVM épülete előtt Budapesten
Munkássága során – Sigmond Elek emlékező szavaival – „előszeretettel foglalkozott olyan természetű témák tanulmányozásával, melyek nemcsak új tudományos irányt szolgáltak, de az egyes mezőgazdasági termelési ágazatok gyökeres átalakítását célozták és részben eredményezték is”.
Emlékezete
Jegyzetek
Irodalom
’Sigmond Elek : Dr. Kosutány Tamás levelező tag emlékezete. Az MTA elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. Bp., 1926.