Középiskolai tanulmányait a budapesti Szabó József Geológiai Technikumban végezte 1964-től 1969-ig, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanult 1969-től és itt szerzett középiskolai tanári diplomát biológia–földrajz szakon 1974-ben. Ezzel párhuzamosan elvégezte a József Attila Tudomány Egyetemen a geológus szakot 1971 és 1975 között, majd 1975-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett természettudományi doktori címet állatföldrajzból és állatrendszertanból.
1974-től a Magyar Állami Földtani Intézetben dolgozott Budapesten, 2007-től 2010-ig az intézmény igazgatójaként.[1] 1975-től a Kossuth Lajos Tudományegyetem külső előadója és a doktori iskola megalapítója volt. 1976-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Őslénytani Tanszékén előadóként és konzulensként működött, 1997-től pedig a Szent István Egyetem Állatorvosi Karának alkalmazott zoológus szakán a palezoológia előadója, 2010-től pedig a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Karán tanít.
Tudományos fokozatai
Földtudományok kandidátusa, 1984
Egyetemi magántanár, 1997
Földtudományok doktora, 1993
PhD tudományos fokozat, 1996
Habilitáció, 1996.
Kutatási területei
Fő kutatási területe az emberré válás korszakának első szakasza, a neogén környezetváltozás és az emlősfauna fejlődése.[2] Kutatta a Rudabányán 10 millió évvel ezelőtt élt emberszabású majmokat, ősállatok lábnyomait Ipolytarnócon és a Mecsekben.
Tanulmányozta a pleisztocén és a holocén gerincesfauna történetét, jelentősek az őskörnyezeti rekonstrukcióra és a rétegtanra vonatkozó eredményei is.